Apás-mamás

Sok természeti népnél a férfi aktív segítője a szülés folyamatának. Észak-Ausztrália őslakosai már a terhesség alatt zsírral kenegetik a feleségük hasát, hogy nagyra nőjön a gyerek.
A karaya indiánok a szülés alatt vajúdó feleségük mögé guggolnak, és ütemesen nyomkodják a hasát. Polinézia némely szigetein a férj vágja el a köldökzsinórt éles kovakővel. A Sandwich szigeteken pedig a férj a szülés alatt ölében tartja asszonyát. Így volt ez a múlt században Komárom és Győr megye lakóinál: a nő szülés közben férjének szétterpesztett combján ült, mint egyfajta ősi szülőszéken.

Fészekrakó apák
A férfiak azon vágya, hogy részt vegyenek a szülés folyamatában, ősi jelenség. Legérdekesebb formája a couvade (fészekrakás), azaz a „férfi-gyermekágy”. Itt ugyan az apa nincs jelen a születésnél, de úgy viselkedik, mintha ő szülne. Ágyba fekszik, látogatókat fogad, nyög és sóhajtozik, mintha fájdalmai lennének. A vendégek szerencsét kívánnak neki, érdeklődnek az állapota iránt. Ezzel a ma már elég furcsának tetsző szokással egyesek szerint a férj el akarja terelni a figyelmet a magzatról és az anyáról, és magára irányítani a démonok figyelmét.
Egyes amazonasi indiánok nem érték be a színjátszással, hanem az ifjú apát valóban megsebesítették. A testét imitt-amott felhasogatták, és dohánylével vagy törött borsos kotyvalékkal mosogatták, így a „férfianya” valóban komoly kínokat szenvedett el gyermeke születése után. Szerencsésebbek voltak a Marco Polo által megörökített turkesztáni atyák, akik a „szülésük” után 40 napig ágyban maradhattak, míg feleségüknek azonnal munkába kellett állniuk. A kongói bantuknál egyenesen a feleség gondozza az ágyban fekvő férjét.

Orvos is kitiltva
Európában az a furcsa közfelfogás uralkodott, miszerint szülésnél semmi keresnivalója a férfiaknak. Még az orvosnak sem! A középkorban ezért az orvosok csupán „elméletileg” foglalkoztak nőgyógyászati kérdésekkel. Férfi orvos a 17. századig csak akkor vizsgálhatott meg vajúdó nőt, ha az már a halálán volt, de akkor is csak sötétben. Egy hamburgi orvost 1552-ben egyenesen megégettek azért, mert egy szülésnél női ruhába öltözve segédkezett.
A középkor végéről származó metszetek némelyikén ugyan orvos is látható, amint a magas rangú úriasszony szülésénél jelen van, ám ő csak az újszülött horoszkópját szerkesztette meg. Polgári családoknál is csak 300 évvel ezelőtt kezdett néhány merész orvos arra vállalkozni, hogy segítséget nyújtson a szülésnél. Természetesen csakis bekötött szemmel, nehogy egy pillantást vethessen oda, ahol „a bűn székel”.

Fekve szülés királyi utasításra
A férfiak részvételét a szülésnél XIV. Lajos honosította meg, aki szeretett jelen lenni kegyencnői szüléseinél. Az ő kedvéért döntötték hanyatt a források tanúsága szerint addig főleg állva szülő asszonyokat. De hát a király csak nem térdelhetett le, hogy jobban lássa az eseményeket, így a vajúdó aszszonyoknak kellett háton fekvő helyzetbe kényszerülniük, hogy a király jobban meg tudja figyelni az eseményeket. És ahogy a király átvette a nők testhelyzete fölött az uralkodást, így vették át lassan a férfi orvosok is a női bábák helyét. A királyi udvarokban a szülésen való részvétel szinte kötelező társadalmi esemény lett.
Olyannyira, hogy amikor például Marie Antoinette szülte első gyermekét, a teremben annyian tolongtak, hogy a királyné nem jutott levegőhöz, ezért a király saját kezűleg tépte föl az ablakokat.

Szülés = szexuális undor?
Még a 19. században is az anya szoknyája alól húzták elő az újszülöttet, mert a vajúdó nő meztelensége a legnagyobb botránynak számított volna. Így keletkezett egy sor – történelmileg meghatározott – előítélet, amely erkölcsi és szexuális szempontból próbálja megróni az apát, ha amúgy „kívülállóként” mégis részt akar venni a szülésen.

Teljes cikkünket a Nők Lapja Évszakok májusi számában olvashatja el.