Színház – históriáskönyv

A nemesi-értelmiségi családba született finom modorú Jókait anyja kitagadta a családi örökségből, barátja, Petőfi megszakított vele minden kapcsolatot. Bűne annyi volt,hogy feleségül vette Laborfalvi Rózát, a kor mércéje szerint nem erkölcsös életet élő színésznőt. Aki a rosszindulatú pletykák, a családi viszály ellenére vállalta a ráosztott szerepet: szerető, hű társa lett Jókainak csaknem fél évszázadon keresztül.

Színjáték vagy szerelem?

Romantikus jelenetnek lehetett tanúja 1848. március 15-én, a Nemzeti Színház Bánk bán-előadásán a forradalmi mámorban úszó tömeg: a Gertrudis királyné szerepét alakító színésznő, Laborfalvi Róza saját kezűleg tűzte fel nemzetiszín kokárdáját Jókai Mór kabátjára. A színpadias mozdulattal nemcsak a magyar irodalom- és színháztörténet lett gazdagabb, hanem az eset a szemtanúknak és
az utókornak is bőven adott okot találgatásra: Róza vajon már ekkor szerelmes volt, akit régóta tartó titkos viszony fűzött a nála nyolc évvel fiatalabb férfihoz? Vagy „csak” elismerésre vágyó színésznő, aki figyelmességéért cserébe meleg szavú kritikákat remélt az egyre ismertebb írótól? A Pilvax kávéház asztalainál is pajzán célzásokat tettek a kortársak, amelyek ellen Jókai sokszor pirulva tiltakozott. Nem sokáig. Egy napon ő maga mutatta meg barátjának, Degré Alajosnak azt a házisipkát, amelyet Róza horgolt neki a márciusi nap emlékére. A szép Laborfalvi Róza, akinek pikáns, kalandos múltjáról sok pletyka keringett akkoriban Pest-Buda-szerte: még pályakezdő színésznő volt, amikor beleszeretett a kor ünnepelt és sármos színészébe, a nős Lendvay Mártonba. A viharos kapcsolatból egy kislány született, Róza, akit anyja később egy nevelőintézetben „rejtegetett” Budán. A színész, író, rendező, színigazgató Szigligeti Ede házában is – ahol a korszak minden valamirevaló művésze megfordult akkoriban – szóbeszéd tárgya volt az asszony múltja. Szigligetiné „pergő nyelvecskéjére” nehezen lehetett akatot tenni: „Tessék hinni, van ő egy tisztességes, derék leány. Mikor gyerek neki van, maga aztat szoptat és nem szégyenli.” Az elkottyantott mondatnak fontos fültanúja akadt: Jókai édesanyja. Aki akkor jót mosolygott mosolygott a pikírt megjegyzésen, és talán el is felejtette volna, ha pár évvel később fia nem szeret bele a „kétes múltú és erkölcsű” színésznőbe.

Két barát vitája

Laborfalvi Rózáról csak egyetlen ember nem akarta elhinni mindazt, amit hallott: a fülig szerelmes Jókai. Sokra tartotta Róza színészi tehetségét is, amelyet ekkor már a kor olyan híres írói és kritikusai méltattak szóban és írásban, mint Vörösmarty Mihály, Erdélyi János, Bajza József. Tudta azt is, hogy a 31 éves színésznő nagy utat tett meg a teljes ismeretlenségből a hírnevet jelentő pest budai színpadokig: a Nemzeti Színház „első hősnője” lett. Egykori tanítómesterétől, a kor híres tragikájától, Kántorné Engelhardt Annától vette át a stafétabotot. Beteljesedni látszott az, amit még a Honművész című lap jósolt meg
1837-ben: „Laborfalvi Róza egykor kedvező tünemény lesz színi egünkön.” És Róza keményen megdolgozott a sikerért. Tavasszal sok színész feladta pesti lakását, és többen a Sváb-hegyen béreltek szállást. Róza később sokszor emlegette, hogyan tette le „bíborpalástját és koronáját” a késő esti előadások
után, és indult neki gyalog a hegynek éjjel tizenegykor, kezében vacsorájával, egy savanyú uborkával, hogy utána másnap délelőtt ugyanígy induljon vissza próbára. Jókai nemcsak a nőbe, a „tüzes fekete szemű, hosszúkás, lágyan telt arcú” Rózába szeretett bele, hanem a művésznőbe is. Ahogy később Mikszáth Kálmán is lejegyezte: mert „a szellem birodalmában teljesen egyenrangúak” voltak. A házasságot sem akarták sokáig húzni. Róza 1848 nyarán többször Jókai szemére vetette, hogy miért nem utazik haza és kér végre engedélyt az esküvőhöz az édesanyjától. A színésznőnek oka volt siettetni az eseményeket: félt, hogy az író mégis tudomást szerez törvénytelen gyermekéről, a kis Rózáról. A barátok előtt sem volt értelme tovább titkolni szerelmüket. 1848 augusztusának második vasárnapján Róza ebédre hívta Jókai legközelebbi barátait, köztük Petőfit is. Régi barátság volt az író és a poéta között, amely a
közös pápai kálvinista kollégiumi évekre nyúlt vissza. Az árnyas fák alatt falatozó vendégeknek az ebéd végén jelentette be Jókai a házasságot. Petőfi lecsapta evőeszközeit, és faképnél hagyta a döbbent társaságot. Másnap a régi barátok
hevesen összeszólalkoztak közösen készített lapjuk, az Életképek szerkesztőségének szobájában. Petőfi, akinek a szemében Róza csak a „gazdag arisztokraták barátnője” volt, dühösen támadt Jókaira: „Ilyen nőt nem szabad elvenned, vagy különben soha se fogok veled kezet! – fenyegette, majd indulatosan elrohant, de még visszakiabált Jókainak a küszöbről: – Nem engedem, hogy a vesztedbe rohanj!”

Folytatás a Nők Lapja Évszakok őszi számában!