Még több az e heti Nők Lapjából:
Saci: Hiányzom magamnak
Irigykedik ám mindenki. Mondják, és tudom, hogy most nekem jó nagyon. Világítanak ezek a hónapok, előre félek az elmúlásuktól. De… Igen, szóltak, hogy hiányérzet is lesz. Ám erre a meghasonlásra nem készültem. Hogy a legnagyobb boldogságtól időnként mégiscsak világgá szaladnék, hogy lobogjon a hajam is (ami megmaradt…), szaladnék vissza – egy-egy órára, napra… – a régi(?) félfelelőtlen önmagamba, ölbebújós kislányságokba. Hogy bömbölhessek következmények nélkül, ha akarok, hogy túlcsordulhassak, hogy egy buta veszekedés után spontán becsaphassam magam mögött az ajtót és visszajöhessek békülni. Hogy elveszthessek, széttörhessek, elronthassak, majd széttárt karral, nemtörődöm vethessem oda a világnak: „ilyen vagyok!” Hogy semmit csinálhassak, hogy gondterhelten törhessem a fejem, mivel töltsem meg a váratlanul rám szakadó üres órákat. Ilyen mondjuk, van most is, néhanapján. Mikor készületlen ér, hogy Samum fél órás napközbeni alvásai akár másfél órára nyúlnak. Olyankor rémülten kapok a mindig készenlétben álló cetlihez, a listához, és homlokráncolva igyekszem választani egyet a hónapok óta előirányzott feladataim közül. Legtöbbször az a vége, hogy lefekszem aludni én is… Majd mikor Samu ébredezni kezdene, odahúzom a mellkasomra, mire ő mozdulatlan szuszog tovább, összeolvad a szívverésünk. Akkor gondolkodom. Mert hiányzik az egyhelyben ülős gondolkodás is. A régi, gyerektelen – mindennapi – percek (órák?), amelyek a fejben lévő zűrzavar kisimítására, meg mindenféle színes, irreális tervek szövögetésére voltak hivatottak.
Hiányoznak a viccesen kacér pillantásaim, kinn a világban. Merthogy egy anyuka nem pillant így (legalábbis ezt hittem szerepzavarodott kora-kismamaságomban jó ideig), meg amúgy sincs kire. Hiányzik a magas sarkú fekete csizmám. Hiányzik a tükörképem a kirakatüvegekből, mert a ronda, de meleg és biztonságos Samu-sétáltatós bundabakancsban nem szívesen nézegetem magam. Hiányzik a tánc. Az egész éjszakás és az edzőtermi. Hiányzik a Saci, magam magamnak, néha. Amíg rá nem jövök, hogy nem régi, meg új élet ez, nem kettő, hanem egy, az Egyetlen, az enyém, a Miénk. Hogy én Én vagyok, voltam és leszek, csak ma már egy akkora Ajándékkal megpakolva, hogy időnként megrogyik alatta a térdem. Hogy nem kell mindenáron összecsiszolódnunk, a „régi” és az „új” énemnek, hiszen éppen Samu, ez a kilenc hónapos emberke csiszolt és csiszol egyre ragyogóbb gyémánttá, igazi kerekséggé.
Semmi nem hiányzik…
Hajni: Menekülhetsz, de minek is?
Múltkor a férjem és a barátnőm arról beszélgettek, hogy kicsit unják már városunk kultikus török éttermét, mert annyit járnak oda, és igazából nem is finom a gyros, bár a lencseleves verhetetlen. Csendben ültem, és arra gondoltam, hogy régen én is bármikor ott ebédelhettem volna, ellenben ma megszervezni, hogy napközben elugorhassak valahova CSAK ÚGY, gyakorlatilag „mission: impossible”. Pedig szívesen finnyognék egyet a joghurtos padlizsán felett, de ezt legfeljebb jól megszervezetten, hétvégén tehetem. Tud hiányozni a felnőtt-társaság, a „bemegyek a munkahelyemre”-feeling kávézással (pedig nem is kávézom), értekezlettel (amit mindig utáltam), az izgalommal, hogy alakul valami a kezünk munkájából, ahelyett, hogy a Tesz-vesz várost nézem át ezredszerre. Hiányzott az ereszd-el-a-hajam buli is, de azt nyáron (mindössze) egy esküvővel – szoptatás után, újbaba előtt – pótolni tudtam egy időre. Ja, úgy két évre – ha az „alkoholmegvonást” veszem alapul. De nagyon más nem hiányzik. Barni szerencsére remekül elvan egy hétvégét a nagyszülőkkel, akik repesve fogadják, így van időm parkolópályára tenni magamat, ha szeretném. Tudom, hogy sok anyukának erre esélye sincs, és hálás is vagyok a szabadnapokért. De arra is rá kellett jönnöm, hogy Barni nélkül már kicsit unalmas-hiábavaló minden, ő tölti meg igazi tartalommal a napjainkat – nem a mozi, az étterem vagy a kozmetikus. Ezek inkább szükséges pluszok, kis menekülési útvonalak. De néha azért el kell menekülnöm…
Mónika: Hastánchiány boltkór-megvonással
Inkább úgy tenném fel a kérdést, mi hiányzott a régi életemben? És azt hogyan bírtam ki?! Azért tényleg van, ami hiányzik, ilyen a hastánc. Mesteremnek szintén kisbabája van, s a délutánjait inkább vele tölti… Ja, és amióta gyeden vagyok, egy bugyit sem vettem magamnak. Így ruhatáram színvonala csendben, ám nem észrevétlenül, zuhanórepülésbe kezdett. Ki is kalkuláltam, mekkora összegű beruházásra van szükségünk, hogy ezt megállítsuk. Férjem ennek hallatára csupán annyit mondott: „Édes Mónika, recesszió van.” Mire én: „Tudom, azért kérek csak ennyit…” Majd gurultunk egyet a szőnyegen. Mindhárman.
2 hét múlva Mónika meséli el, milyen az ő altatási technikájuk, és mit jelent az a „kuckózás”…
Csillagjegyek, akik megérzik a bajt
A Vígszínház több népszerű darabját nem láthatják már többé a nézők
Házasság első látásra: Kornélia elköltözött Jánostól, a férfi pedig csupán egy bugyit kért tőle távozáskor
Ez a 6 kozmetikum pénzkidobás a szakemberek szerint
Ezek a csillagjegyek igénylik az egyedüllétet
Egyre jobban aggódik a világ, Vilmos herceg is elkezdte lemondani a találkozóit
Merjek segíteni az utcán egy bajba jutott emberen?
