Az ikertestvérem miatt nincs pasim? – Soma Mamagésa válaszol

Kedves Soma!

Huszonnyolc éves lány vagyok, még soha nem volt párkapcsolatom. Valami nem úgy működik a tudatalattimban, a lelkemben, ahogy kellene.

Szeretném megtapasztalni, hogy milyen az, amikor az ember igazi hozzá illő társsal él, boldog és kiegyensúlyozott. Végtelenül szomorú vagyok, mélyen belül fáj a férfi hiánya. Voltam családállításon, ahol azt mondták, hogy ikertestvérem lett volna, aki nem született meg, magzati korában meghalt. Akkor óriási élmény volt ezzel szembesülni, megcsináltam néhány gyakorlatot, amelyet ott ajánlottak, hogy feldolgozzam ezt az információt. Sok mindenre választ adott (például régebbi leszbikuskalandjaimra). De valami még mindig nem stimmel.

Sok férfival találkozgatok, de valahogy senki nem tud megérinteni annyira, hogy komolyabbra fordulhassanak a dolgok. Jól érzem magam velük, sok mindent nagyra értékelek bennük, de csak barátként vágyom a társaságukra. Ha valaki kicsit jobban tetszik, valahogy elérem, hogy ne legyen semmi a dologból (hirtelen külföldre kell mennem, megbetegszem, elvállalok egy munkát, amely minden időmet kitölti, vagy egyszerűen kitalálok egy indokot, hogy miért nem lehet köztünk semmi). A másik „hobbim”, hogy olyan pasit nézek ki magamnak, akivel eleve kizárt, hogy kapcsolatunk legyen.

Mit kellene tennem? Lehet, hogy várnom kell még, amíg megtalálom azt az embert, akinek nem tudok ellenállni? Már több terápián is voltam ezzel kapcsolatban, jók voltak, de nagy változást még nem éreztem. Lehet, hogy az ikertémán kellene még dolgoznom? Mert nem igazán tudok a dologgal mit kezdeni. Az egyik felem elhiszi, hogy féliker vagyok, a másik kételkedik. De még ha el is hiszem, akkor sem tudom, hogy mit kellene tennem…

Előre is köszönöm a tanácsodat!

LilyRose

Kedves LilyRose!

Az, hogy huszonnyolc évesen még egyáltalán nem volt párkapcsolatod (még egészen rövid időre sem), mindenképpen valami mélyebb blokkról, sérülésről árulkodik. Ez jöhet az egyéni életedből, de hozhatsz generációs stresszt is magaddal.

Már írtam annak a harminckilenc éves nőnek a történetéről (családállításon ismertem meg), akinél ugyanilyen jellegű problémánál az állt a háttérben, hogy az anyai nagymamája az ő édesanyja megszülése után gyermekágyi depresszióban szenvedett, majd támogató szeretet híján öt év múlva öngyilkos lett. A hölgy vitte tovább a nagymama sorsát, félelmeit, ezért nem mert semmilyen komolyabb kapcsolatba belemenni. Ez persze csupán egy történet a sok közül.

Az ikernek indult terhesség igen gyakori, és valóban okozhat elementáris hiányt az ember életében, de hát mégiscsak a jelenben kell élnünk, nem a múltban. A múlt sérülései, traumái, hiányai arra valók, hogy általuk gazdagodva legyünk a jelenben. Egyébként épp egy családállításon derült ki nálam is, hogy én egy hármas ikerterhességből maradtam meg középsőnek. Volt egy bátyám és egy húgom. Hiperaktivitásom, illetve sok cselekedetem hiábavalósága mögött az állt, hogy én helyettük is éltem. 
A statisztikák azt mutatják, hogy egy családállítás után fél évvel a terápián részt vettek 84%-a, egy év után 96%-a számolt be pozitív változásról. Nálam még nem telt el az egy év, de máris sokkal eredményesebb időszakot tudhatok magam mögött, mint korábban. Nem tudom, mikor volt a te terápiád, de úgy gondolom, ha még mindig ennyire zárt vagy a párkapcsolatra, tovább kell kutakodni, és dolgozni magadon. Van a pszichológiában egy olyan terápiás módszer, amelyet elárasztásos technikának hívnak – vagyis amitől az illető tart, azzal szembesítik, mégpedig intenzíven. Ki kellene próbálnod, hogy tudatosan, szántszándékkal mész bele egy randevúba, a csókolózásba (ha van erre alkalmas szimpatikus, vonzó fiatalember az életedben). Erőltesd magadra, nincs kifogás!

Már arról is írtam, hogy harmincéves koromban úgy szüntettem meg a tériszonyomat, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős-tanfolyamra, és ugrottam négy bekötöttet. (Ilyenkor az ernyő három másodperc múlva automatikusan kinyílik.) Azóta szeretem a mélységet, magasságot, bár akkor azt hittem, belehalok a félelembe. Úgyhogy, kedves LilyRose, itt van ez a fantasztikus nyár, hajrá, előre, még akkor is, ha újabb ellenérzések árasztanak el! Negyven év csúszómászó- és féregfóbiámból „szálltam ki” tavaly ősszel (pszichológus és kineziológus párhuzamosan segítettek heteken át), és amikor ott voltam az esőerdőben a kukac előtt, TUDTAM, hogy most már nincs más hátra: MUSZÁJ megfognom, mert csak így érhet véget a fóbiám. Kezdd el magad erre trenírozni, nézz olyan filmeket, ahol azonosulsz a párkapcsolatba lépő női szereplővel, vagy olvass a témában könyveket. Lásd magad belülről, képzeld el minél többször, hogy randizol, hogy párkapcsolatban vagy! Ha eddig nem tudtak segíteni a terapeuták, menj tovább, keresd azt, aki valóban segíthet. Egy családállítás, úgy tűnik, nem elegendő.

Még semmi nincs veszve, nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy megéld a nőiségedet! Javaslom, hogy időnként maszturbálj, közben engedd meg magadnak a szexuális fantáziálásokat, hagyd magadban felébredni az ősösztönnel benned élő vágyat. Szeretgesd, kényeztesd magad, örülj a fiatal női testednek, lásd meg az egésznek a szentségét, csodáját, és örülj annak, ami van, a többi úgyis jön magától – ha nyitott vagy.

Drukkolok, és minden jót:

Soma Mamagésa