Aktuális

Bezárásra kényszerülhet az Ability Park

Bezárásra kényszerülhet a nagy sikerű Ability Park, a fogyatékos személyek élethelyzetét interaktív játékokon keresztül bemutató kiállítás és foglalkoztatási projekt. A kiállítást működtető közhasznú egyesület a gazdasági válság hatására nem csak szponzori támogatásoktól esett el, de a várt állami normatívára sem számíthat, így elképzelhető, hogy meg kell válnia mintegy 80, nagyrészt megváltozott munkaképességű alkalmazottjától.

Nagy Géza, az Egyesület elnöke a következőket nyilatkozta: „A Park sikere és eredményei ellenére tarthatatlan helyzetbe került. Az év eleje óta küzdünk azért, hogy a válság hatásait csökkentsük, pályázatokkal és új szolgáltatások bevezetésével próbáljuk pótolni a kieső bevételeket. A gazdasági válság hatására azonban nem csak szponzori támogatásoktól estünk el, de olyan állami normatívától1 is, amelyre majdnem 3 éve várunk a biztos és fenntartható működés érdekében. Az egyesület olyan helyzetbe került, amelyben a már elnyert támogatások és programok folytatását sem tudja biztosítani.”

Az Ability Park 2002 óta több százezer látogató számára tette megélhetővé a fogyatékos emberek élethelyzetét. Az elmúlt években sikeresen szerepelt a Sziget Fesztiválon és a Gyerekszigeten, hetekig látogatható volt a Millenáris Parkban, emellett több száz vidéki programot szervezett. A Magyar Formatervezési Díj mellett 2003-ban elnyerte a WYBA (World Young Business Achiever Award) társadalmi felelősségvállalásban nyújtott kiemelkedő szerepért járó különdíját, 2007-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendje Lovagkereszt díját és a Pannon Példakép Alapítvány díját, 2008-ban pedig a Szociális Minisztérium elismerő oklevelét.

Az Ability Park állandó kiállításként 2007-től a Jövő Háza Központban, majd 2008 júniusától (többek között a Tesco és a Procter&Gamble „Év támogatottja program” támogatásának köszönhetően) önálló helyszínen, a belvárosi Dessewffy utcában működött. Az Ability Park fogyatékos munkatársainak bérét nagyrészt a megváltozott munkaképességű alkalmazottak után járó állami bértámogatás fedezte, a működési költségek fennmaradó, évi közel 80 millió forintra rúgó részét pedig egyéb bevételeiből (jegybevételek, szponzori támogatások, céges képzések, rendezvények, kisebb projektek) próbálta kigazdálkodni a szervezet.

A foglalkoztatás többletköltségeinek finanszírozását biztosító állami támogatás elmaradása havi 4-5 millió forint kiesést jelent. Az állami források hiányában az egyesület csak a nemzetközi szinten is egyedülálló projekt megtartásában érdekelt befektetőkben és szponzorokban bízhat.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése