Aktuális

Megnyílt az első internet-elvonó

Az Egyesült Államokban megnyílt az első, kimondottan az internetfüggőség kezelésére létrejött terápiás központ.

A Seattle elővárosában, Fall Cityben lévő, Restart elnevezésű centrumban egyidejűleg hat páciens vehet részt a 45 napos programon, amely a világháló és a számítógép időgyilkos és szenvedélyes használatát próbálja gyógyítani.
A centrum első és eddig egyetlen betege Ben Alexander: a tizenkilenc éves fiú szinte minden éber pillanatát a Word of Warcraft elnevezésű online játékkal töltötte – napi 16-17 órát. Ennek eredményeképpen két félév után abbahagyta az iowai egyetemen folytatott tanulmányait. Először egy hagyományos elvonókúrán vett részt, sikertelenül, majd 14.000 dollárért (több mint 2,5 millió forint) belekezdett a Restart programjába, amely végül elérte a várt sikert.
A program terápiája pszichoterápiás beszélgetéseket, gyakorlati munkát és sportot is tartalmaz. A Magyar Távirati Iroda Hilarie Cash-t, a központ vezetőjét idézi, aki elmondta, eddig csak hagyományos formában kezelték az internetes szenvedélybetegségeket. Megnevezett néhány figyelmeztető jelzést, amely betegségre utal: ilyen például a család és barátok elhanyagolása a net miatt, a világhálón töltött idő alatt eufória, azon kívül pedig nyugtalanság, levertség érzése, bűntudat és szégyenérzet. Egyéb testi jelei is lehetnek: többek között az alvási szokások, testsúly megváltozása, fej- és hátfájás. A jelek azonban egyéb pszichológiai problémára is utalhatnak, például depresszióra vagy az autizmus egyes változataira.
Ronald Pies, a syracuse-i orvosi egyetem pszichológiaprofesszora szerint sok „internetfüggő” súlyos depresszióval, különböző személyiségzavarokkal vagy szociális fóbiákkal is küszködik, amelyek gátolják őket abban, hogy teljes, kiegyensúlyozott életet éljenek és szemtől-szembe létesítsenek kapcsolatot emberekkel. Ezeknek a mélyebben rejtőző problémáknak a kezelése azért is fontos, hogy ne léphessen fel valamilyen másik szenvedélybetegség, ha az illető kigyógyul a netfüggőségből.
Az Amerikai Pszichiátriai Egyesület az internetfüggőséget korábban nem kezelte önálló zavarként. Jelenleg épp azt vitatják, hogy felvegyék-e a „Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve” című kötet új, 2012-re tervezett kiadásába – ez nyilvánvalóan arra is hatással lenne, hogy a betegbiztosítók finanszírozzák-e a terápiát.

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése