Aktuális

Milyen sokszínű a Földön az élet!

A Bayer és a UNEP (az ENSZ Környezetvédelmi Programja) idén 19. alkalommal hirdeti meg környezetvédelmi gyermek rajzpályázatát. A magyar gyerekek a második alkalommal nevezhetnek, a szervezők pedig remélik, minél több diákot sikerül részvételre buzdítaniuk.

A 2009-ben meghirdetet pályázat témája a Föld élővilágának sokszínűsége. Hírességek érdeklődését is felkeltette a felhívás, akik nagy örömmel álltak a társadalmi célú kezdeményezés mellé. A kampányhoz olyan neves személyiségek csatlakoztak, mint Demcsák Zsuzsa, dr. Juhász Árpád és Bársony Bálint, akik a kiállítás megnyitó eseményén inspiráló ötleteikkel segítették azt a 25 kisiskolást, akik elsőként adták be rajzaikat az idei pályázatra. „Örömmel vettem részt a Bayer és az UNEP Gyermek Rajzpályázatának idei kampányában – mondta Demcsák Zsuzsa, televíziós műsorvezető. – Hiszen kétgyermekes anyaként, én is arra nevelem a gyermekeimet, hogy felelősen gondolkodjanak a környezetük jövőjét illetően, és minden lehetséges eszközzel óvják azt. Számukra például már természetes a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a folyóvízzel való takarékoskodás is”

Demcsák Zsuzsa és dr. Juhász Árpád
Demcsák Zsuzsa és dr. Juhász Árpád

A 19. Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermek Rajzpályázatra azok nevezhetnek, akik 2010. június 5-éig betöltötték legalább a 6. és legfeljebb a14. életévüket. A pályázatról, illetve a nevezési feltételekről itt olvashatnak részletes információkat az érdeklődők!

Milyen sokszínű a Földön az élet!

2008-ban a rajzpályázat témája a klímaváltozás megállítása, klímavédelem volt, melyre rekord mennyiségű gyermekrajz érkezett be. Összesen 2,4 millió képet bírált el a zsűri, melyeket a világ 89 különböző országából nyújtottak be a gyermekek. A tavalyi nyertes alkotásokat Magyarországon az Aranytíz Kultúrházban állították ki, 2009. december 18-ig láthatóak.

Bársony Bálint előadóművész
Bársony Bálint előadóművész

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése