Mágnes férfi és nő között – ha felborul az egyensúly

A hír: Több közvélemény-kutatás mutatja: a kutyában többen találnak megbízható partnerre, mint saját párjukban
Az új-zélandi kutyatulajdonosok 31%-a állítja, hogy kutyájuk jobb hallgatóság, mint partnerük. Ráadásul a többség a négylábú kedvencét szerethetőbb és megértőbb partnerként osztályozta, mint saját párját. Az új-zélandi férfiak egészen odáig mentek, hogy véleményük már-már azt tükrözte: kutyájuktól több szeretet kapnak, mint társuktól.
A macskatulajdonosok és a cicáik közötti kapcsolat legalább ilyen szoros: a női gazdák fele megosztja problémáit kedvencével, sőt az ELTE TÁTK hírleveléből kiderül az is, hogy sokan úgy tekintenek saját magukra, mint a négylábú szülőjére. Az Egyesült Államokban is hasonló eredményre jutottak a felmérések. Ott a háziállattartók többségének egy hosszabb távollét során jobban hiányzik a kutyája, mint a partnere, ráadásul 90%-uk úgy érzi, hogy kedvence jobban is várja és jobban örül neki hazatéréskor, mint a párja.

Különvélemény Angster Mária pszichoterapeuta-családállítótól

Forrás: angstermaria.hu

A kutya feltétel nélkül szereti az embert. Engem is feltétel nélkül szeretett testvérem springer spániele, Bleki kutya, amíg élt, pedig én csak amolyan algazda voltam. És hogy szeret, azt persze folyamatosan a tudtomra adta. Csányi Vilmos írja: a kutya majdnem ember. Bleki is pontosan tudta, hogy kiben épp mi lakik. A haragot, dühöt nem szerette, arra ugatott. A félelmet se. Ha viszont valakinek bánata volt, vagy fájt valamije, a lelke vagy – mondjuk – a feje, akkor mancsát az illetőre téve (az egyiket, ha kicsi volt a baj, mind a kettőt, ha nagy), sóhajtozva a szemébe nézett, és kitartóan vigasztalta. És mondom, feltétel nélkül örült, hogy látott, mindig, mindentől függetlenül. Jó volt arra hazaérkezni, hogy már a küszöbön lejeleli valaki: „De jó, hogy itt vagy – de jó, hogy vagy.”

Hogy tehát a kutya nagyon jó társ, az tény. Az állatorvosnál ki is van írva: „Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.” Szerintem anélkül nem érdemes élni, amit a kutya ad az embernek (lásd fent). A hírnek ez a része tehát nem lep meg.
Csak az a kérdés, hogy a válaszadók életében miért csak a kutyától kapható meg a feltétel nélküli szeretet. A választ persze nem tudom. Most épp néhány dolog jut az eszembe arról, hogy mitől romolhat el így egy kapcsolat, és persze mindez csak egy törtrésze mindannak, amit a témával kapcsolatban el lehetne mondani.
Van egy kedvenc könyvem: Scott Peck: A járatlan út. Ott olvastam, hogy a szeretni ige nemcsak azt jelenti, hogy én egy szép érzelmet táplálok valaki iránt, hanem azt is, hogy aktívan cselekszem. Beleteszem a kapcsolatba azt, amit vissza szeretnék kapni belőle. Egyensúlyban tartom a kapcsolat érzelmi bankszámláját, és figyelem az adok-kapok mérlegét. És még valami: akkor mondhatom, hogy szeretem a másikat – írja Peck –, ha az ő érdekei ugyanolyan fontosak a számomra, mint a sajátjaim. Ezt persze könnyebb mondani, mint csinálni – de ha időnként sikerül, az már jó. Ez az egyik.

A másik az, hogy a feltétel nélküli szeretet mellett van az a fajta szeretet, amely inkább olyan, mint egy üzlet – szeretem a másikat, nem magáért, hanem mert kielégíti valamilyen szükségletemet. Ha megkapom, amire szükségem van, szeretem, ha nem kapom meg, akkor az fáj, és hogy ne éljem át a fájdalmat, haragszom. Vagy ha nem kapom meg tőle, amiért ő kell nekem, akkor odébbállok lelkileg vagy fizikailag. Ez is rendben van, ez is az egyik működésmódunk. De ha ez a szeretetünk alapja, nem biztos, hogy tartós lesz a kapcsolat.
 
A családállításban pedig sokszor látjuk, hogy sok párkapcsolatban nem azt kérik egymástól a felek, amiről a kapcsolatnak szólnia kellene. Nem a férfi és a nő kapcsolatát élik, hanem egymás régi hiányait próbálják kölcsönösen kielégíteni. Mindezt szeretetből persze. Érzik, hogy a párjuknak nagyon hiányzik valaki, illetve valami, amit annak idején nem kapott meg, és szeretetből megpróbálják pótolni neki a szülőt, a hiányzó testvért, bárkit. Ettől persze tönkremegy a párkapcsolat. Mert így, ha pótszülőnek, póttestvérnek vagy pótbárkinek áll be az ember, nem működik a férfi és a nő közötti mágnes.
 
Sokszor pedig az adok-kapok egyensúlya borul fel a két ember között. Az egyik sokkal többet ad a másiknak, mint amit visszakap. Ettől az egyik fél adósa lesz a másiknak, és ettől egyre távolabb kerül egymástól a két ember, na és a kapcsolat attól, amilyenre az elején szerették volna. Bármitől ment is tönkre, rendbe kell tenni – hála istennek, általában rendbe lehet tenni. Ám ez is munka, nem is kevés. Szóval a jó kapcsolatért tenni kell. Vagy tényleg marad a kutya.