Aktuális

Tőzsdetörténet magyar módra

Amikor pénzről beszélünk, mindenképpen meg kell említenünk a tőzsdepiacot, ami bizony nagyban befolyásolja az életünket, még akkor is, ha mi nem is tudunk róla semmit.

Hazánkban 1864-ben nyitották meg az első tőzsdét, Ferenc József rendeletére. Ez a tőzsde érték és-áru tőzsde is volt egyidejűleg. Mivel a tőzsde remekül működött 1905-ben saját palotát is építettek, amely méltó volt a nagy forgalomhoz.

Alig néhány év után azonban a világháború hatása a tőzsdét is megrengette, így 1914-től bezárt a magyar tőzsde. A Tanácsköztársaság idején sem engedélyezték az újranyitást, sőt az épületet is elkobozták, hiszen a részvénytársaságok államosításra kerültek.

 

Tőzsdetörténet magyar módra

1919-ben a Tanácsköztársasága bukása után azonban nemcsak megnyitották a tőzsdét, hanem egyre növekvő forgalommal is számolni lehetett. 1923-ra több mint 250 millió részvény eladásával büszkélkedhetett a tőzsdénk.

Mint ahogyan azt a pénzügyi világban megszokhattunk a nagyon jó évek után általában nagy hanyatlás következik be. Nem volt ez másképpen az 1930-as évek elején sem, amikor is a gazdasági világválság hatására újabb bezárás várt a tőzsdére. Bár bő egy év után újra megindult a kereskedelem, a piac mégsem tudott nagyot robbantani. A küszöbön pedig ott állt egy újabb világháború.

Természetesen a háború újabb bezárást eredményezett, az épület pedig államosítva lett. 52 évre bezárt a magyar tőzsde, miközben az európai országokban sorra nyíltak az újabbnál újabb értéktőzsdék.

A rendszerváltás utánig kellett várnunk arra, hogy 1990-ben végre újra magyar tőzsdén kereskedhessünk. A Budapesti Értéktőzsde megnyitásával végre újra tőzsdézhettünk!

Az értéktőzsdéről fontos tudni, hogy egy olyan piacról beszélünk, ahol a forgalmazható értékpapírok (részvények, kötvények és állami értékpapírok) kereskedelme zajlik.

Bár a világ több mint 80 országában működik értéktőzsde, a Budapesti Értéktőzsdét a nemzetközi piacon a kelet-közép-európai régió pénzügyi központjaként tartják számon.

 Forrás

 

Előző cikkeink:

Érdekességek UV fény alatt >>> 

Ne legyél pénzhamisítás áldozata!  >>>

Túlélheted frankhitellel? >>>

Dolgozzon helyettünk a pénzünk, éljünk jobban a hozamból >>>

Mit tudsz az állampapírokról és a kötvényekről? >>> 

10% már elég a gondtalan élethez?  >>>

Tudj meg többet a folyószámláról!  >>>

Átutalásos fizetés belföldön és külföldre >>>

Legyen biztonságos az internetes vásárlásunk! >>>

Védd meg magad a tolvajoktól! >>>

Hitelkártya vagy bankkártya >>>

Adósságrendező hitel, tényleg segít megoldani a problémát? >>>

THM és amit tudni kell róla >>>

Devizahitel -miért csapolja meg a családi kasszát? >>>

Elektronikus bank, a 21. század szolgáltatása >>>

A jövőnk a mi kezünkben is van >>>

Hogyan fektessük be a pénzünket? >>>

Lehet jóbarát a bankkártya? >>>

Amikor nincs más kiút, csak a hitel >>>

Vedd kezedbe az életed >>>

Vezessük be gyermekeinket a pénzügyekbe! >>>

Önerő nélkül nem megy >>>

Hitelfelvétel? Mire figyelj? >>>

Családi költségvetés >>>

Mindent a pénzről >>>

Hogyan teremtődik a pénz? >>>

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése