Szülnék én gyereket, ha…

…ha az anyagi hátterem meglenne

„Elmondom, én miért nem vállalok gyermeket. Vidéki megyeszékhelyen élek albérletben, tavasszal tervezzük megvenni az első közös lakásunkat. Ide semmiképp nem szülnék, mert ki tudja, mikor raknak ki. Ez az egyik. A másik, hogy abból a fizetésből, amit ketten keresünk, fizetjük tavasztól a lakás törlesztését és a rezsit, plusz kaja, háztartás. Muszáj gyerekvállalás előtt félrerakni, mert a semmire nem lehet belevágni. Tehát én azt mondom, hogy ha a szívemet félreteszem és csak az agyammal gondolkodom, akkor 99%-ban az anyagiak miatt nem vállaltunk még babát” – írja egy fórumozó a Nők Lapja felvetésére.

Filotás Viktória, harminchat éves rajztanár és természetgyógyász is hasonló helyzetben van. Párt ugyan már talált a családalapításhoz, de egyelőre várnia kell, mert úgy érzi, hogy az anyagi feltételeik még nem adottak egy kisbaba fogadásához.

– És nekem még szerencsém van, hiszen a férjem, akivel nyolc éve vagyunk házasok, teljesen nyitott a gyerekvállalásra – állítja Viki. – A velem egykorú szingliktől hallom, hogy manapság a férfiak legszívesebben elfutnának a felelősségvállalás elől. Mégis úgy gondolom, ez csak az egyik feltétel. Az anyagiak legalább ilyen fontosak. Ma ezt követeli meg a világ. Az ember hozzászokott egy életszínvonalhoz, amelyet nem szívesen adna föl. Tudom, hogy önzően hangzik, de én szeretek öltözködni, saját autóval járni, márpedig tudom, hogy ha szülnék, ezekről le kellene mondanom. Nem azt szeretném, hogy vagy-vagy, tehát vagy gyerek, vagy viszonylagos jólét, hanem is-is, ahogy azt Nyugat-Európában láttam. Tehát amíg tíz-tizenkét órát kell dolgoznunk azért, hogy a mostani egzisztenciánkat fenntartsuk, addig én nem vágok bele a gyerekszülésbe.

haramatka: „Nem hiszem, hogy a gyermekvállalási kedvet bármilyen eszközzel elő lehet mozdítani. Valaki vagy akar gyereket, vagy nem. Én harminc vagyok, nincs gyerekem, és nem is akarok. Nem kötődik ez munkához, egzisztenciához stb. Egyszerűen nem vagyok rá alkalmas, soha nem is szerettem volna.” (fórum)

… ha nem akadályozna a karrierem építésében

– Nem tudom, talán az egykeresős családmodell lenne a megoldás – folytatja Filotás Viki –, csakhogy akkor meg a bennem feszülő ambíciók nem valósulhatnának meg. Én ugyanis még mindig egyfolytában képzem magam, és ez sok időmet és energiámat veszi igénybe. Mindez sajnos ellentmondásban áll azzal, amit én az anyaságról általában gondolok. Úgy nőttem fel, hogy anyukám a munkája mellett elsősorban a családjáért élt, és én ezt tartom helyesnek. Ma viszont azt látom magam körül, hogy a nők segítséget kénytelenek fogadni, hogy a karrierjüket tovább építhessék. Én megfogadtam, hogy ha egyszer rászánom magam, kizárólag magamnak és a férjemnek szeretnék szülni, nem a bébiszitternek vagy a nagymamának. Úgyhogy ez a 22-es csapdája.

Filotás Viktória: Az anyagi feltételek még nem adottak…

vérmatska: „A többéves gyes a világnak ezen felén nem (csak) a karriert, hanem a megélhetést is veszélyezteti. Ha van egy-két-három gyereked, és még otthon is voltál velük x évig, gyakorlatilag lenullázódtak (de legalábbis sokat romlottak) az esélyeid a munkaerőpiacon. Tehát, nemhogy karriert építeni nem tudsz, de egyáltalán, dolgozni sem.” (fórum)

rozalinda: „A világon máshol sehol nincs gyes, és mégis felnőnek a gyerekek. Úgy gondolom, aki nem tud vagy nem akar dolgozni, az maradjon otthon gyereket nevelni, de akinek van lehetősége dolgozni, érvényesíteni azt, amit tanult, a több pénzből egy magasabb színvonalon élni, tegye inkább azt. Attól az anyai »rangja« semmivel sem lesz kevesebb. Magam is két gyereket neveltem fel, és amikor a nagyobbik három-, a kisebbik egyéves lett, visszamentem a munkahelyemre. A gyerekeknek ettől semmi bajuk nem lett.” (fórum)

… ha hinnék abban, hogy meg tudok felelni

– Én azért nem vállalok gyereket, mert kétlem, hogy a mai kihívásoknak édesanyaként meg tudnék felelni – vallja be a harminckét éves dr. Daróczi Viktória háziorvos. – A környezetemben csupa szuperanyukát látok, akik remekül főznek, kiválóan nevelik a gyerekeiket, mellette pedig (látszólag) könnyedén építik a karrierjüket. Én erre képtelen lennék, hiszen friss házasként még a főzéssel is nap mint nap meggyűlik a bajom. Elképzelni sem tudom, hogyan férne be e mellé és persze a napi munkám mellé még egy gyerek is. Lehet, hogy kishitű vagyok, de szerintem összecsapnának a hullámok a fejem fölött. Nem mintha karrierista lennék, szó sincs róla. És az alakomat se féltem, mint sok kortársam. Másról van szó. Világéletemben igyekeztem megfelelni, mégis mindig elégedetlen voltam magammal. Talán az az oka, hogy a szüleim fiúnak vártak, és én nem győztem pedálozni, hogy édesanyám elégedett legyen velem, de soha nem voltam elég jó. Éppen ezért nincsenek igazán felhőtlen gyerekkori emlékeim sem. Mi a garancia arra, hogy én majd jól fogom csinálni a „szülőséget”? Úgy érzem, nem sok. Lehet, hogy kissé későn érő típus vagyok, hiszen csak nemrég tettem le az utolsó vizsgámat, és mindössze egy éve, hogy rátaláltam a páromra. Egyelőre sokat utazunk, kirándulunk, fel szeretnénk fedezni együtt a világot. Aztán majd meglátjuk.

Fiesta30: „A gyerekvállalási kedv növekedéséhez szükség lenne arra is, hogy a munkaadók megértsék: egy anya lehet ugyanolyan jó munkaerő, mint bárki más! Igaz, ehhez némi rugalmasság is szükségeltetik (például ha lehet, otthonról is engedjék dolgozni az édesanyát, esetleg részmunkaidőben vagy távmunkában!).”

…ha gyerekközpontúan lenne berendezve a világ!

2007 óta minden évben szerveznek a fővárosban babakocsis demonstrációt. Fleischer Judit, az akció egyik szervezője három gyerekével jött demonstrálni. Miközben beszélgetünk, három hónapos kisfiát, Sámuelt tolja a babakocsiban, az egyik oldalán ott szaladgál még a két és fél éves Mirjam, a másikon meg az ötéves Jázmin.

– Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, vállalta, hogy hat év alatt minden közintézményt akadálymentessé tesz – magyarázza –, de ez nem történt meg. A többségi társadalom általában legyint a kerekes székesek problémáira, de van egy élethelyzet, amikor mi is átélhetjük azt, hogy másodrendű állampolgároknak tekintenek – akkor, amikor gyermekünk születik. Babakocsival közlekedni a városban iszonyúan nehéz, vannak utcák, ahol csak aluljárókon lehet átmenni a túloldalra, vagy csak lépcsőzve lehet eljutni a metróhoz, villamoshoz. Ráadásul nagyon sok közintézmény sem akadálymentes. Nálunk például az orvosi rendelő sem az.

Közben lassan sétálunk egyik zebrától a másikig. Rendszerint piros már a lámpa, mire átérünk az út túlsó végére. A Deák téren a metróhoz szeretnénk lejutni, de csak lépcsőkön haladhatunk lefelé, így el kell kezdeni cipekedni. Az egyik rendőr felajánlja, hogy segít, de Judit elutasítja, mert a hétköznapokban sem állhat minden babakocsis mellett egy rendőr…

– Számtalanszor mondják az ismerőseim – fűzi mindehhez –, hogy csodálnak, mert három gyerekkel is a tömegközlekedést választom. Ők inkább nem nehezítik meg a saját életüket. Nem is születik meg az első gyerek után a kistestvér! Jó lenne, ha minket is komolyan vennének, és nem kellene nehezítetten élnünk pusztán azért, mert gyermekeket vállaltunk. A tömegközlekedés egy apró szelete ennek a nehezített életnek, mert aztán ott van a gyermekelhelyezés kérdése, az óvodai-bölcsődei ellátás, a munkavállalás vagy a részmunkaidő problémája, ahol mindenütt hátrányos helyzetben vagyunk!

– Érthetőek a mai fiatal nők félelmei – véli Szvetelszky Zsuzsa társadalomkutató –, hiszen a történelem folyamán soha nem hárult még ennyiféle szerep és persze a vele járó munka a nőkre. A munkahelyeken nagyon megnövekedtek az elvárások, részmunkaidős lehetőség csak elvétve van, ugyanakkor manapság ciki, ha valakinek nincs karrierje. Ugyanakkor a patriarchális családmodell Magyarországon még mindig erősen tartja magát, tehát az édesanya viseli a háztartás és a gyereknevelés terheinek oroszlánrészét. Ennyi elvárásnak még akkor is nehéz megfelelni, ha már van az embernek mosogatógépe, porszívója és saját autója. A helyzetet még nehezíti, hogy a többgenerációs együttélés megszűnésével és a nyugdíjkorhatár emelésével végleg kicsúszott az édesanyák alól az a felbecsülhetetlen értékű segítség, amelyet régen a nagymamák nyújtottak.

Mégis csapdának érzem azt az attitűdöt, hogy a mai fiatalok egy része kizárólag önmagára fordítja azt a törődést, figyelmet, amelyet régen a családjuknak szenteltek volna. A világ azt mondja, fedezz fel engem, ám tisztában kell lenni azzal, hogy ez az életmód előbb-utóbb csömörhöz, kiüresedéshez vezet. Mit fognak csinálni ezek a fiatalok ötven-hatvan évesen? Természetesen akkor is pörögni fognak, mindent bevetve az öregedés ellen, és elszürkítik azt a sokszínű világot, amelyben normális esetben gyerekek, idősek, fiatalok szerepelnek, tehát mindenféle életstílus. Ilyen körülmények között azok a nők és férfiak is elégedetlenek lesznek magukkal, akik családot alapítottak. Az a felmérés pedig, amely azt bizonyítaná, hogy a gyermeket nem vállaló nők a munkájuk során nagyobb kreativitásra, teljesítményre lennének képesek, tudtommal még nem született meg.

Reménykedésre ad okot azonban, hogy ugyan az individualizmus terjedése nyomán egyre kevesebb gyerek jön a világra Európában, de mint minden szélsőséges jelenségre, erre is egyre több ellentétes reakció születik. Skandináviában például már visszafordult a trend, ott már a születési ráta növekedéséről beszélhetünk. De a csírája már nálunk is látható, lásd a többgyermekes értelmiségi családokat. Ők a letéteményesei annak, hogy a jövőben olyan világot építsünk, amelyben jól, boldognak érezhetik magukat a családos fiatalok is.

Karrier ÉS család!

Dr. Kopp Mária (orvos, pszichológus, a SOTE Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, a Népesedési Kerekasztal tagja): „Az lenne jó, ha a kívánt-tervezett gyerekek megszületnének, ám ehhez sok mindennek kell változnia! A teljesség igénye nélkül említem, hogy Hollandiában a nők hetven százaléka dolgozik részmunkaidőben, nálunk az ilyen típusú foglalkoztatás viszont elenyésző. Ráadásul a bölcsődei férőhelyeink száma egytizednyi a jelenlegi igényekhez képest. Nem arról van szó, hogy a pár hónapos babákat bölcsődébe adják a szülők, hanem hogy az első életévüket betöltő kicsik jól érezhessék magukat színvonalas bölcsődékben, családi napközikben a hét néhány napján, vagy az egyébként aktív, fiatal nagymamák „államilag támogatva” vigyázhassanak rájuk. Franciaországban egy nagymama eldöntheti: félállásban fogok dolgozni a munkahelyemen, hogy a nap másik felében az unokámat lássam el, mert a lányom-menyem dolgozni szeretne. Csakhogy a francia nagymama ezért fizetést kap! Hiszen az unokáról való gondoskodás is munka, azaz értékteremtés. Engem felbosszant, ha szembeállítják a női karriert és az anyaságot. Nincs vagy-vagy! Természetes igénye minden tanult édesanyának, hogy ne vesszen kárba a tudása, hogy a tehetsége révén karriert építsen. Ezért nem kellene kárhoztatni őket, hiszen a társadalomnak is érdeke, hogy hasznosítsák a tudásukat! Az sem szerencsés, ha csak az alacsony iskolai végzettségűek vállalnak több gyermeket, miközben a jól képzettek félnek… Tehát olyan körülményeket kell teremtenünk, amelyek lehetővé teszik, hogy egy fiatal nő ne kockáztassa a karrierjét, ha megszüli a második-harmadik gyermekét! Hollandiában, Franciaországban és a skandináv országokban kiváló eredményeket értek el a gyerek- és családbarát intézkedéseikkel.”

Cikkünk a legfrissebb Nők Lapjában jelent meg.

Az e heti szám tartalmából:

• 1 csapatban négy anya – A pálya széléről
• Hova vigyem a párom? Romantikus helyek Magyarországon
• Tudunk-e segíteni az utcán élőknek?
• Katasztrófaturizmus – Retúrjeggyel a pokolba
• A férfiak, akikért hiába dobog a szívünk
• Mikor sírnak a férfiak?
• D. Tóth Kriszta – Hármacskán, kettecskén
• Marton Levente – Tök jó!

Előfizetnél a hetilapra? Itt megteheted!