Aktuális

A gazdaságnak szüksége van a nőkre

650 ezer kisvállalkozás működik Magyarországon, ám csak minden harmadiknak van női tulajdonosa.

 A cégek vezetői között is nagyon alacsony a „szebbik nem” aránya, pedig felmérések szerint ez nagyon fontos lenne a sikerhez. Van, ahol kvóták bevezetésével oldották meg, hogy a cégek vezetői között is legyenek nők.

Az együttműködés és jó kommunikációs készség gazdasági szerepét hangsúlyozzák a Női Vállalkozói Nap szakértői. A Fiatal Vállalkozók Hete keretében megrendezésre kerülő szakmai nap előadói szerint „női értékeik” létfontosságúak voltak ahhoz, hogy az általuk vezetett vállalatok sikeressé váljanak. Az ingyenes rendezvény célja, hogy hasznos ismeretekkel és kapcsolatokkal segítse a vállalkozni kívánó 35 év alatti hölgyeket.

A gazdasági tárca több programot is támogat, amelyek ingyenes képzéseket biztosítanak hölgyeknek, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szerint az új generáció női tagjait kell „vállalkozóbb kedvűre” nevelni. A november 16-ai, 6 és 20 óra közötti Női Vállalkozói Nap lehetőséget nyújt, hogy a már vállalkozással rendelkező, illetve cégalapításban gondolkodó fiatal nők még többet tudjanak meg például a férfias szakmákban való érvényesülésről, az alapos pénzügyi ismeretek fontosságáról, valamint az öltözködés üzleti sikerre gyakorolt hatásáról.

A cégvezető ritkán nő

A gazdaságnak szüksége van a nőkreA McKinsey globális kutatása szerint a vállalatvezetők csaknem háromnegyede úgy gondolja, hogy sikeresebb az a cég, amelynek vezetésében nők is részt vesznek. Ennek ellenére a cégek többsége még mindig messze van attól, hogy csúcsvezetői körében csökkenjen a férfiak túlsúlya. Az azonban biztató, hogy a tavalyi felmérésükhöz képest 12 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a nők bevonása a csúcsvezetésbe jobb üzleti teljesítményt eredményez. Pozitív változásként könyvelhető el, hogy a tavalyi 40 százalékhoz képest 2010-re 32 százalékra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, ahol a nők előrejutásának kérdése egyáltalán nem szerepel a vállalati célok között.
A nők előrejutási esélye azoknál a cégeknél könnyebb, ahol a nemi sokszínűséget kiemelt stratégiai célnak tekintik, és ennek érdekében megfelelő intézkedéseket is hoznak. Ezek közül kiemelkedik a rugalmas munkaidő, a családi és munkahelyi feladatok összeegyeztethetőségét biztosító lépések, illetve az olyan mentorprogramok, amelyekben tapasztalt vezetők segítik a vezetői szerepre vágyó női munkavállalókat – olvashatjuk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának hírlevelében.

Mint arról már korábban beszámoltunk (http://www.profession.hu/cikk/20101013/felfedezne_az_embert_a_hr_/445), a Profession.hu a Figyelővel és a Budapesti Corvinus Egyetemmel (BCE) közösen egy kutatást készített, amelyben a nők vezetői pozícióba kerülésének körülményeit, gyakoriságát vizsgálták. Ebből kiderült: nemcsak az ambíció hiánya miatt kevés a nő a vállalkozások menedzsmentjében, hanem a már vezetőként dolgozó nőknek gyakran választaniuk kell a család és a karrier között. Emellett a nők karrierjét segítő programok is ritkák a vállalatoknál.

 A folytatásért kattints! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése