Aktuális

11 éves kisfiú oldotta meg az eurókrízist

Érdemes odafigyelni a gyerekekre, több van az ő kis fejükben, mint hinnénk. Egy 11 éves kisfiú például kitalálta, Görögország hogyan tud kilábalni az eurókrízisből.
Jurre Hermans aggódik az eurókrízis miatt
Jurre Hermans aggódik az eurókrízis miatt
Fotó: Spiegel Online

A holland kisfiú, Jurre Hermans rajong az állatokért, szeret a barátaival a szabadban lenni, és nagyon aggódik az euró miatt. Utóbbit olyannyira komolyan veszi, hogy egy uniós pályázat keretei között Görögország számára is megtalálta a kiutat a pénzügyi válságból. Ötlete akkora sikert aratott, hogy pénzügyi szakemberek lecsaptak a tervre, írja a német hírportál, a Spiegel Online. 

A kisfiú egy újságban olvasott a pályázati kiírásról, majd fogta magát, és levelet írt: „Nagyon aggódom az eurókrízis miatt…” – írta levelében, majd húsz mondatban megfogalmazta és lerajzolta, hogyan lehetne a görög krízist hatékonyan orvosolni: Minden görög ember vigye el az euróját a bankba, ahol a pénzért cserébe drachmát kap. Az így befolyt euró egyből a kormányhoz folyik be, amiből elkezdhetik a hitelek törlesztését, s amint visszafizették tartozásukat, visszaléphetnek az euróövezetbe, írja engedékenyen. Arra is megtalálta a megoldást, hogy az embereket hogyan lehet meggyőzni arról, hogy az eurójukat beváltsák: aki az euróját ki akarja vinni az országból, annak dupla annyi pénzt kell beszolgáltatnia. „Remélem, az ötletem segít majd Önöknek” – zárta levelét a kisfiú. Ötletét 100 euróval jutalmazták.

 

Csak hogy teljesen érthető legyen, íme a rajz
Csak hogy teljesen érthető legyen, íme a rajz
Forrás: The Guardian

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése