Ötvenéves a műmell

Azt meséli a kolléganőm, ha lemegy edzeni kedvenc fitnesztermébe, az öltözőben alig tudja megkülönböztetni egymástól a lányokat. A törzsközönséget alkotó trendi ifjú hölgyeknek ugyanis nemcsak egyenhajuk van (bevarrott, hosszú, szőke), hanem a mellük és az orruk is egyforma, miután mindannyian ugyanahhoz a divatos plasztikai sebészhez járnak. A szilikonmell a megszületése óta eltelt ötven év alatt viharos gyorsasággal hódította meg a világot, és változtatta meg a női testről alkotott elképzeléseinket. Kuriózumból, ha kötelezővé egyelőre még nem is vált, általánosan elfogadottá és az átlagnő számára is elérhetővé azonban igen.

Cronin doktor esete a zsák vérrel

Amióta világ a világ, kevéssé dús keblű nők sokasága próbálkozott a legváltozatosabb mellnövelő módszerekkel. A félénkebbek gombóccá gyűrt zsebkendőt tuszkoltak a fehérneműjükbe vagy drótkosarat varrattak a ruhájukba, a bátrabbak pumpával szívták, durva kendővel dörzsölték, kutyahájjal-macskazsírral kenegették a mellüket abban a reményben, hogy közelebb kerülhetnek a vágyott méretekhez. A ma ismeretes beavatkozások primitív előfutárai a 19. század végén bukkantak fel, ekkortájt olyan veszélyes anyagokat fecskendeztek a nők mellébe, mint a paraffin vagy az állati zsír. Az első szilikoninjekcióknak a II. világháború után a nyugati kebelméretekre irigykedő japán nők vetették alá magukat, míg mások a látványos dekoltázs érdekében szivacsból készült implantátumokat építtettek a testükbe. Az igazi áttörés annak köszönhető, hogy egy szép napon két amerikai plasztikai sebész, dr. Thomas Cronin és dr. Frank Gerow megállt beszélgetni a vérellátó központ előtt, kezükben egy-egy műanyag zsák vérrel, és feltűnt nekik, hogy a zacskóba töltött folyadék tapintása hasonlít a női melléhez. Megkockáztatom, egy nőnek ez sose jutott volna eszébe, úgyhogy a nagyobb mellre áhítozók szempontjából óriási szerencse, hogy aznap nem a nővérkét küldték le vérért. A két orvos kikísérletezte az első, könnycsepp formájú zacskóba töltött szilikonimplantátumot, és miután sikeresen kipróbálták egy Esmeralda nevű, jobb sorsra érdemes kutyán, jöhetett az első igazi műtét. Ennek alanya a texasi munkásnő, Timmie Jean Lindsey lett, aki eredetileg egyáltalán nem vágyott műmellre, legfeljebb fülplasztikára. Amikor azonban a két orvos megígérte neki, hogy ha beleegyezik a mellnagyobbításba, egy füst alatt a fülét is megcsinálják ingyen, a hatgyerekes anyuka igent mondott. Mrs. Lindsey egyébként néhány hónapja kelt amerikai blogbejegyzések szerint a mai napig kiváló egészségnek örvend, az idén volt nyolcvanéves, és még mindig ugyanaz az implantátum ül a mellében, amit ötven évvel ezelőtt kapott.

Mindez 1962-ben történt, és az azóta eltelt évek bebizonyították, hogy bár a mellplasztika megítélése ellentmondásos, története kétségkívül sikertörténet. A becslések szerint világszerte 5 és 10 millió közöttire tehető azoknak a nőknek a száma, akik átestek ilyen beavatkozáson. Az Amerikai Esztétikai Plasztikai Sebészeti Társaság legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államokban 2010-ben ez volt a legnépszerűbb kozmetikai műtét, összesen 318 123-at végeztek belőle, míg Európában Nagy-Britanniában a legkedveltebb ez az operáció, 2010-ben 9418 brit nő esett át rajta. Érdekes módon ezt a lelkesedést nem minden nép osztja, például Kínában, Japánban és Indiában a legtöbb páciens nem nagyobb mellet rendel az esztétikai sebésztől, hanem zsírleszívást, orrplasztikát és a szemhéj keleties vágásának eltüntetését. A plasztikai sebészek paradicsomának számító Brazíliában pedig (ahol az Egyesült Államokat követően világviszonylatban a második legtöbb szépségműtétet végzik) a fenékformáló műtétek vezetik a statisztikát, ezt követi a hasról történő zsírleszívás, és csak a harmadik helyen áll a mellplasztika.

Büszkék az új mellükre

Magyarországon eddig nem készültek átfogó statisztikák a plasztikai sebészeti beavatkozások pontos számáról, de a becslések szerint az európai uniós átlaghoz tartozunk a műtétek számát és eloszlását tekintve. Nálunk is a különböző mellkorrekciós műtétek a leggyakoribbak, köztük az éllovas verhetetlenül a mellnagyobbítás. Ez utóbbi megrendelői plasztikai sebész ismerősöm szerint egy lényeges pontban különböznek a többi pácienstől: míg a has- vagy arcplasztikán átesett nők jellemzően titkolják a beavatkozást, de még egy sima botoxot is letagadnak, addig a szilikonmelles lányok kimondottan büszkék új domborulataikra, és lelkesen mutogatják az eredményt a barátnőiknek. Sőt nemcsak a barátnőiknek. A műmellet általában két dolog árulja el: egyfelől minden testhelyzetben szilárdan és mozdulatlanul áll, másfelől gazdája többnyire úgy érzi, ha már ennyi pénzt kifizetett érte, mutogatni szeretné, és képes repkedő mínuszokban is mélyen dekoltált felsőben járkálni. Mindez azt mutatja, mennyire megváltozott a női testről alkotott képünk. Azok a valóban nagyon szép, de hús-vér, tehát semmiképpen sem hibátlan nők, akik néhány évtizeddel ezelőtt a szépségideál megtestesítőinek számítottak, manapság labdába sem rúghatnának a plakátokról és reklámokból ránk mosolygó, mesterségesen felturbózott külsejű lányok mellett. Nem csoda, hogy a kamasz lányok vadul fogyókúráznak és mellnagyobbítást kérnek a 18. születésnapjukra, hiszen a szupermodell szépségideál már kislánykorukban beépült a gondolkodásukba. Hogy mit tartunk szépnek, az kondicionálás kérdése, és ha a szemünk hozzászokik a plasztikázott és photoshopolt női testek látványához, akkor a valódi, hús-vér női mellet már nem fogjuk annak látni. Ha emellett még azt is gondoljuk, hogy a testünk olyan, mint egy autó, amelyiken könnyedén újra cserélhető a behorpadt lökhárító vagy a meghúzott bal hátsó elem, akkor semmi sem tarthat vissza minket attól, hogy Pamela Anderson, Beyoncé, Victoria Beckham, Paris Hilton vagy Britney Spears nyomába lépve nagyobb mellet csináltassunk magunknak. Ahogyan egy amerikai szakértő fogalmazott, a plasztikázott mell mára teljesen normálissá és elfogadottá vált: hiába természetellenes látvány, olyan sok nőnek van, hogy létezését természetesnek vesszük.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Végre megszólal Szűcs Lajos, Pécsi Ildikó férje! Reménytelen kiskamasz? Főzzünk melegítő fűszerekkel!  Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!