Vajon rábízhatom magam?

Nem akarta elvenni a nőt, szünetet kért, mire az otthagyta. A kapcsolatunk egyszeri szexnek indult, aztán mégis sűrűn feljártam hozzá, és lassan, észrevétlenül szerelmes lettem. Később odaköltöztem hozzá, de sokat veszekedtünk, számon kért, parancsolgatott, bántott. Amikor azonban el akartam menni, mindig marasztalt. Egy év után elmentem, de csak nem bírtam nélküle. Felvetődött a visszaköltözés, jól átbeszéltük, megléptük. Vártuk, mi lesz: működik, nem működik… Működött. Boldogság volt. Viszont nem vállalt fel! Szinte csak a lakásban találkoztunk, még a boltba se jött le velem, a munkatársai, ismerősei előtt máig titok, ki vagyok. Szerettem volna bemutatni a szüleimnek, de ebbe se ment bele. Sírás, szakítás, el- és visszaköltözés… Ma gyakorlatilag ugyanúgy nála lakom, csak a cuccaim nagy része nélkül, munkanélküli diákként. Pedig neki az, hogy eltartson valaha is egy nőt, óriási tabu volt, most mégis ezt teszi, és nem én kérem. Érzem, hogy fontos vagyok neki, ahogy rám néz, hozzám ér. Néha mondja ugyan, hogy ő nem szerelmes, nem ilyen nőt képzelt maga mellé, ennek ellenére sok nagy krízist végigéltünk egymás mellett. Megértettem, hogy ő nem akar engem felvállalni, mégis kitartok. Rájöttem ugyanis, hogy iszonyúan retteg az elköteleződéstől, felelősségvállalástól. Sokszor elhagyták, talán ezért. De már nagyon szenvedek a jövőtlenségtől. Eljuthat-e ez valaha egy felvállalt komoly kapcsolatig? Ön mit gondol?
Anita

Kedves Anita! „Déjà vu”-m van, rájöttem, hogy miért. Nemrég láttam egy darabot a Facér pasi naplója címmel. Az őszes halántékú férfi eltartja és taníttatja (micsoda hasonlóság!) a nála tizenöt-húsz évvel fiatalabb párját. Egy napon azonban a lány ráébred, hogy időközben felnőtt, sőt túlnőtt a férfin. És hogy már nem szerelemmel, hanem szeretettel gondol rá, valahogy úgy, mint az édesapjára. Azonnal elköltözik tőle. Önnek is hasonlókat kívánok. Hosszú, önmagát sokszor megismétlő leveléből arra következtetek, lassan megérik önben a döntés. Többször elmondja, hogy éretlen, problémás fruskából nővé vált, és hogy már kevés önnek az, amit a párja nyújtani tud. Hogy arra vágyik, vállalja fel végre önt a családja és az ismerősei előtt. Az a gyanúm, erre hiába vár. A partnere annak idején a nagy szerelmet is elengedte, annyira félt a felelősségvállalástól, kötve hiszem, hogy ön miatt megemberelné magát. Miért is tenné? Hiszen ön szemlátomást akkor is mellette marad, ha még csak nem is ígéri az elköteleződést, sőt időnként elküldi, kedve szerint sértegeti, megalázza önt. Érdemes lenne elgondolkodnia azon, hova lett az önbecsülése. Emelje fel végre a fejét! Teli a világ fiatal férfiakkal, köztük nem egy olyannal, aki képes mást szeretni. Ez a férfi nyilvánvalóan csak önmagát szereti. Persze minden attól függ, mennyire fontos önnek a család. Ha gyerekeket akar, meleg otthont, „jóban-rosszban együtt”-házasságot, meg kell keresnie azt a férfit, akire nyugodt szívvel rábízhatja magát. Ebben a kapcsolatban csak vesztegeti az idejét.

Presser Gábor címlapfotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Presser Gábor: A legenda nem ért véget Geréb Ágnes: „A születés minősége – az élet minősége” Első szerelem: soha nem ér véget? Az első tévés szakács: Julia Child Tehetséges gyerekek – szórakozott professzorok? Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! A nagy sikerű Karácsony-os karácsonyi LGT-DVD után ez a lapszámunk LGT-cédével is megvásárolható.