Aktuális

Magyar doktornő nyerte a kemény futóversenyt

Háromgyermekes édesanya, fogorvos és futóbajnok. Nem semmi!
Dr. Lubics Szilvia

Dr. Lubics Szilvia

Forrás: Facebook

A nagykanizsai dr. Lubics Szilvia nyerte meg a hétvégén a Görögországban megrendezett Spartathlonon a nők versenyét. Az Athén és Spárta közötti, 246 kilométeres ultramaratonon idén összesen 321 futó indult, 35 országból. A magyar versenyzőnő 28 óra 34 perc 3 másodperc alatt teljesítette a távot, ezzel az összesítettben is a 12. helyen végzett.

Szilvia civilben fogorvosként praktizál, és három gyermek édesanyja. A Spartathlont eddig négy alkalommal futotta le, 2011-ben szintén ő győzedelmeskedett a nők között.

„Drága Barátaim! Ti mindannyian, akik itthon szurkoltatok értünk! Szeretném megköszönni nektek. Még elolvasni sem tudtam a rengeteg üzenetet, teljesen elképedtem, meghatódtam, amikor bekapcsoltam a gépet. Annyi, de annyi mindent szeretnék most írni, de nem tudok. Egyszerűen: KÖSZÖNÖM” – így mondott köszönetet közösségi oldalán a bajnoknő.

Ez úton gratulálunk mi is a győzelemhez!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése