nlc.hu
Aktuális
Ferenc pápa elutasította a melegek örökbefogadási jogát

Ferenc pápa elutasította a melegek örökbefogadási jogát

Elutasítóan nyilatkozott az egyházfő az azonos neműek örökbefogadáshoz való jogáról egy decemberi magánkihallgatáson egy máltai püspök közlése szerint.

A vatikáni turizmust robbantó pápa „antropológiai visszalépésnek” nevezte azt a máltai törvényjavaslatot, amely az azonos neműek közötti házasságot jogilag egyenrangúvá tenné a férfi és nő közötti házassággal – mondta Charles Scicluna. A máltai segédpüspök beszámolója szerint a pápát – akit az amerikai Time magazin, a francia Le Monde, valamint a brit The Times is az év emberének választott – különösen az szomorította el, hogy a máltai törvényjavaslat az örökbefogadáshoz való jogot is biztosítaná az azonos nemű párok számára.

Scicluna a magánkihallgatáson elmondta a katolikus egyházfőnek, hogy az azonos neműek házasságának pártolói Máltán a pápa egy júliusi nyilatkozatával érvelnek. Ferenc pápa a Rio de Janeiró-i Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról Rómába tartó repülőgép fedélzetén egy, a melegekre vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta: „Ha valaki meleg és az Urat keresi és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?” Ez a kijelentése olyan várakozásokat ébresztett, hogy megváltozhat a homoszexualitással kapcsolatos elutasító egyházi álláspont.

A 2013 legjobban öltözött férfijának választott Ferenc pápa már 2010-ben, Buenos Aires érsekeként „antropológiai visszalépésnek” nevezte az azonos neműek közötti házasság jogi egyenjogúsítását a hagyományos házassággal, és az erről szóló argentin törvény leghatározottabb ellenzői közé tartozott.

Megnézem
Összes kép (1)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top