Aktuális

Alig jelent meg, máris a csúcsot döntött a világsláger átdolgozása

Máris eladási rekordot döntött a Band Aid ebolajárvány elleni harcra mozgósító, Do They Know It's Christmas? című dala, amelynek elkészítésében számos világsztár részt vett.

A dal 2014 legkelendőbb kislemeze lett Nagy-Britanniában, hétfői bemutatása óta 206 ezer példányt adtak el belőle. A dal eredeti, 1984-es változata az etiópiai éhínségre hívta fel a világ figyelmét.

A videoklipet “rekordidő alatt” vágták meg, hogy elkészüljön a brit X-Factor vasárnap esti adásáig. Az új verziót hétfőtől lehet letölteni. A hanghordozó, amelynek borítóját Tracey Emin világhírű brit képzőművész tervezte, három hét múlva jelenik meg – emlékeztet a BBC.

Közben egy másik amerikai kezdeményezés is indult az ebola elleni küzdelem jegyében. Egy szerdán közzétett kétperces videóban számos világsztár, köztük Matt Damon, Ben Affleck, Morgan Freeman, Bono és a focista Pet Mertesacker néz a kamerába teljesen szótlanul.

Michael Elliott, a One Campaign névre hallgató kezdeményezés vezetője szerint rendkívül hatásos, hogy a hírességek nem mondanak semmit, és csak egy pár mondatos felirat magyarázza el a nézőnek, hogy máris túl sokat várt az emberiség némán az ebola megfékezésével.

A One Campaign internetes oldalán útjára bocsátottak egy válaszfigyelő alkalmazást is, ahol mindenki nyomon követheti, mennyi pénzt, emberi segítséget és felszerelést ajánlanak fel a járvánnyal sújtott országok megsegítésére.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése