nlc.hu
Aktuális
Az igazgató fia lehet a középiskolás lányok zaklatója

Az igazgató fia lehet a középiskolás lányok zaklatója

Újabb és újabb szülők és diákok jelentkeznek, hogy a zaklató tanárról beszéljenek. Azt a tanárt, aki a nyilvánosság elé vitte az ügyet, már másnap kirúgták, mégsem bánta meg, hogy kiállt a diákokért. Már a rendőrség is nyomoz a soroksári iskolában történt szexuális zaklatások ügyében.

Megszólalt egy szülő is a Qualitas Középiskolában felmerült szexuális zaklatással kapcsolatban az RTL Klub Híradójában. Az ő gyerekét ugyanis a földrajztanár azért buktatta meg, mert “nem ment el vele a faházba”. Hétfőn egy diák azt állította, hogy a saját esetét már elmondta az iskola vezetésének is, de nem hittek neki. A tanuló szerint azért nem történik semmi, mert félnek a következményektől, mind a diákok, mind pedig a szülők. A riportban az is elhangzott, hogy a kérdéses tanár az alapítványi iskola igazgatójának a fia. Egyelőre a nyomozás folytatódik, további diákokat és szülőket hallgatnak ki.

Lehet, hogy az igazgató fia a középiskolai diákok zaklatója

Még tart a belső vizsgálat

Korábban megírtuk, hogy a Qualitas Középiskola egyik tanára obszcén vicceket mesélt a diákjainak, és szexért cserébe jobb jegyeket ajánl fel nekik. Azt a tanárnőt, aki nyilvánosságra hozta az ügyet, már hétfőn kirúgták. A Qualitas Középiskolában belső vizsgálat indult.

Még több a szexuális zaklatásról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top