nlc.hu
Aktuális
Beperelte professzorát, mert az kiemelten bánt vele

Beperelte professzorát, mert az kiemelten bánt vele

Külön csoportba tette a nőket az oktató, mert állítása szerint jobb teljesítményt nyújtanak együtt. Szegregáció miatt fordult a bírósághoz egy diáklány.

A Cincinnati egyetem egyik oktatója külön csoportokba rendezte a nőket és a férfiakat. Egy tanulmányra hivatkozott, miszerint a nők kimutathatóan jobb teljesítménnyel dolgoznak, ha nőtöbbségű csoportba kerülnek. Az Eduline cikke azt írja, a diáklány szerint az oktató szexista módszereket alkalmazott a tanítás során: már az első napon leválasztotta a férfiakkal kialakított csoportjától, és nők közé helyezte át. Casey szerint demoralizáló, hogy nem tud más neműekkel együtt dolgozni a laborban, helyzete rendezésére egy per elindítását látta a legcélszerűbbnek.

Beperelte professzorát, mert az kiemelten bánt vele

Az egyetem vezető tanársegédjétől azt a magyarázatot kapta, hogy a nőket azért helyezik át, mert bizonyítottan elnyomják őket a férfiak által dominált csoportok. A szándéktól függetlenül az egyetem és a hallgató is eljárást kezdeményezett, ugyanis a szegregáció tilalmába könnyen beleférhet az eset. Nem lennénk a bíró helyében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top