nlc.hu
Aktuális
Nemzeti Vágta: így alakulnak a programok az eső miatt

Nemzeti Vágta: így alakulnak a programok az eső miatt

Az eső ellenére is változatlan a kilencedik Nemzeti Vágta szombati programja – közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

 A szervezők szerint a csapadék egyelőre nem befolyásolja a pálya minőségét, a Hősök tere körül kialakított pályán zajló versenyekre és a programokra kilátogató közönséget ugyanakkor arra kérik, ne esernyővel védekezzenek az eső ellen a pálya mentén, mert azzal megijeszthetik a lovakat. 

 A Nemzeti Vágta a kishuszár-vágta, a települések és a fogatvágta előfutamaival veszi kezdetét. A programot többek közt történelmi lovas gála, mesehősök vágtája, méneshajtás és egyéb lovas bemutatók színesítik. Este a versenypálya mellett kialakított Vágtadombon Kassai Lajossal, A Lovasíjász című film főszereplőjével hallgathat beszélgetést a közönség, majd levetítik a Kaszás Géza rendezésében készült filmet is

 Addig is autóval érdemes elkerülni a Nemzeti Vágta helyszínét, a Hősök terét, mert lezárások vannak a városban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top