nlc.hu
Aktuális
Nem adták át a helyet a mozgássérült nőnek – a neten alázza utastársait

Nem adták át a helyet a mozgássérült nőnek – a neten alázza utastársait

"Büszke lehet rájuk az anyukájuk" – írta a csípős hangvételű posztban a 43 éves nő, aki hiába foglalt helyet a vonatra, nem tudott leülni.

A 43 éves Cat Lee évekkel ezelőtt egy operáció mellékhatásaként olyan súlyos idegkárosodást szenvedett, hogy ma már segítség nélkül járni sem tud. A középkorú brit nőt ráadásul a műtétje óta állandó fájdalmak gyötrik, emiatt pedig a munkáját is elveszítette.

A napokban Londonból Skiptonba utazott a Virgin East Coast egyik vonatán, de hiába foglalt már jó előre helyet magának és kísérőjének is, a több mint három órás út első harmadában állnia kellett. A számára fenntartott helyeket ugyanis elfoglalta két üzletember, akik Cat felszólítására sem adták át a helyeket.

Nem adták át a helyet a mozgássérült nőnek – a neten alázza utastársait

Hiába magyarázta el nekik, hogy mozgássérült, és hogy fájdalmak gyötrik, a két férfi nem reagált semmit, makacsul a mobiltelefonjuk kijelzőjét nézték. Mintha meg se hallották volna, amit Cat mond” – nyilatkozta a Metro című brit lapnak Cat kísérője. Kath Sansom hozzátette, nem keresett kalauzt, mert nem merte egyedül hagyni fájdalmaktól szenvedő barátnőjét.

Cat felháborodásában fényképet készített a férfiakról, amit az utazás végén egy meglehetősen csípős hangú szöveg kíséretében feltöltött a Facebook-oldalára. “Ismerjétek meg ezt a két igazi úriembert, akikkel ma egy vonaton utaztunk Londontól Skiptonig” – kezdte Cat, majd elpanaszolta, a két férfi annak ellenére nem adta át a helyet, hogy közölte velük, mozgássérült, és a helyeket lefoglaltatta magának.

Nem adták át a helyet a mozgássérült nőnek – a neten alázza utastársait

Az asszony posztjára reagált a vonatot üzemeltető Virgin East Cost is. Közleményükben tudatták, a kalauz dolga lett volna, hogy felszabadítsa az ülőhelyeket, vagy ha ez nem sikerül, gondoskodjon ülőhelyről a hoppon maradt utasoknak.

Olvass még többet mozgássérült témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top