nlc.hu
Aktuális
Kómába került egy fiú a miskolci börtönben

Kómába került egy fiú a miskolci börtönben

Úgy megvert egy 17 éves fiút a zárkatársa, hogy kómába került. Az orvosok semmi jóval nem biztatják.

Rablás miatt került előzetes letartóztatásba Máté, akit a miskolci börtönben annyira megvert a zárkatársa, hogy a fiú kómába került. Társa nem szólt az őröknek a verés után, így a felügyelet csak a reggeli ébresztőkor vette észre, hogy Máté nem mozdul – írja a Blikk.

A fiam kómában van, és semmi jóval nem biztatnak az orvosok. Vagy fölébred, vagy nem, ennyit tudnak mondani. Sajnos, ha föl is kel, maradandó agykárosodást szenvedett, újra kell majd tanulnia beszélni, járni, és még ki tudja, mi mindent. Mindennap ott vagyok nála, beszélek hozzá, és imádkozom, hogy nyissa ki a szemét” – mondta el a lapnak sírva a fiú édesanyja.

Orosz Zoltán, a büntetés-végrehajtás szóvivője közölte, hogy a bántalmazás körülményeinek kivizsgálására a BVOP belső vizsgálatot indított. Életveszélyt okozó testi sértés miatt a rendőrség is nyomozást indított az ügyben.

A dolog pikantériája, hogy Máté már két hete kómában feküdt a kórházban, amikor a Miskolci Járási Ügyészség megszüntette előzetes letartóztatását. Ezzel egyidejűleg szabadlábra is helyezték a fiút.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top