nlc.hu
Aktuális
Fényes nappal ütötte le és rabolta ki a 80 éves asszonyt

Fényes nappal ütötte le és rabolta ki a 80 éves asszonyt

Vádat emeltek azzal a kübekházi férfival szemben, aki az év elején fényes nappal rabolt ki egy idős nőt Szegeden.

A vádirat szerint a 80. életévében járó, mozgásszervi betegségekben szenvedő sértett 2017. február 20-án Szegeden az egyik társasház alatti átjárón közlekedett, amikor a vádlott mellélépett és ököllel arcon ütötte. Az ütés következtében az idős nő szemüvege leesett, ő maga is a földre esett. A vádlott ezt kihasználva a sértett jobb vállán levő táskát lerántotta és azzal együtt elfutott. A rendőrök hamar elfogták a férfit. A sértett a vádlott ütése miatt 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség rablással vádolja a férfit, ami annál súlyosabb, mert idős személy ellen követte el. Ráadásul a vádlott feltételesen volt szabadlábon, így a bűncselekményt erőszakos többszörös visszaesőként követte el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top