nlc.hu
Aktuális
2020-tól családias otthonokban élhetnének a gondozást igénylő gyerekek

2020-tól családias otthonokban élhetnének a gondozást igénylő gyerekek

A túlzottan nagy gyermekvédelmi intézményeket 2020-ig teljesen megszüntetik, és uniós forrásból legfeljebb 12 személyes lakásotthonokat, valamint családias környezetet biztosító, maximum 48 személyes létesítményeket hoznak létre – ígérte meg az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a gyerekek családba vagy családias környezetbe helyezésének a “monstre”, zsúfolt gyermekotthonok kiváltása a harmadik lépcsője. Elmondta, hogy első lépésként – a törvény változásával – a 12 évesnél fiatalabb, egészséges gyerekek már nem kerülhetnek otthonokba, csak családhoz. Második lépésként pedig a nevelőszülői lét foglalkoztatási jogviszonnyá vált, magasabb bér, nyugdíjjogosultság és tb-jogosultság kíséretében.

Balog Zoltán egy követendő példaként Székesfehérvárt hozta fel: a korábbi nagy, mintegy 200 fős csecsemőotthon helyett egy 48 gyerek ellátására alkalmas, több egységből álló otthonrendszer jött létre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top