nlc.hu
Aktuális
Európa is elismerte: a homeopátia szemfényvesztés

Európa is elismerte: a homeopátia szemfényvesztés

Az európai tudományos akadémiákat tömörítő szervezet megállapította, hogy a homeopátia működésére semmiféle érdemi bizonyíték nincs, cserébe konkrétan káros lehet az egészségünkre. Az állásfoglalás mérföldkő az áltudományok visszaszorítását illetően.

Múlt hét vasárnap került fel a European Academies Science Advisory Council (EASAC) weboldalára az az állásfoglalás, amelynek célja, hogy fokozza a homeopátiás készítményekkel szembeni nyomást. Fontos hangsúlyozni, hogy a mostani elemzést nem egy zavaros hátterű kutató és nem is egy gyógyszercég vagy a gyógyszerlobbi adta ki, hanem a legkomolyabb európai tudományos szervezeteket tömörítő tanács.

Nem ez az első eset, hogy a tudományos világ vezető kutatói szervezetei hatástalannak minősítik a homeopátiát: 2014-ben az ausztrál National Health and Medical Research Council 225 korábbi kutatás eredményeit összegezve állapította meg, hogy a homeopátia nem alkalmas semmilyen betegség gyógyítására. 2015-ben pedig az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet, az FDA is vizsgálni kezdte, hogy büntethetővé tegyék olyan készítmények árusítását, amelyek nem teljesítik a gyógyszerekre vonatkozó előírásokat. Ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása is azt követelte, hogy a gyógyszereket és a homeopátiás készítményeket azonos feltételek alapján bírálják el. 2016-ban pedig a szintén ausztrál Bond University egyik kutatója, Paul Glasziou 57 korábbi kutatás eredményeit elemezve „terápiás zsákutcának” nevezte a homeopátiát.

A homeopátiás szerek hatását nem lehet reprodukálni, legfeljebb placebóról beszélhetünk (Fotó: Getty Images)

Az EASAC mostani következtetéseit „irányadó és pártatlan” szervezetek kőkemény tudományon alapuló elemzései alapján vonta le. A tanács szerint alapvető fontosságú, hogy a fogyasztói szabadságot bizonyítékalapú, pontos és érthető információkra alapozzuk. Ezért egy szabványosított, tudásalapú szabályozási keretrendszert kellene létrehozni, amely lefedi a hatékonysággal, biztonsággal, minőséggel és szavahihető hirdetési gyakorlattal kapcsolatos kérdéseket az Európai Unió egész területén.

Problémás tájékoztatás, pocsék minőség

Az akadémiai tanács szerint a homeopátiás készítményekkel kapcsolatos állítások hiteltelenek, és a tudományos alapvetéseknek nem felelnek meg. Ami a klinikai vizsgálatokat illeti, az EASAC elismeri a placebohatás tudományosan is bizonyított jelenségét, de, mint írják, a homeopátia bármilyen hatását legfeljebb ennek lehet tulajdonítani, mivel nincsenek olyan ismert betegségek vagy tünetek, amelyekkel szemben a homeopátia bizonyíthatóan és megismételhető módon gyógyító hatást ért volna el a már említett placebohatáson felül. Emellett problémásnak tartják a páciensek tájékoztatását a homeopátiás szerekkel kapcsolatban, valamint a gyógyszerbiztonsági kérdésekkel kapcsolatban is azt találták, hogy a homeopátiás készítmények gyártása során pocsék a minőségbiztosítási protokollok szintje és alkalmazásának mértéke.

A homeopátia veszélyes lehet a betegekre nézve

A homeopátiás szerek reklámozásával kapcsolatban az EASAC problémásnak tartja, hogy az efféle készítmények promotálása komoly veszélyt jelent a betegekre nézve, akik az ilyen szerek kipróbálása miatt sokszor csak későn fordulnak a tudományosan megalapozott orvosi módszerek felé, emellett a homeopátia reklámozása aláássa a társadalom bizalmát a tényalapú, tudományos bizonyítékokkal szemben.

Kutya biorezonanciakezelésen: az akadémiai tanács aggasztónak nevezte, hogy a homeopátiát – a bizonyítékok hiánya ellenére – állatok gyógyítására is alkalmazzák (Fotó: Getty Images)

Az akadémiai tanács kifejezetten aggasztónak nevezte, hogy homeopátiás szereket az állatok gyógyítása terén is alkalmazzák, mivel nincs megalapozott bizonyíték arra, hogy ezeknek a készítményeknek bármilyen hatásuk lenne, szemben a bizonyíthatóan működő orvosi gyakorlattal.

Azonos elbírálást a gyógyszereknek és a homeopátiának!

Az EASAC négy ajánlást fogalmazott meg állásfoglalásában. Ezek szerint következetes szabályozási háttérnek kellene létrejönnie az emberi és állatorvosi használatra szánt szerek hatásmechanizmusának, biztonságának és minőségének szavatolására. A szabályozási keretrendszer alapköve, hogy egy-egy termék csak akkor kerülhessen kereskedelmi forgalomba, ha ellenőrizhető és objektív módon bizonyítható a hatékonysága. Ha egy termék nem felel meg a követelményeknek, azt nem lenne szabad engedélyezni és forgalomba helyezni az egyes tagállamok területén.

Emellett, a bizonyítékalapú orvoslást támogató egészségügyi rendszerekben nem lenne szabad a homeopátiás termékeket és gyakorlatot a társadalombiztosításnak támogatnia, kivéve, ha szigorú és mindenre kiterjedő tesztekkel bizonyítható azok működése.

Az EASAC azt is előírná, hogy a homeopátiás készítmények összetételét az egyéb gyógyszerekhez hasonló részletességgel és szigorral kellene feltüntetni, hogy pontos, egyértelmű és érthető legyen, hogy milyen hozzávalókat tartalmaznak a készítmények.

Az EASAC kitér a homeopátiás szerek reklámozására is: az ajánlás szerint az ilyen készítmények és szolgáltatások hirdetéseinek pontosaknak és érthetőknek kell lenniük, és nem lenne szabad olyan, a hatásukkal, biztonságukkal, illetve minőségükkel kapcsolatos állításokat tenni a reklámokban, amelyeket nem lehet reprodukálható bizonyítékokkal alátámasztani.
A szervezet 12 oldalas állásfoglalásában szerepel az alábbi mondat is:

A homeopátiával kapcsolatos állítások valószínűtlenek, és ellentmondanak a kémia és a fizika megalapozott elveinek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top