Aktuális

Zaklatási vádak miatt lemondott a brit védelmi miniszter

Sir Michael Fallon azzal indokolta lemondását, hogy „múltbeli viselkedése nem felelt meg az elvárásoknak”.

Lemondott Sir Michael Fallon brit védelmi miniszter. Theresa May brit miniszterelnöknek küldött, szerda este nyilvánosságra hozott levelében Fallon azt írta, hogy az elmúlt napokban „számos állítás” fogalmazódott meg egyes alsóházi képviselőkkel kapcsolatban, és néhány ilyen állítás az ő korábbi magatartását is érintette.

A felmerült állítások közül sok hamis, de „elfogadom, hogy a múltban nem feleltem meg a fegyveres erőktől elvárt magas viselkedési normáknak” – áll a volt brit védelmi miniszter levelében. Hozzátette: mivel védelmi miniszterként ő is a brit fegyveres erőket képviselte a kormányban, e pozícióját felülvizsgálva jelentette be lemondását. Theresa May elfogadta Fallon lemondását.

Michael Fallon, aki három és fél évig állt a védelmi minisztérium élén, nem részletezte lemondásának pontos okát, de a héten megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, hogy 15 évvel ezelőtt egy rendezvényen „nem helyénvaló módon” érintette meg egy újságírónő térdét. Az újságírónő, Julia Hartley-Brewer annak idején kifogásolta Fallon viselkedését, de az ügyből végül nem lett botrány.

Julia Hartley-Brewer szerda esti Twitter-üzenetében a #Kneegate hívószó megalkotásával kommentálta Fallon lemondását. A hashtag a knee (magyarul: térd) angol szó és az egykori amerikai elnök, Richard Nixon bukásához vezető Watergate-botrány ötvözete. Az újságírónő ugyanakkor Twitter-üzenetében hozzátette: kétli, hogy a védelmi miniszter lemondásának oka az ő térde lett volna.

Az utóbbi időszakban a londoni Westminster kormányzati és parlamenti negyedében egyre több híresztelés kapott lábra egyes volt és jelenlegi képviselők és kormányzati tisztviselők múltbeli magatartásával kapcsolatban, és a felmerült vádak között nem egy esetben szexuális zaklatás is szerepel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top