nlc.hu
Aktuális
„A nő korábban fejlődik, de teljes férfiú-érettségre sohasem jut” – Milyen akadályokkal küzdöttek az első orvosnők?

„A nő korábban fejlődik, de teljes férfiú-érettségre sohasem jut” – Milyen akadályokkal küzdöttek az első orvosnők?

Az első magyar „doktorasszony”, Hugonnai Vilma (1847–1922) orvosi végzettségét ma 121 éve ismerték el Magyarországon: az emancipáció korabeli élharcosa ekkor már ötvenéves volt, svájci diplomáját igazoló papírjait pedig tizennyolc éve tartotta a kezében. De nem ő volt az egyedüli nő, akinek komoly áldozatokat kellett hoznia azért, hogy az orvoslás a hivatásává válhasson.  

„Nincsenek női orvosok” – jelenti ki Lucy Elkins (Eve Hewson) nővér, A sebész című sorozat egyik főszereplője, mikor szobatársa – látva, hogy a fiatal ápolónő belefeledkezik egy nőgyógyászati szakkönyvbe – megkérdi, hogy szeretne-e orvos lenni. A világhírű Steven Soderbergh nevével fémjelzett széria az 1900-as évek legelején játszódik New Yorkban, és a Knickerbocker Kórház életét mutatja be, ahol az orvosok igen merész kísérleteket hajtanak végre a tudomány nevében. Lucy a sebészeti osztály betegeit gondozza, rendszeresen ellenőrzi a kórház páciensei közé tartozó örömlányok egészségügyi állapotát, és néhány kísérletben is segédkezik, egyre növekvő lelkesedéssel. A tankönyvekben leírt betegségek latin neveit is hibátlanul ejti, mindezek ellenére nem hisz abban, hogy alkalmas lenne erre a pályára – nem tartja magát elég okosnak hozzá.

A jelenet kíváncsivá tett, hogy egy magabiztosabb Lucy a hazájában akkoriban beiratkozhatott volna-e orvosi egyetemre. Volt, akinek ez már sikerült: Amerikában a brit származású Elizabeth Blackwell volt az első nő, aki orvosi diplomát szerzett 1849-ben. Arról, hogy egyáltalán felvegyék-e a Geneva Medical College hallgatói közé, nemcsak az intézmény vezetői döntöttek, hanem a leendő csoporttársak is szavaztak. Míg az egyetem megnyitotta előtte kapuit, diplomázása után a kórházak becsukták – tapasztalatai Angliában és Párizsban is hasonlóak voltak, így egy ideig csak szülésznőként dolgozhatott. Bár helyzete idővel javult, mégis jobbnak látta, ha visszatér Amerikába, ahol kevesebb a nemi előítélet. Itt saját praxist, majd kórházat nyitott – munkát adva ezzel az ország második és harmadik doktornőjének.

Az elvi lehetőség tehát adott lett volna Lucy előtt, ám ahogy Elizabeth Blackwell története rámutat, a diploma még nem feltétlenül jelentett belépőt a szakmába, hiszen az orvostársadalomban és a betegek körében is komoly előítéletek éltek az orvosnőkkel szemben.

A „különc” grófnőből példakép lesz   

Az első magyar orvosnő története iránt is a populáris kultúrának köszönhetően kezdtem el érdeklődni, csak sokkal korábban, mint hogy A sebészt láttam volna:  körülbelül kilencéves lehettem, amikor Kertész Erzsébet Vilma doktorasszony című klasszikus, csíkos fedelű lányregénye a kezembe került. Nagyjából a regény egyharmadáig minden úgy alakult, ahogy az akkori fejemmel egy orvosi pálya elejét el tudtam képzelni: a grófi családból származó Hugonnai Vilma jól tanul, lányiskolába jár, szeret olvasni, a szüneteket gyakran a barátnőjénél tölti… Az első nyugtalanító jel ennek a bizonyos barátnőnek a bátyja, Szilassy György volt, aki aztán meg is kérte a főhősnő kezét – ő pedig igent mondott. Összeházasodtak, és hamarosan megszületett első gyermekük. Növekvő értetlenséggel lapoztam a regényt: férj, gyerek – hogy lesz ebből orvosi karrier?

Az első (Wikipedia)

Először is: a házasság hamar megromlott, ahogy az tökéletesen össze nem illő felek esetén megesik. Antipátiám György személyisége és úri hóbortjai iránt egyre nőtt, ezen talán csak az a fordulat enyhített, hogy engedélyt adott a családot és a szegény embereket kitartóan ápoló Vilmának arra, hogy Svájcba menjen tanulni, ahol 1869-től már nők is járhattak orvosi egyetemre. Itthon erre akkoriban még nem volt lehetőség. Másodszor: a főhősnő hajlandó volt arra, hogy nehéz szívvel ugyan, de hátrahagyja hatéves fiát, és anyagi támogatás nélkül, nehéz sorsú diáklányként végigcsinálja az egyetemet. 

Az izgalmak azonban nem szűntek meg a diploma 1879-es megszerzése után sem, hiszen – annak ellenére, hogy Svájcban munkája volt az egyetem sebészeti klinikáján és egy alapítványi kórházban – a doktornő a hazaköltözés mellett döntött. Ezzel szinte végeláthatatlan küzdelmek kezdődtek: végzettségét nem ismerték el, érettségire kötelezték, majd külön vizsgát kellett ahhoz is tennie, hogy szülésznőként dolgozhasson. Későn, csaknem két évtizeddel később ért révbe – ez az utolsó részlet, amit a regényből tudok.

10 érdekesség az első magyar orvosnőről

1.      A kis Vilma már gyermekként is nagy könyvszerető volt, édesanyjától nem egyszer hallotta: „Tanulj, hogy boldog légy!” A haladó szellemiségű asszony sok útravalót ezenkívül nemigen adhatott lányának: korán elragadta a tébécé, de a fertőző  betegség miatt életében is komoly távolságot tartott gyermekeivel.

2.      Első férje, Szilassy György nemcsak a szaklapok, hanem az olvasáshoz éjszakánként elégetett gyertyák árát is felrótta neki, miközben ő a dzsentrik mindennapjait élte: ivott, kártyázott, hajtotta a nőket.

3.      Mivel orvosi tanulmányai árát sem férje, sem édesapja nem volt hajlandó finanszírozni, eladta ékszereit, melyeket apósától kapott azután, hogy a családból egyedül ő ápolta, mikor súlyos himlőfertőzést kapott.

4.      Egyetemistaként meglehetősen kevés pénzből kellett megélnie, ezért szegényes diákszállásokon élt, és éveken át jóformán csak „nyers kosztot” – zöldséget, gyümölcsöt, tejet, kenyeret – fogyasztott. A csodával határos, hogy munkabírása így sem csökkent. Ugyanakkor Jobst Ágnes szerint nemcsak a spórolás játszott szerepet a leendő doktornő diétájában, hanem az is, hogy olvasott az akkoriban igen kevéssé elterjedt vegetáriánus életmódról.

5.      Vezetékneve utolsó betűje eredetileg „y” – ezt azért hagyta el, hogy nemesi származását elfedje.

6.      Szakdolgozatát a torokgyík miatt szükségessé váló gégeműtétekről írta.

7.      Annak ellenére, hogy nagyon szeretett volna Magyarországon orvosként praktizálni, nem fogadott el bármilyen ajánlatot: 1891-ben például a kormány azt javasolta, hogy legyen a boszniai mohamedán nők orvosa, ő azonban visszautasította ezt a lehetőséget.

8.      Újságírók kíváncsi pillantásait kellett állnia, mikor 1897-ben végre átvehette honosított orvosi diplomáját: nem volt nehéz észrevenni a tömegben az 50 éves asszonyt, aki egyszerű, szürke selyemruhában jelent meg az avatáson.

9.      Ahogy azt a következő idézet is mutatja, a családnak komoly szerepet tulajdonított a testi-lelki jólét terén: „A jó házastársak képezik alapját a család és az állam felvirágzásának. Jó viszonyban élve egymás között, kétszeres munkabírást fejt ki mindegyik fél, a munka pedig a jó egészség fenntartója és az anyagi jólét megalapítója.”

10.  Túlélte második férjét, a vegyészmérnök Wartha Vincét és az ebből a házasságból született lányát, Vilmát, utolsó éveiben így egyedül élt, ekkoriban lakásán tartott magánrendelést, betegekhez már csak kivételes esetekben járt ki.

„Az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka”

Ha a regényből nem is, de más forrásokból tudom rekonstruálni, hogy kivel és miért kellett megküzdenie Hugonnai Vilmának, aki időközben az emancipáció és a nőképzés élharcosa lett: ott volt például Trefort Ágost vallás- és közoktatási miniszter, aki 1882-ben a hatályos törvényekre hivatkozva elutasított a diplomája honosítását. Továbbá mindazok, akik „veszélyes hóbortnak” tartották a nők tudományos pályára lépését – közéjük tartozott Madách Imre is, akitől ez az idézet származik: „A nő korábban fejlődik, de teljes férfiú érettségre sohasem jut: könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad, és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi.” Szerencsére azonban támogatói is akadtak, például Veres Pálné, akinek köszönhetően egészségtant oktathatott az országos Nőképző Egyesület iskolájában. Már ekkoriban is több tanulmánya, fordítása és felvilágosító írása jelent meg – második férje, a vegyész Wartha Vince már mellette állt a küzdelmekben.

A nagy fordulatot végül is az 1895-ös királyi rendelet jelentette, melynek értelmében a nők számára megnyíltak az orvosi, gyógyszerészeti és bölcsészettudományi karok – ekkoriban kezdték el honosítani a külföldön megszerzett diplomákat is, így két év után, 1897-ben végre révbe ért. Az első Magyarországon végzett orvosnő Steinberger Sarolta volt, aki 1900-ban diplomázott. A világháború igazolta, hogy mekkora szükség van a nőkre ezen a pályán: Hugonnai Vilma elmúlt hatvanéves, mikor katonaorvosi képesítést szerzett, és erre buzdította pályatársait is. Hetvenhárom évesen halt meg, akkor már több száz nő praktizált az országban, ugyanakkor a numerus clausus értelmében történő keretszámcsökkentések ismét kedvezőtlenül hatottak a nők továbbtanulási esélyeire. Hiába vált az évek során példaképpé, haláláról az akkori közhangulat miatt hallgattak a lapok.

A visszaesés ellenére ma már a nők aránya 60 százalékos az orvostársadalomban. Ezt az adatot Győrffy Zsuzsa is megerősíti Orvosnők Magyarországon című könyvében: már az ajánlóban kiemeli, hogy „Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi.” Nehézségek azonban továbbra is vannak, csak másmilyenek: ilyen például az üvegplafon-jelenség vagy a munka és a magánélet összeegyeztetésének problémái.

Források, további információ: 
Dr. Celler Tibor: Híres magyar asszonyok IV. rész – Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő
Jobst Ágnes: A női szerepek határátlépésének értelmezése az első magyar orvosnőről szóló narratívákban
Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top