nlc.hu
Aktuális
25 évig gyűjtötte a telkén a szemetet, semmit sem csináltak a hatóságok

25 évig gyűjtötte a telkén a szemetet, semmit sem csináltak a hatóságok

Hiába tett többször is feljelentést az egyik szomszéd.

Egy abdai férfi azzal fordult az alapvető jogok biztosához, hogy a szomszédos ingatlanon csaknem 25 év alatt nagy mennyiségű hulladékot halmoztak fel. A férfi emiatt több hatóságot is megkeresett, azonban senki sem intézkedett eredményesen.

Székely László ombudsman és helyettese, Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója közös vizsgálatukban megállapították, hogy emiatt a panaszosnak az egészséges környezethez, a testi és lelki egészséghez, valamint a tisztességes eljáráshoz való joga is sérülhetett – olvasható az Alapvető Jogok Biztosának jelentésében.

A hivatal szerint mivel az ingatlantulajdonos megszegte a hulladékról szóló törvényben foglalt kötelezettségeit, a hatáskörrel rendelkező jegyzőnek a jogsértés szankcionálásán túl ki kellett volna kényszerítenie a jogszerű állapot helyreállítását.

Ezzel szemben az ügyben a jegyző a hulladéktörvényen alapuló jogerős és végrehajtható döntést nem hozott. Többször is felhívta ugyan a szomszéd figyelmét a hulladék elszállítására, egy alkalommal pedig írásbeli felszólítást is küldött, ezek azonban nem kényszerítő hatásúak, nem is lett eredményük. Így a jegyző jelentős eljárási hibát vétett.

A hivatal szerint a végrehajtási eljárás megindítása jelenthetne megoldást az ügyben.

Kiemelt képünk illusztráció (iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top