„A buszon, vagy épp az utcákon már úgy kezelnek az emberek, mintha minimum fertőzött lennék. Az előítéletesség sajnos még a vírusnál is gyorsabban terjed” – kezdi a Guardian című brit lapban közzétett írását Sam Phan, a manchesteri egyetem végzőse. Az egyébként kínai-brit születésű fiatalember azért döntött úgy, hogy hosszú cikkben ír a rengeteg kellemetlenségről, amit az elmúlt hetekben tapasztalt, mert egyszerűen elege lett abból, hogy az emberek egy kalap alá veszik az összes ázsiait. „Eszükbe se jut, hogy az illető talán nem is kínai. Vagy hogy talán évek óta nem is járt otthon. Az pedig, hogy egy ázsiai ugyanannyira félhet a fertőzéstől, mint ők, végképp meg se fordul a fejükben.”
Míg Sam Phan ingázás közben megtapasztalta, milyen, mikor egyértelműen az etnikuma, ha úgy tetszik, az ázsiai külseje miatt ülnek el mellőle a buszon, vagy szólnak be neki a vonaton, az ausztrál Yen-Rong Wonggal ilyesmi még nem történt: neki már az is bőven elég volt ahhoz, hogy rosszul érezze magát, hogy egyre többet olvas erről. „Ez az első olyan alkalom, hogy nem érzem magam biztonságban a szülőhazámban” – vallja be a maláj-kínai szülők gyereke a Whimnen közzétett írásában. „Az alkalmi rasszizmus, ami az ázsiai kultúrát vagy épp gasztronómiát célozza, nem új, de ez a célzott és agresszív rasszizmus egy konkrét közösség ellen túlmegy minden határon” – tette hozzá.
„Nem szolgálunk ki kínaiakat”
Ahogy az eredetileg Kínában felbukkanó, és a cikk megjelenéséig további 26 országot (köztük Hongkongot, Németországot, Japánt, Vietnámot, az Egyesült Államokat és Oroszországot is) érintő koronavírus terjed, úgy szaporodnak világszerte a Kína-ellenes érzelmek is, amik a lehető legkülönbözőbb módokon nyilvánulnak meg:
- van, ahol nem engedik be a kínai turistákat az üzletekbe,
- van, ahol vitriolos hangnemben gúnyolódnak Kína egzotikus húsfogyasztási szokásain,
- máshol váratlan egészségügyi ellenőrzésnek vetik alá a külföldi dolgozókat,
- számos ország korlátozza a vízumok kiadását,
- megint mások felfüggesztettek minden Kínába tartó közvetlen járatot.
Képünk illusztráció (Fotó: iStock)
„Észak-ázsiaiként nem tehetek mást, mint hogy kényelmetlenül érzem magam” – összegzi érzéseit a már említett Sam Phan, aki ezzel együtt elismeri azt is, hogy bizonyos szempontból van létjogosultsága az emberek bizalmatlanságának és a kínai kormányt érintő kritikáknak. „A kormány a kezdet kezdetén rosszul kezelte a járványt, ez igaz. De ez nem lehet ok arra, hogy a közvélemény most ennek hatására egy egész népcsoportot bélyegezzen meg.”
„Vietnámiak vagyunk”
Magyarországra egyelőre még nem ért el a koronavírus: igaz, a hatóságok az elmúlt napokban nálunk is több gyanús esetet regisztráltak – és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg is karanténban tartanak valakit, aki korábban a járvány kiindulópontjaként elhíresült Vuhanban járt –, ám rövid idő után mindről kiderült, hogy nem koronavírus okozta megbetegedésről van szó. Az emberek ennek ellenére félnek; a vírustól, a fertőzéstől, és igen, az ázsiaiaktól is. És ennek csak az egyik, és nagyon kis jele az, hogy itthon is megugrott az arcmaszkok eladása.
Mert közben egy fővárosi étterem valamiért kötelességének érezte, hogy kiírja a bejáratra, hogy „vietnámiak vagyunk”, a mostanság kínai negyedként ismert józsefvárosi piacon csak lézengenek az emberek, egy évek óta Magyarországon élő kínai lány, Victoria pedig egészen szomorú tapasztalatokról számolt be Instagram-sztorijában:
„Egyébként az tényleg fájdalmas, ha többször, többen is eljátsszák veled, hogy végignéznek tetőtől talpig az utcán – undorodó, vagy gúnyos tekintettel. Vagy, ha ételért mész a boltba, a pénztáros is úgy adja vissza a visszajárót és a blokkot, hogy leteszi az asztalra, hogy véletlenül se érjen hozzád, és látod rajta, hogy levegőt sem vesz, mikor ott vagy. Ne is beszéljünk azokról, akik az utcán sikítozva, rád mutatva elrohannak az út másik oldalára. Értem én azt, hogy félünk a vírustól, de mi is emberek vagyunk, vannak érzéseink. Szeretném kérdezni, hogy mit tettem? A szüleimmel se találkozom már, egyedül élek, és csak próbálok enni, inni, tanulni, élni.”
Kattints a képre a nagyításhoz!
Egy általunk megkérdezett, hosszú ideje Magyarországon élő és praktizáló, kínai származású fogorvos a diszkriminációról és az elutasításról egyelőre csak és kizárólag a hírekben olvas: sem a közvetlen környezete, sem a páciensei nem érzékeltetik vele, hogy bármi megváltozott volna. Vele ellentétben a gimnazista Kitti saját bőrén tapasztalta meg – részben – azt, amiről Victoria is írt. Mint elmesélte, a hétvégén, kihasználva a hirtelen jött jó időt, dél-koreai barátjával a Margit-szigeten járt, de az elején kellemesnek ígérkező séta hamar elromlott. „Többször azt vettem észre, hogy megbámulnak minket, és ellenségesen néznek ránk” – írta.
„Nem minden kínai egyforma!”
És akkor egy szót sem ejtettünk még arról a tényezőről, ami a legutolsó, 2002–2003-as SARS világjárvány óta, alapjaiban változott meg: a közösségi médiáról és a különböző platformokon szélsebesen terjedő tévhitekről. Merthogy vannak. Méghozzá szép számmal. Erről a legtöbbet talán Wang Mengyun, egy fiatal kínai influenszer mesélhetne, aki a közelmúltban százszámra kapta az olyan gyűlölködő kommenteket, mint hogy „Miért nem haltál még meg?”, „Undorító vagy!”.
Mindezt azért, mert nagyjából négy évvel ezelőtt, valahol Mikronéziában, egy utazós sorozat kedvéért megkóstolt egy helyi specialitást, ami történetesen denevérből készült. (Ahogy az tegnap bebizonyosodott, a SARS-hoz hasonlóan a koronavírus-járványt is denevérekben megtalálható vírus okozza.) A felvétel közvetlenül az elkészülte után nem, ám az utóbbi hetekben a közösségi média hathatós közbenjárásával bejárta a világot. Immár azzal a felütéssel, hogy „az ilyenek miatt van most koronavírus-járvány” – mintha legalábbis a fiatal nő, az egzotikus fogás vagy egész konkrétan az ázsiai gasztronómia lenne felelős a világjárványért.
Krisztina, egy Magyarországon élő fiatal kínai lány is ezt a hozzáállást nehezményezi, mikor Instagram-oldalán arról ír: „Sajnos vannak emberek, akik denevéreket, kígyókat és egyéb olyan állatokat esznek, ami nem elfogadott egyes kultúrákban. Kínában sem elterjedt a denevér, kutya, egér stb., mint étel. Az 1,4 milliárd kínai származású ember közül csak egy nagyon kis rész tesz ilyet, a többség ugyanúgy ellene van ezeknek” – írja, majd hozzáteszi, nem érti, miért általánosítanak az emberek. „Az elmúlt napokban elég sokat hallottam: »a ferdeszemű kínaiak mindent megesznek«, vagy »denevérevők«. Attól még, hogy sárga a bőrünk és kicsi a szemünk, minket is ugyanúgy bánt, ha hamis állításokkal vádolnak. Nem minden kínai eszik denevért! Nem vírusos minden kínai! Nem egyforma minden kínai!”
„A tudatlanság járványa tombol – nekünk kell megvédeni magunkat” – áll egy római falfestményen, válaszként a koronavírus elterjedése óta az ázsiaiakat ért hátrányos megkülönböztetésre (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandra Magliaro)
„Egy vírusnak nincs nemzetisége”
„A minap el kellett kísérnem egy ismerősömet az orvoshoz, mert Kínából jött vissza a gyermekével. Nem fertőzött területekről jöttek, ám a gyermek iskolája így is kérte az orvosi igazolást – enélkül nem mehetett be” – meséli Huang Szilvia, aki több mint 20 éve él Magyarországon, és egyik legrégebbi tagja a Magyar-Kínai Baráti Társaságnak. Elárulta, ezt és egy másik, hasonló esetet leszámítva nem tapasztalt se ellenséges, se elutasító viselkedést a magyarok részéről, ám van egy dolog, ami a mostani világjárvánnyal kapcsolatban nagyon zavarja.
„Felháborítónak tartom, hogy egyesek viccet csinálnak más emberek halálából: ha már nem segítenek, vagy támogatják a rászorulókat, akkor hallgassanak. Az emberi életet meg kell becsülni, és tisztelni kell, nem pedig viccet csinálni belőle” – mondja, majd hozzáteszi, ha üzenhetne azoknak, akik a humoros vicceket, fotómontázsokat készítik, akkor azt mondaná: „Egy vírusnak nincs nemzetisége, bármelyik országban előfordulhat. Ilyenkor támogatni kellene egymást, és együttérzést nyilvánítani. Ha az emberek picit jobban összefognának, több mindenre lennének képesek együtt. Tiszteljük egymást, és vigyázzunk magunkra.”
Szilvia úgy érzi, a kínaiak a maguk részéről mindent megtesznek, hogy megállítsák a vírust. „Azok, akik nemrég jöttek vissza Kínából, két hétig karanténban vannak, mivel két hét a vírus lappangási ideje. A saját és a magyarok érdekeit is szem előtt tartják, így segítik egymást.”
„Ne használjátok a koronavírust arra, hogy rasszisták lehessetek”
Sam Phan szerint a koronavírus-járvány, aminek eddig a pillanatig 360-nál is több áldozata van, az egész emberiséget érintő tragédia, épp ezért nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a vírustól való rettegés gyűlöletet, diszkriminációt, szélsőséges esetben akár rasszizmust szüljön. A Guardian vendégszerzőjének véleményével egybecseng a Magyarországon élő kínaiak véleménye is, köztük Krisztináé, aki a már idézett bejegyzésében többek között együttérzésre szólítja fel a követőit:
„Ártatlan emberek szenvednek éppen, de szomorúan tapasztalom, hogy a #prayforChina helyett vicceket és mémeket csinálnak ebből. Nem várom el, hogy együtt sírjunk az áldozatokért, csak a legalapvetőbb együttérzést szeretném elérni.”
