Aktuális

Hét területen is az ELTE lett a legjobb magyar egyetem

Hét területen is az ELTE bizonyult Magyarország legjobb egyetemének egy nemzetközi felsőoktatási rangsor szerint.

A Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi rangsor 2020-as szakterületi eredményeit szerdán hozták nyilvánosságra – írja az MTI. A listán öt tágabb tudományág (bölcsészettudomány, mérnöki-technológiai tudományok, élet- és egészségtudományok, természettudományok, társadalomtudományok) és ezen belül 48 szűkebb szakterület szerint rangsorolták a világ 1368 felsőoktatási intézményének teljesítményét.

Az ELTE a legjobb magyar egyetem lett az angol nyelv és irodalom, fizika-csillagászat, matematika, nyelvészet, pszichológia és régészet tárgyakban.

A felsőoktatási intézmény a természettudományok területén a 318. helyen végzett, ezzel 22 helyet javítva tavalyi eredményén, mellyel a legjobb képzőhelynek számít Magyarországon. A bölcsészettudományok kategóriában a 371. helyet szerezte meg, amivel szintén javított tavalyi eredményén, amikor a 401-450-es kategóriába került; ezzel Magyarország második legjobb egyeteme a 2020-as rangsor szerint.

Az összesítésben vizsgált öt tágabb tudományág és ezen belül 48 szűkebb szakterület közül az ELTE tavaly nyolc, idén viszont már tizenegy területen szerepel a világ legjobb egyetemei között, és két szakterületen javított a tavalyi pozíciójához képest – tudatták.

Az ELTE a legjobb magyar egyetem

Az ELTE Trefort-kerti kampusza (Fotó: elte.hu)

Az országos eredmények alapján az ELTE második helyen szerepel a filozófiai (és ezzel a világ 150 legjobb egyeteme közé került a szakterületen), a biológiai és a kémiai képzések területén, míg a mezőgazdasági-erdészeti területen a harmadik legjobb felsőoktatási intézmény Magyarországon.

A QS szakterületi listáin négy szempont alapján rangsorolják a felsőoktatási intézményeket. Ezek közül az első kettő a QS saját felmérésein alapul, amelyekben az intézmények szakterületeken szerzett hírnevét, elismertségét vizsgálják a világ kutatóinak és munkaadóinak körében.

Harmadikként a tudományos publikációk idézettségi indexét mérik, a negyedik mutató a szintén tudományos teljesítményt mérő úgynevezett Hirsch-index, amelyet 2013-ban vettek fel a mérési indikátorok közé. A QS a négy indikátort szakterületenként eltérő súlyozással veszi figyelembe a rangsorolásnál.

További cikkeink az ELTE-ről:

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése