Aktuális

Meghalt a legendás hegymászó, aki tízszer jutott fel az Everestre oxigénpalack nélkül

A Hópárducként is ismert Ang Rita a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült elképesztő teljesítményével.

Meghalt a világcsúcstartó Everest-mászó, Ang Rita serpa, aki tízszer jutott fel oxigénpalack nélkül a Himalája legmagasabb hegyére – közölte hétfőn a Nepáli Hegymászószövetség (NMA). Elnökük, Szanta Bir Lama a dpa-nak elmondta, a 72 éves veterán hegyi vezető Katmanduban, lánya házában hunyt el hétfő délelőtt tíz óra körül. A család közlése szerint Ang Rita halálát az agyát és a máját sújtó betegség okozta, 2017-ben már volt egy agyvérzése.

A serpa bátorsága miatt a Hópárduc becenevet kapta. 1983 és 1996 között tízszer mászott fel a 8848 méter magas Everestre oxigénpalack nélkül, ezzel Guinness-rekordot ért el, melyet eddig nem döntöttek meg. És ő volt az első mászó, aki télen hódította meg a csúcsot oxigénpalack nélkül.

1990-ben, hatodik mászásával lett a legtöbb sikeres Everest-hódítás világrekordere, ezután még négyszer jutott fel a világ tetejére.

Ang Rita holttestét egy katmandui kolostorba szállították, és még a hét folyamán elhamvasztják.

Forrás: MTI, BBC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése