nlc.hu
Aktuális
Cartier Love karkötőt viselő hírességek

Így lett örökre a szerelem rabja Diana hercegnő

Van egy ékszer, ami már 40 éve a karperecek királynője. Így, hát nem véletlen, hogy az örök szerelmet jelentő karkötőt Diana is szívesen viselte. De mégis hogyan született a Cartier ikonikus Love kollekciója?

Az egyik legismertebb luxusékszer, a Cartier Love kollekció, amely az elmúlt években hírességek kedvelt viselete lett. De nem a fiatal milliárdos Kylie Jenner volt az első, akinek a kezén ott csillogott ez a mesés ékszer. A Cartier Love már több mint 40 éves múltra tekint vissza, és népszerűsége azóta is töretlen.

Az olasz mester csodája

Utazzunk vissza az időben egészen 1969-ig, amikor Aldo Cipullo olasz ékszertervező a Cartier New York-i főhadiszállásán elkészítette az ikonikus karperec első darabját. Cipullo érdekes módon alkotta meg a szerelemesek ékszerét, azt ugyanis a középkori erényövekről mintázta. A mester ezt úgy fogalmazta meg, hogy szerinte a szerelemnek az örökkévalóságot, az állandóságot kell sugallnia. A tehetős vevők pedig hamar felfedezték maguknak az olasz tervező mestermunkáját, melyet úgy hirdetett a luxusmárka, hogy aki viseli, az bizony „szerelembe van zárva”, a szakítás tehát kizárt.

Cartier Love karkötő

Cartier Love karkötő (Fotó: Getty Images)

Az ovális formának köszönhetően a karperec szorosan a testhez simul, s csak az ékszerhez kapott, speciális csavarhúzó segítségével lehet levenni.  A legenda szerint, a New York-i kórházakban mindig volt egy ilyen eszköz arra az esetre, ha a betegek kezéről el kellene távolítaniuk az ékszert a vizsgálatok miatt. Milyen figyelmesek, ugye?

Jennifer Aniston és Owen Willson

Jennifer Aniston Cartier Love karkötőben (Fotó: Getty Images)

A karkötő első változata olyan sikert aratott, hogy ma már a Cartier egy teljes Love kollekcióval büszkélkedhet. A karkötő után fülbevaló, medál és mandzsettagomb is megtalálható a gyűjteményben. Sajnos a Cartier Love kollekcióját is hamisítani kezdték, ezért a luxusmárka előjegyzést kér minden darabra, melyeket egyedi sorszámmal láttak el.

Cartier Love kollekció

Fotó: Forrás: BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt.

„A Cartier Love kollekció darabjai éves aukcióink kedvelt és népszerű ékszerei közé tartoznak. Részben azért, mert kedvező áron olyan darabokat lehet megvásárolni, melyek az országban csak limitált darabszámban elérhetők. Másrészt ezeket a különleges ékszereket szakértőink előre bevizsgálják és tanúsítvánnyal is rendelkeznek, így teljesen megbízható forrásból származnak”– teszi hozzá Szabó Hajnalka, a BÁV ékszerüzletágának vezetője.

Hírességek kedvence

A Love kollekció darabjai 40 éve a hírességek kedvence. Hiszed vagy sem, bár Diana hercegnő szerelmi élete meglehetősen viharos és drámai volt, ő nagyon is szerette viselni a Cartier Love karkötőt. Ezt egyébként a fotók tanúsága szerint, Meghan Markle „örökölte”.

Diana hercegnő piros ruhában

Diana hercegnő egy Washingtonban rendezett fogadáson, bal csuklóján gyémántokkal kirakott Cartier Love karkötő (Fotó: Getty Images)

De nem ő volt az egyetlen a királyi családból, akinek megtalálható volt ez a szépség az ékszer-kollekciójában. Wallis Simpson, vagyis a néhai VIII. Eduárd amerikai felesége is szívesen viselte a Love karkötőjét, s ha már itt tartunk, a nőnek a hírek szerint több tucat Cartier ékszere volt. De rajtuk kívül olyan világsztárok hordják ma is szívesen a Cartier Love kollekciójának darabjait, mint Jennifer Aniston, Pippa Middleton, Katalin walesi hercegné, Sophia Loren és Victoria Beckham.

Piappa Middleton piros ruhában

Pippa Middleton jobb csuklóján az ikonikus karkötő (Fotó: Profimedia)

Cipullo következő ékszere a Cartiernél a Juste un Clou volt, mely egy olyan karkötő, mely szöget formázva öleli körbe a csuklót.

A BÁV 80. Művészeti Aukcióján, december 6-án közel 200 egyedi ékszer várja az érdeklődőket a MOM Kulturális Központban. Köztük olyan népszerű márkák képviseltetik magukat, mint a Chopard Happy Diamonds kollekció, a Bulgari B.Zero1, vagy a Dior.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top