nlc.hu
Aktuális
Kamionja ütötte el

Saját kamionja gázolhatta halálra a sofőrt, miután elütött egy szarvast

Betört a feje, a kórházban halt meg.

Még nem lehet tudni pontosan, hogyan halt meg az a teherautó-sofőr, akit a saját járműve gázolhatott el, miután egy másik furgon belehajtott hátulról. Mint a Tények riportjából kiderül, a sofőr azért állt meg a 8-as úton, mert elütött egy szarvast, éppen a kocsi elejénél volt, amikor a baleset történt.

A sofőr elesett, betört a feje, és néhány nap múlva meghalt a kórházban.

gázolás,

Egy animáció szerint így történhetett a baleset – Forrás: TV2 / Tények – videó

Az eset még 2021-ben történt, a furgon sofőrje azonban most állt bíróság elé. Szerinte nem biztos, hogy ő okozta  a tragédiát. Állítja: elképzelhető, hogy a kamionos már néhány perccel korábban megbotlott a járművéről leesett alkatrészekben, elesett és akkor törte be a fejét.

Az is kiderült, hogy a kamionos ugyan használta a vészvillogót, de az elakadásjelzőt nem rakta ki. A balesetet okozó férfi szerint ennek is köze lehetett a tragédiához.

Az ügyész szerint büntetést érdemel, a vádlott nem fogadta el az ügyészség indítványát. A tárgyalás januárban folytatódik, akkor szakértőket hallgatnak meg. A furgonos addig szabadlábon védekezhet.

Hasonló tragikus eset nemrég történt a Pest vármegyei Törtelen. Akkor a becsapódó kocsiajtó miatt vesztette életét egy idős nő, a saját autója nyomta halálra. Az asszony éppen ki akart állni a garázsból a kisfurgonjával, de amikor kiszállt az autójából, a kéziféket nem húzta be, a kocsi pedig gurulni kezdett. Ugyan megpróbálta megállítani, de az autó nekiütközött a garázs falának, ettől pedig az ajtó rácsapódott az idős nőre, olyan erővel, hogy az szétzúzta a mellkasát.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top