Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nincs mit.
Örülök, hogy megírtad ezt, mert itt is megjelent néhány tudor, aki kinyilatkoztatta, hogy a szülés nem okozhat ilyen jellegű problémákat. Hát dehogynem.
Neked minden jót, remélem, hogy a műtéttel megoldódnak a problémáid.
Szia,
Köszi, hogy válaszoltál. Már több nőgyógyásznál is voltam. Mind azt mindta, hogy előbb a hüvelytornát csináljam, aztán majd eldől, de valószínüleg szükség lesz a műtétre, egyedül ennek időpontjában tér el a véleményük, van aki fél, de van aki egy egész éves várakozást javasol. Sajnos nekem a szülés következményeként komoly problémáim lettek: hüvelysüllyedés- a mellső hüvelyfal gyakorlatilag 3 cm -re kilóg a szeméremrésből, illetve ennek következményeként méhnyak süllyedés, második újpercre található és a méhszáj még mindíg nyitva van 1 újjnyira. A hüvelytornát már három hónapja csinálom, minimális eredményt hozott ugyan- pontosan fél centi-, de további javulást már nem tapasztalok. Most már a műtétben bízom, de az is aggaszt, hogy vajon a mütét után nem nyúlik-e meg újból a hüvelyfal, az orvosok ugyanis figyelmeztettek, hogy a plasztikát nem javasolt többször is elvégezni, épp a hüvelyfal túlzott elvékonyodása miatt.
Adhat, de én nem fogom tudni leírni neked, milyen a helyreállító hüvelyplasztika, annál is inkább, hogy nem írtad, az e a problémád, hogy tágabb a hüvelyed, vagy az, hogy esetleg kicsit becsepeg a vizeleted.
Menj el a nőgyógyászodhoz és vizsgáltasd meg magad, mondd el a problémáidat!
Sziasztok,
Arra lennék kíváncsi, hogy milyen is a szülés utáni hüvelyplasztika. Én négy hónapja szültem vákum segítségével, de úgy tűnik, mivel problémáim elég komolyak, hogy az intímtorna nem lesz elég. Vajon a hüvelyplasztika adhat végleges megoldást?
Nem igazán ide tartozik, de láttátok tegnap a Viasaton az Emberi történetekből azt a részt, amelyben egy tizenéves fiú úgy döntött, kasztráltatja magát?
Azért szánta el magát erre, mert zavarták őt a szexuális vágyai, meg akart tőlük szabadulni. Egyébként úgy nézett ki, mint egy anorexiás lány...
Mi késztethet egy fiatalt egy ilyen mérvű öncsonkításra? A szülei (elváltak) hallgatólagosan - és ha a fiú nem volt még nagykorú, írásosan is - beleegyeztek, az anyja el is kísérte a műtétre. A srác szerint ez az ő elfogadásáról szólt. Csak egy ilyen drasztikus lépéssel tudta a szüleivel magát elfogadtatni? Vagy ilyen eszközt keresett arra, hogy lázadjon ellenük?
Tizenévesen nem a "hormonok tombolása" a természetes? (Még ha esetleg a saját neméhez vonzódott is.)
Gyerekek, egy ilyen lépés nem olyan, mint a piercing vagy a tetoválás!
Hello!
én átestem kisajak korrigácion, kizárolag a saját kedvemért, és nem bántam meg.
Salátája???Ez jó!!
De próbálta de nem sokat javult.Főleg az utolsó gyerek után mert gátvédellemmel szült mig vágtak nem volt gondja.
"akár herezacskóba - bizony, nagyon sok eltávolított here helyére raknak szilikon golyót"
Ide is kéne egy, ez a topik is ki lett herélve.
Közben még egyszer átnéztem a hozzászólásokat - már ami maradt belőlük...
Igen, vannak olyanok, akik pl. fogyókúra után tapasztalják, hogy a Vénusz domb területén bizony maradt jócskán felesleges zsír és onnan bizony nem lehet letornázni, ugyanúgy, mint például a bokáról, térdről, vagy a comb külső részéről azt a bizonyos kis dombocskát. Az ilyen területek formálására való a zsírszívás, nem fogyókúra helyett, mint azt sokan képzelik. A zsírszövet elhelyezkedésének - a táplálkozási és spotolási szokásokon kívül - genetikai okai vannak, s például a bricsesznadrág-típusú zsírfelesleg akkor is ott marad, ha egyébként valaki teljesen sovánnyá fogyasztja magát. Zsírszívással viszont a zsírsejtek számát lehet az ilyen helyeken csökkenteni, így érhető el optimális esztétikai eredmény. (S ha később hízik, ide a továbbiakban is csak a többi területtel arányosan rakódik fel a zsír - pontosabban a meglévő zsírsejtek nőnek, de nem lesz aránytalanul "kitelt" újra a terület.)
Szilkont sehol és sehová nem szabad a szövetek közé direktbe adni! Akár mellbe, akár vádliba, akár herezacskóba - bizony, nagyon sok eltávolított here helyére raknak szilikon golyót, sőt, lovak kiütött szeme helyére is -, akár popsi implantátumként helyezik be, annak tokkal kell rendelkeznie. Szivárgásbiztos tokkal.
Teljesen más terület a hüvelyplasztika, amelyet általában szülész-nőgyógyász végez. Legalábbis én ajánlom, hogy ez ügyben mindenki keresse fel a nőgyógyászát, bár tudom, hogy némely plasztikai sebész vállalja ezt is, de nem tanácsolom a felkeresését. Egyébként bizony előfordul, hogy szülés után tágabb marad a hüvely, ezen is lehet segíteni.
A végére egy jó tanács: senki ne végeztessen semmiféle beavatkozást, ha kizárólag más kedvéért teszi! Egy férfi nem a kisajkai formájáért szeret egy nőt. A saját maga önbizalmának, magabiztosságának növeléséért megteheti, de soha ne feledje el: önmagában ettől az emberekhez való viszonya, a partnere szeretete, a mások megítélése róla nem fog változni!
Biztos nagyon rossz lehet neki! :( Nem próbálkozott intim tornával? Biztos segítene a Kriston torna.
A férfiak azokat a nőket szeretik akiknek szűk a salátája?
Ha arra gondolsz, hogy a "mons pubis" területe legyen kicsit laposabb, azt meg lehet oldani egy egyszerű zsírszívással... Kicsi beavatkozás, s mivel a női testben itt mindig van zsírszövet (sovány nőkben is), ráadásul annak ezen a területen a legfinomabb a szerkezete, alkalmas az innen leszívott zsír más területre való visszatöltésre is, például a beesett arc, az orrtól a száj felé vezető redő (nasolabialis árok) feltöltésére... Szokták is csinálni, egy része a zsírnak felszívódik, de marad is szépen megtapadó rész. Ahogy jöttek a ráncfeltöltő anyagok, ez lassan háttérbe szorult, de ma újra reneszánsát éli és a külföldi plasztikai kongresszusokon is újra sok ilyen eljárásnak dícsérik az eredményeit.
Ha a nagyajkakon akarsz alakíttatni, az nem nagyon tanácsos - én még nem is találkoztam vele - mivel a kor előrehaladtával a nagyajkak zsírszövete amúgy is fogy. (Ide is szoktak zsírt betölteni, szép eredménnyel.)
Ha a kisajkak kissé túllógnak a nagyajkakon - erről "mutattak" fotót a topikban - , az alkati dolog, nem is feltétlenül csúnya, de ezen is könnyű segíteni, helyi érzéstelenítésben kicsit kisebbre lehet "szabni őket". Ez a műtét is kis beavatkozás, de vigyázat, csak értő kezekre szabad bízni, mert a helyi érzéstelenítő beadása után igen megduzzad a terület és könnyű arányt tévesztve túl sokat kimetszeni belőle. Tudok perről ez ügyben, az illetőnek gyakorlatilag nem maradt kisajka...
A terület egyébként kiváló gyógyhajlamú, mivel nagyon gazdag vérellátású.
http://cotcot.hu/test/cikk/3026
ezt a cikket olvasd el, ez pont ide vág
hehe... nem az irataidra gondoltam
Egy ismerősöm családtagja csináltatott ott zsírleszívást, merthogy 12 éves anorexiás gyereklány p....t szeretett volna, most meg állítólag az a baja, hogy nem fedi a szeméremajka a csiklóját... hülye liba....
csak mert szerintem ez a szeméremdomb plasztika egy baromság inkább azt javaslom hogy egy kis önbizalom építésre van szükséged
tedd fel valami szexoldalra ne adj isten párkeresőbe a nunusod képét és meglátod hogy hányan jelentkeznek rá "teszternek"
egyébként sincs plasztikára szoruló szeméremdomb csak rossz nézőpont, mert ahonnan te látod szerintem pont úgy kell kinéznie ahogy kinéz,
ha meg a párodnak nem tetszik akkor meg mond meg neki, hogy nek imeg kicsi a p.öcse jó lenne nyújtani vagy 5 centit egyből nem akadékoskodik
Én is kíváncsi lennék, mit lehet a szeméremdombon plasztikáztatni...
A hüvelyszűkítést megértem. Viszont a kiálló kisajkakat jó nagy marhaság levágatni, szerintem sokkal szexisebb, mintha olyan, mint egy gyereké.
komoly? mar a csunya lapos "domba" is raknak silicon ??
Bocs,de az intim plasztika nem szemremdomb plasztikát jelent.
hüvelyszűkítést,nagy-,kisajak méretre igazítást.
mit kell azon plasztikázni???