Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Köszi szép volt!!
Boldogság!
Boldogságunk ott kezdődik, hogyha elhiszed
Amit kapsz az élettől az érted van s nem ellened
Boldog vagy, mert süt a nap, ha esik, ha fúj.
Boldog vagy, ha kedvesedért a kezed nyúl.
Boldog lehetsz akkor is ha a szerelem magasra hág
Boldog lehetsz akkor is ha a ?tükör? rád nem kiált
Boldog mindig lehetsz ez csak rajtad áll
Boldogságunk bennünk van és nem mástól kapjuk mi már
Boldog vagy, ha gyermekedet nőni látod
Boldog vagy, mikor Tőle kapsz egy szál virágot
Boldog vagy, mert Ő, Te általad boldog
Boldog vagy, mert ezt az érzést Te adod, s tőle Te kapod
Boldog vagy akkor is mikor egy szerelmes szó
Nem száll el a füled mellett, mert ez neked izgató
Boldog vagy az érintéstől, mert borzolja testedet
Boldog vagy a gondolattól, mert borzolja lelkedet
Boldog vagy, ha nem ér csak igaz, soha nem hazug szó.
Boldog vagy, ha a tettek mind melletted és nem ellened szól
Boldog vagy, mikor Te magad kellesz és nem az elvárás
Boldog vagy, ha benned is a szeretett ember lelke motoszkál
Van mikor gonosz ember, gonosz szavak
Bénítják ezt az érzést, mert nekik ezt nem szabad
Át kell lépni rajtuk, ezt tegye, ki érzi!
Lépjen át és megkapja, mit Isten adott néki.
A Boldogság egy elég furcsa "Átok"
Ezt az "Átkot" szórja rám és rátok, mindenki ezen a világon.
Nem is kérnénk mást az életben soha
Csak ezt az érzést, mit a sorsunk ítélt oda.
Ha most ezt a verset, valaki nem érti
Olvassa át még egyszer s tisztábban fog nézni.
Ha hosszú a vers ezt a két szót mit itt láttok:
SZERESS, TISZTELJ, s megkapod, mi neked jár ezen a világon.
S, MEGKAPOD, a kiérdemelt BOLDOGSÁGOD!!!
Szép álmokat,jó pihenést
Nagy Edina:
Gondol rád egy Holdsugár...
Teliholdas tiszta éjjel,
Ott ülök az ablakodban.
Kinézel. Én rád mosolygok,
Együtt érzek bánatodban.
Bár elborult most az ég,
Felhők takarják el szemem.
Ha ablakodon kinéznél,
Most is ott ülök, azt hiszem.
Mert esőfelhő eltakarhat,
Vagy hófelhő is talán.
Feledni én el nem foglak,
Hisz ezért vagyok barát.
A szél közben ideröppent,
A felhők tovaszálltak,
Ha ablakodon kitekintesz,
Integethetsz Holdsugárnak.
Hold fénye világít sötét éjben,
Eszedbe jutok én is talán,
Mert valahol a messzeségben,
Rád gondol egy Holdsugár.
Ki szereti olvasni írásaid,
És szereti, hogy őszinte vagy.
Kinek hiányzol most is,
És köszöni bizalmadat.
Kinek szívében itt a féltés,
Az égbolt Holdfényben ragyog.
Meglephet e furcsa érzés,
De én ilyen barát vagyok.
a tájat rozsdájával
összemarja az ősz
októberi,
dércsípte teste,
a párát magába issza a fény,
esti illatok gyümölcse ring
az elpihent
budai házak tetején;
pergamen-levél zörög,
függöny szárnya lebben - ,
minden gondolatom
te vagy
halálomnál
véglegesebben.
Ha bánat terhe nyom
fele gondod én veszem magamra,
vétkeid felét is vállalom,-
számítsunk bölcs irgalomra...
kint koppanva hull
a fenyőfa toboza,
gondolataimat
mára hámba fogtam:
az álomgyűjtő estet várom, -
kristályba
metszett
mosolyoddal
álmom
édes
mézzel
áldod.
Szia!
Nekem is!!
Szia!
Hát ez tényleg friss
Egy pasas bemegy az óráshoz a kutyájával, és így szól:
- Elhoztam magának a Bodrit.
- Az órás rájuk mered, s elképedve kérdi:
- A Bodrit? Hát mit csináljak vele?
- Nézze meg, mi a baja. Ugyanis minden öt percben megáll.
Szép estét minden kedves idelátogatónak
Szente Krisztina: Hozzádszerző Eszti (03/06/2008 - 12:47)Szente Krisztina:Hozzád...Hozzád száll a szívem végtelen utakon,hozzád repülnék, mert veled boldog vagyok.Mióta ismerlek, tán azóta szeretlek is,csak még magamnak se mertem eddig bevallani.Hozzád szól szívem dobbanása,odamegyek hozzád, hogy mindenki lássa.Átölellek, nem szégyenlem,hogy én téged így szeretlek.Hozzád megyek, s megcsókollak,s örökre szívembe fogadlak.Nem hagylak el, megígérem,hiszen, te vagy minden kincsem.Hozzád szállok gondolatban,hiszen, te most egy kicsit messze vagy.De ha holnap találkozunk,csak egymáshoz szól majd minden szavunk.Dobog a szívem, remeg a lábam,remélem, már soha nem jön vissza a bánat.Hozzád szólok, s megfogadom,hogy Szeretni foglak téged örökre nagyon-nagyon!!!
Nagyon szép ez a vers
köszönöm hogy idehoztad
Safranka Judit:
Tükör barát
Egymáshoz szelídült lelkek vagyunk,
akik pár léptet együtt ballagunk,
amíg az utunk egy irányba visz, -
talán örökké, vagy csak holnapig.
Nincs tér, és nincs idő kettőnk között;
lelked vendégül hozzám költözött,
s egy apró rezdülés, egy csendes hang
már énbelőlem is tebenned van.
Magam felé vezetsz, a mélybe le,
s ösvényt nyitok én is bensőd fele.
Egymásra néz szemünk, s tükörbe néz,
igaz tükröt tart két baráti kéz.
Látod bennem, mit én nem láthatok,
szememről oldasz minden hályogot,
s elém teszed szépítés nélkül azt,
mi lépteimben gátol, megakaszt.
Az önmegismerés tükre mutat
fájón valós, hosszú, nehéz utat,
mit végigjárni egymagunknak kell,
de estünkből barát keze emel.
Nélküled
Most sötét az éjszaka.
A végtelenből a semmibe léptem,
Egy új élet még újabb korszaka.
Fázni kezdek, ha eljön a tél,
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, süvít a szél,
S Titokban suttogom a Neved…
Sebzett ajkam, vérzőn is énekelt
Most néma mind a táj.
Kiáltásom, a messzeségből útra kelt,
S most süket fülekre talál.
Tűz-melegben égek, nyári estéken
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, s az üres széken
Ellepi a por belevésett Neved…
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
ťÉdesem, szeretlek!Ť
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: ťSzeretlek!Ť
Szép Ernő: Én így szerettem volna élni
Én úgy szerettem volna élni,Minden halandóval beszélni.
Mindenkinek nevét kérdezni,
Mindenkinek szívét érezni.
A járdán osztani virágot,
Tegezni az egész világot.
Megsimogatni ami állat,
Érinteni minden fűszálat.
Imádni végtelen sereggel,
A Napot,ha fellángol reggel
És énekszóval összejönni,
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni,
Én így szerettem volna élni.
két kedvenc versem:
József Attila:
KOPOGTATÁS NÉLKÜL
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Nem tudom, volt-e már:
- Mi az:
4 lába van, ugat és imádja a labdarúgást?
- Foci EB
Cini sem volt mostanában
Itt a nyár
mindenki élvezi a napsütést
Édesanyám
Nagy Ferenc
Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sír az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben - ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám
Nem tudom,nem szólt hogy egy ideig nem lesz
De hiányzik
Ezt a szép írást ha megengeded elviszem
Szia
további szép napot
Minek örülök
Mért búslakodnám? Annak örülök,
amit az Isten lenni adott.
Hogy széles mezőkön száz sugár sürög,
s én látom a színt, a fényt, a napot.
Hallom a hangot, mit százezer madaracska
csicsereg boldogan, csókra csalogatva.
Érzem a barna föld részegítő illatát,
s az idegeimen az élet csap át.
Karomat kitárom, féktelenül fütyülök,
vidáman vallom: íme vagyok!
Mért búslakodnám? Annak örülök
amit az Isten lenni adott.
/ Szabédi László /
Szép volt!!
MÁRTIKA SZERINTED ELUTAZOTT ?
MOSOLYOD
II. János-Pál pápa írása
Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Az élet rövid, ezért nincs sok időnk megörvendeztetni azok
szivét, akik velünk együtt utaznak ezen a ködös úton.
Siessünk hát szeretni!
Siessünk kedvesek lenni.
B. Radó Lili: Esti dal
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehül,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
kukucs!!
dy Endre: A Tenger ákombákoma
Fázó pálmák alatt olvasok
Egy levelet, egy nagy levelet:
Kék papírra írták éles tollal
Gonosz szelek, bőjti szelek.
Fehér habok, betü-milliók,
Idegesek és nyugtalanok,
Tengerre írva írják most meg,
Hogy ki vagyok, hogy mi vagyok.
Valami búsongó dac fog el,
Valami hivatlan hit fon át
S olvasom csukló kacagással
A Tenger ákombákomát.
Hát most a sorsom ezt üzeni?
Hát most már akarnom is tilos?
Így levelez velem a Tenger,
Ez a nagy, ócska papiros?
Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett.
Romhányi József: A teve fohásza
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
s oly rettentő messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévedvén, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet
vert vederbe
feltekerve
nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.
Kassák Lajos: Mese a rongybabáról
Van nekem egy nagy babám,
rongyból varrta a mamám.
Két gyöngy szeme merengő,
fején pettyes keszkenő.
Szája arany fonalból,
velem eszik egy tálból.
Ő az őrző angyalom,
röpül, röpül is, ha akarom.
Ilyet te még nem láttál,
csodább minden csodánál.
Ha kíváncsi vagy nagyon,
benézhetsz az ablakon.
Szép jó éjszakát
JÓ ÉJSZAKÁT!
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhűl a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyersdalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
/ Tóth Árpád /
A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,
Csak álom volt a szép diákvilág,
S mint a fecske alkonyati szélben,
Ma szárnyat bont egy sereg diák.
(Ady)
Ady Endre:
Üzenet egykori iskolámba
Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.
De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.
Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.
Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szivét.
Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.
Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.
Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.
Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskola-padok.
S én, vén diák, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.
Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.
Szép hétvégét kivánok mindekinek!
Gyerekeknenek
szép
VAKÁCIOT!
Ballagási idézetek:
Minden elmúlik, mint az álom,
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben,
Halványan, mint a holdsugár.
(Friedrich Schiller)
E békés, boldog diákesztendő
elmúlt, vissza sose jő.
Mint egy álom, úgy suhant tova,
Diákok többé nem leszünk soha.
(Madách Imre)
Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.
(Arany János)
Régi harcok, régi, kopott könyvek
Derű, mosoly, néha fájó könnyek
Múlik minden, rohannak az évek
Búcsút mondunk, múló diákévek.
(Ernest Hemingway)
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább,
Még akkor is ha nem élnek már benned
Remények és csodák.
(Ernest Hemingway)
A búcsúzónak minden emlék drága,
Egy száraz lomb, egy moha, egy kis kavics,
Hogy emlékezzék a távolban is
A helyre, melyre visszavonja vágya,
Tanú lesz az érzéseiről halálig,
S egy semmi így legdrágább kincsé válik.
(Goethe)
És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,
s egy tekintetük elhitesse véled:
szép dolgokért élsz - és érdemes élned.
(Váci Mihály)
... Élni való minden élet,
Csak magadnak hű maradj
Veszteség nem érhet téged,
Hogyha az lész, ami vagy.
(Goethe)
/anvisura/
Kapocs
Állok a végtelenség kupolája alatt
Talpamba a hideg föld nagyokat harap
Testem köré a köd sző szürke fátylat
Miközben furcsa gondolatom támad.
Alattam a Föld, felettem az Ég
Atyám, valójában ki is vagyok én?
Két hatalmasság közt egy picinyke pont
Van bármi szerepem az életben, mondd?
Belehunyorgok a Hold fénysarlójába
A választ lesem a ködfelhő gyomrában.
Ám Isten keze nem ír betűket az égre
Mégis választ kapok a kérdésemre végre.
Egy hang szólal meg bent a fejemben:
Kapocs – suttogja bennem csendben.
Kapocs? – ízlelgetem lassan a szót,
S keresem értelmét, a hasznost, a jót.
A magyarázat is hamar megérkezik,
S patakként elmémben csörgedezik.
- Hisz a két hatalom magában mit ér,
Ha nem állsz köztük fény-csatornaként.
Mert Földből vétetsz, s égi Fénnyel telsz
Fényt adva élsz és a Fénnyel kelsz.
Földön élsz, de hitet az Égből nyersz
Életednek értelmet mégis a Földön lelsz -
A hangok még morajlanak a fejemben
Dübörög a vér fénnyel telt testemben.
Holnap majd kiárasztom magamból e fényt
Csak adj Atyám annyit, hogy legyen elég!
Szép napot ,kellemes időtöltést
Szabó Balázs
A sárga rózsa
Mindenki megcsodálja,
Ódákat lehetne írni róla,
A virágoskert egyik csodája
A sárga rózsa.
Sárga, mint az irigység,
Tövistől szúrós a szára,
Mégis ő a reménység
Csudaszép virága!
A többi rózsa is nagyszerű,
Lehet bármilyen, nem bánom,
A vörös szín is gyönyörű,
Én mégis a sárgát imádom.
A szerelmet is jelenti számomra
A csokorba szedett rózsa,
Emlékszem még arra a háromra,
Amit vittem az első randevúra.
A virágoskert királynője,
Énnékem maga a csoda,
Ennek a versnek az ihletője,
Szeretettel adom néked oda.
fincsi volt
Ady Endre: A szememet csókold
Inségemből hozzád
Fohászkodom sírással,
Akarod, hogy jó legyek?
A szememet csókold,
Hadd lássam a mélyben
Az elásott kincseket.
Álomban szegődött
Hozzánk és kék lángokkal
Lobogott a szent arany.
Te adtad az álmot.
Merre az arany-mély?
Mutasd meg, hogy merre van.
Ha meg nem találjuk,
Ha csak fázva didergünk,
Lesz-e nekünk szent napunk?
A szememet csókold,
Hadd lássalak, hadd lássalak,
Mert bizony elkárhozunk.
további szép napot kívánok!
Dsida Jenő:
Jó reggelt barátom!
A két szemem lobogó reflektor,
öles nyalábbal veti a fényt;
egyszer szeszélyes csipkebokor
toppan elém,
majd egy hideg torony -
később talán egy élet, akit elgázolok.
Olyan furcsán nyílnak a gondolataim,
kicsi angyalok ideges szárnya
hömpölygeti a homályt.
Nincs összefüggés a dolgok között.
Milyen jó volna izgalom nélkül
találkozni egy emberrel és ráköszönni:
- Jó reggelt, barátom,
hogy aludtál? -
És behunyt szemmel
adni át magamat valami
józan és nyugodt, örök folyamatnak.
Jó reggelt
szép napot!
Szabó Lőrinc - Séta közben
Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén, boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb, –
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanúl,
ha az égre éji vihar vonul,
és reggel a fénybe kéjesen
belemosni millió levelem.
Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.
Jó volna, – óh, de nehéz a szivem! –
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh, elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert, – s virág
lenni csak, pipacs, szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház.
Reviczky Gyula
Akit szerettünk
Akit szerettünk, nem feledjük,
Bármit beszéljen ajakunk.
Megrezzenünk, ha szóba hozzák,
Őt áldjuk, hogyha meghalunk.
Hiába ámitjuk magunkat:
Csak játék volt, muló szeszély!
Hiába mondjuk: Minden ábránd
Báját veszíti, véget ér.
Egy édes szempár, egy tekintet
Megbabonáz menthetlenül.
Ugy őrizzük, mint szent talizmánt,
Elrejtve a világ elül.
A sors megáldhat, meggyötörhet;
Emelhet hír vagy bukhatunk:
A kedves arcza sose hágy el;
Őt áldja hűlő ajakunk.
Tóth János: A zene varázsa
Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.
Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele
Egy kis vidámság
Kézfogó
Mindig fogjuk egymás kezét, mert ha elengedem, rögtön vásárol valamit!
Meglepetés
A feleségemet megleptem a Hogyan takarékoskodjunk című könyvvel.
- No és? Sikeres volt?
- Nagyon! Azóta nem dohányzom és nem iszom!
Kutya élet
Férj: Kutya egy életem van!
Feleség: Az biztos! Sáros lábbal jössz be, összepiszkítod a nappalit és várod, hogy eléd tegyem a kaját!
Mire jó a házasság?
Minden férfinak szüksége van egy feleségre, mert van egy csomó olyan dolog, amiért nem lehet a kormányt hibáztatni.
Sziasztok
A héten vége a tanításnak
fellélegzik tanár és diák
Mentovics Éva : Pedagógusnapra
A-tól Zs-ig megismertünk
minden betű mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.
Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden,
ez még csak a kezdet.
Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz, és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.
Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked
most e virágszálat.
Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked:
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet!
Szia
Nagyon aranyos kis összeállítás
Jó éjt szép álmokat
Várnai Zseni
BE SZÉP
Angyali kisded
Anyjának lenni,
Bölcsöt rengetni,
Nótát zengeni
Be szép.
Gügyögő hangra
Gügyögve felelni,
Nyűgös síráson
Elkeseredni
Be szép.
Piciny kezecskét,
Lábacskát csudálni,
Ébredést lesni,
Aluvást várni
Be szép.
Gyermekmosollyal
Bút hessegetni,
Kereső szácskát
Kebelre tenni
Be szép.
Gyermekmosolyban
Gyermekként feledni,
Bánatot elvetni
Édeset nevetni,
Gyermekmosolyban
Gyermekké lenni
Be szép.
Gyönyörű szép ma is az idő!
Legyen szép estéd.
Kányádi Sándor:
Nagyanyó-kenyér
Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.
Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
Örült neki a ház népe,kivált nagyanyó.
Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyűltek
mind a gyerekek.
Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.
Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!
Szia!!!
Nézzétek meg !!!
Gyerekek és a szeretet
Link
Szép hetet !
"ÉLET-ÉRTÉK!
Értékes élet;
Helyes értékítélet.
Tisztelni a szerelmet,
Ápolni a szépet.
Elfogadni a kegyelmet,
Gyakoroni az önfegyelmet,
Példaképp álltani egy szentet,
Belélegezni minden ismeretlent.
Teljesen kitárni a lelket,
Meghódítani a szíveket,
Elkerülni a bűnöket,
Szeretni az embereket.
Védeni az örök elveket.
Győzelemre vinni becsületet, tisztességet.
Azt hiszem ez az értékes élet!!!!"
Elállt az eső és kisütött a nap
kívánok nagyon szép délutánt
Wass Albert:
Találkozás
Egy hárs alatt, fehér padon,
nagyon magában ült az Ősz,
s a szíve fájt nagyon-nagyon.
Maga sem tudta, hogy esett meg,
valahol hibázott egy évet,
akaratlan és véletlen
Virág országba beletévedt.
A tarka virágok közül,
míg őket szíve - fájva nézte:
váratlanul és csodaszépen
Nyárasszony kilépett elébe.
Megfogta tétova kezét,
szájon csókolta s nevetett.
A liliomok összenéztek
és csodálkoztak szerfelett.
Szia Mártika!
Reményik Sándor:
Idővel
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyujtják ki felénk apró árny-kezök:
Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velök.
Szép jó napot!
http://www.youtube.com/watch?v=b6YzKbbaqeA&feature=related
Márai Sándor - Júniusi reggel
S így lassan mégis elmaradtam
És gombjaim is leszakadnak.
Poros és kócos rendbe raktam
Emlékét a régi szavaknak.
Lehet, hogy egy hibát csináltam,
Üzentek, s éppen lusta voltam.
Autóztam tán, vagy udvaroltam,
Cikket írtam, vagy nem tudom mit.
Vagy nem mentem a telefonhoz
S lehet, hogy Isten hívott éppen.
Talán kártyáztam egy szobában
És valami másról beszéltem.
Hol romlott el? Uram! Mi történt?
Hol a hiba? Ki tehet róla?
Hisz itt belül minden meleg még
S nem leszek már Savonaróla.
Rekedt nyögés ez csak, nem ének,
Görnyedten és egyedül állok,
És mint a gyerek, kiabálok,
Ha fölébred s fél a sötétben.
Szép hétvégét kívánok
Nektek!
Nagyon szép videókat küldtél
"Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz.
Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál. Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni. Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.
Miért szeretnek minket a többiek? Amiért egyáltalán szeretni érdemes: magáért a szeretetért.
Tanulj meg szerényen tündökölni,
mert ez az emberi."
Tatiosz
Szép hétvégét
kivánok mindekinek!
Szia Magdika!
http://www.youtube.com/wa tch?v=jmS41_JdVLg
http://www.videoplayer .hu/videos/play/143427
http: //www.videoplayer.hu/videos/play/129056
Ihász Kovács Éva - Vihar
Villámok napszárnya közt
eső páncélfala.
Tűz és víz harca közt
az ember egymaga.
Óriás kék kút az ég
iszik a föld, a fű, a fa
szomjas a lélek és szorong
szinte fél egymaga.
Cicoma minden, pőre látszat
örülnék egy ázott fűszálnak,
csillagnak, melyet a szem láthat
hangnak, mely végre emberi
s szeretne megérinteni.
Szé álmokat kívánok
Nektek!!
Jó pihenést,csendes éjt
Éjjel az égen egy fénypont jön el,
Nézem szememmel, követni kell.
Úgy közelít ő, mint nagy madár,
Csodálatos-szép szárnyakon jár.
Úszik a fényben, leszáll elém,
Két kezét egyre nyújtja felém.
Érints meg engem, fogd a kezem,
megállni előttem, erőd legyen!
Átadok most egy jó hírt neked,
Egy angyal az égből megérkezett.
Hirdessed, hívd az embereket,
Fényt hozok közétek, s szeretet.
Mennyei angyal föntről leszállt,
Hirdetve nékünk égi hazát.
Sugárzó kezét nyújtja nekem,
Merengve nézi a tekintetem.
Erő száll belém, míg kezét fogom,
Magával ragad, érzem, tudom.
Ragyogok én is, fény vesz körül,
Amerre járok, minden örül.
Angyal az égből megérkezett,
Elhozta közénk a szeretetet.
Gyönyörű lénye úgy megfogott,
Így köszöntöm őt: Isten hozott!
Verspályázat a 100 éves Nyugat szerzőinek tiszteletére: http://www.nemzetisirkert.hu/csendnapja2008_palyazat.html , vagy a már honlapon lévőkre szavazás: http://www.nemzetisirkert.hu/csendnapja2008_epigrammak.ht ml
Szervusztok!
További szép napot
kívánok!!
Dsida Jenő:
BOLYONGÁS A VATIKÁNBANNem hivatásom, hogy olyan eseményekről számoljak be, amelyek csak külön személyes élményeim voltak. Az alábbiakat mégsem tudom elhallgatni, mert valahogy olyan mélyen a római utazáshoz, a szó szerint vett „zarándoklat” lényegéhez tartoznak, hogy – úgy érzem – megcsonkítanám kis visszaemlékezéseimet, ha szótlanul siklanék tova fölöttük. De azért sem hallgatom el, mert – úgy vettem észre – útitársaim között nem én voltan az egyetlen, aki a Nagyváradról való távozás ötödik napján, szombaton reggel, a zsúfolt programszámok előtt hamarább keltem fel egy félórával azért, hogy nyugodalmas, magányos félórát tölthessek Szent Péter sírja mellett.
Az óriási templom, amelynek arányai és méretei csaknem túllépik az emberi érzékelés és felfogóképesség határait, üres volt még ilyenkor, elhagyatott. Pedig bizonyára volt benne annyi ember, hogy valami kisebbfajta templomocskát zsúfolásig megtöltött volna. De a Szent Péter templom akkor is üresnek látszik, amikor a feltárt szentkapu százával nyeli az embereket. Akik másnap, vasárnap nem utaztak Nápolyba, tanúi lehettek Vicenza Gerosa boldoggáavatása alkalmával annak, hogy hatvanezer ember milyen játszi könnyedséggel fér el a Szent Péter templom óriási hajóiban.
Ismétlem, csöndes volt a templom és elhagyatott.
Beléptem a Porta Santa-n, ezúttal nem mint kíváncsi. Úgy léptem be, és haladtam előre, mint alázatos, porlepett zarándok, aki éppen úgy egyedül van tulajdon életével Róma örök f
alai között, mint a messze Erdély „barbár”, de édességes rögein. Aki csakugyan „zarándokol” most, áhitatba öltözködve és beburkolózva a lélek csöndességébe. Így jutottam el a nagy apostol sírjáig. Ott imádkoztam: nem szavakkal, amint szokás, hanem a szív furcsa belső lendületével, az öntudat tizedmásodperc alatt mennybeszáguldó elragadtatásával. Hitet kértem magamnak: a nyugodt és boldog ősök hitét, akik mosolyogva hajtották fejüket az Isten kebelére. Erőt kértem: mártírok erejét. Szeretetet kértem: Fra Angelico angyalainak mosolygását. Krisztus végtelen szeretetét. Művészetet kértem: Michelangelo művészetét, aki az én fájdalmamat is megmintázta a Pietŕ Krisztusának halványan sugárzó, lankadt és mégis szinte lebegő, végtelenül fájdalmas és mégis megnyugodott testében. Aki kupolát emelt az én imádságom fölé, olyan nagyot, hogy annál igazán csak az imádság lehet nagyobb.
...Nem kellett nekem ígéret: elég volt, hogy kérhettem.
Amint néhány pillanatig behunytam a szememet, azt képzeltem, hogy közvetlenül a Péter koporsójára hajtom fejemet: az elmozdíthatatlan bronz sírtömbre, amelyen Constantinus hatalmas aranykeresztje csillog.
Hát ez volt, amit nem akartam elhallgatni.
Mikor kifelé indultam a templomból, és a gigászi falak árnyait szemléltem – hosszú idő óta először –, végtelenül könnyű és tökéletesen boldog voltam.
* * *
Délelőtt kilenc óra tájban mentünk be a vatikáni múzeumokba és képtárba.
Az olvasót, aki még nem járt a Vatikánban, itt megint képzelete szárnyára kell bíznom, mert arra, hogy a Vatikán szépségét leírjam, nem vállalkozhatom.
Erdélyi zarándokcsapatunk az egyik ámulatból a másikba esett.
Vezetőnkkel először is Fra Angelico gyönyörű termébe, V. Miklós pápa dolgozószobájába léptünk.
Ó, angyali lelkű, a Quattrocento illatos virága, szférák zenéjével muzsikáló hatalmas gyermek!... Reprodukciók után el sem tudtam képzelni, hogy ilyen csodaszépek az egyszerű barátfestő, az első reneszánsz művész Szent Lőrinc freskói.
Hát még a Capella Sistina, IV. Sixtus pápa híres kápolnája. Először más képeket néztem: Botticelli II. Sixtusát, Ghirlandajo színdús pápaképeit, Perugino, Roselli, Signorelli képeit, … csak fokozatosan, lassan-lassan mertem felnézni Michelangelo „Utolsó Ítélet”-ére. Hét esztendeig festette a művész ezt a képet, de azt hiszem, ugyanennyi ideig lehetne előtte állani unalom nélkül... A mennyezetfestések... Lehetetlen, hogy vissza ne kerüljek még egyszer életemben a Capella Sistinába.
Tovább.
Raffael stanzái:
Az athéni iskola, A Disputa, Heliodorus, A bolsenai mise, Szent Pétert az angyal kiszabadítja, Borgó égése, A milviusi csata. Mennyi tudás, mennyi művészet, mennyi pazar pompa, mennyi örök kincs!... Raffael gyönyörű loggiái... Azután végig a múzeumon: a Biga termébe: lenyűgözve állunk meg a kétkerekű római kocsit vonó, ágaskodó gyönyörű fehér márványlovak előtt. Még az inuk is remeg, annyi bennük az élet... A görög kereszt terme, a sala rotonda, a sala delle muse, galleria delle statue. Szobrok, szobrok, szobrok. A Museo Chiaramonti: itt van a csodálatos Nílus-szobor.
A Belvedere gömbölyű udvara.
Higgye el akárki, nem kis dolog szemtől-szembe állani a Laokoon-csoporttal... Ó, szépséges belvederei Apolló.
Tovább.
Át az egyiptomi múzeumon, fekete múmiák közt... Papírusz-gyűjtemények, etruszk-terem, museo dei candelabri, a térképek galériája, a gobelinek múzeuma.
Egyik érdekesség és gyönyörűség a másik után.
Galleria degli Arazzi. Itt őrzik Raffael híres szövött kárpitjait, a világ legcsodálatosabb szőnyegeit, amelyek ma már csak megcsonkultan, a barbárok által félig megégetve láthatók. Még így is megrendítően szép a Csodás halfogás. A szőnyegek eredeti rajzkartonjai ma a londoni South Kensington-múzeumban vannak.
Tovább!... Az új vatikáni képtár.
Aránylag nem sok kép, de valamennyi felbecsülhetetlen értékű műremek. Raffael újra lenyűgöz
Madonna de Foligno, Urunk színeváltozása.
Olyan szép emlékirat ,hogy megosztottam Veletek
is. 
Bálba ment a kis fecske, Meghívta őt egy kecske. Nem volt báli ruhája, Mit vegyen fel magára? Így szólt hozzá a kecske, Ne búsuljál kis fecske! Egy elegáns frakkban tán, Jól mutatsz a parkettán. Ha jó szabót keresnél, Úri fecske lehetnél. Ha frakkban vagy bemehetsz, A sztárvendég te lehetsz. Így is tett a kis fecske: Frakkban ment el az estre. Az összes lányt felkérte, Mindenki őt dicsérte. Hölgyválasznál az a helyzet, Minden lánynak csak ő kellett. Úgy szédült már a sok tánctól, Hogy elszállt a boldogságtól. Hazatérvén otthonában, Feszített az új frakkjában. A tükörbe belenézett, Azon nyomban el is képedt. Bejárom a nagyvilágot, De ilyen szépet nem találok! Semmi nem áll nekem jobban, Nem vetem le azon nyomban. Aztán másnap eldöntötte, Frakkot visel mindörökre. Ha nem hiszed nézz az égre, A rebbenő fecske népre!
Sziasztok
Halász István:
Mi van a kertben?
Kis virágok integetnek
virágfejükkel napkeletnek.
Madarak vígan repkednek.
Dalukat adják át a szélnek.
Szorgos méhek döngicsélnek.
Virágról virágra röppennek.
Friss virágport gyűjtögetnek.
Kell az a finom, friss méznek!
Sudár fák égig érnek!
Száma sincs a leveleiknek!
A kerti fákon gyümölcsök érnek,
Finom ízük számban érzem.
Sok-sok virág van a kertben,
kék és sárga körös-körben.
Virágoznak a kert zöldjében
színét adva a környéknek.
Szia Mártika!
Csodás napra ébredtünk
Szeretni mindig,
Szeretni hűn.
Szeretni egyet,
Sohasem bűn.
A szeretetnek nincs határa,
Nincs mértéke,
S nem váltható pénzre.
Ebből is látszik,Hogy nem ember csinálta.
Néha egy perc is elég,
Hogy valakit megszeress.
De egy élet is kevés,
Hogy valakit elfeledj.
„Az emlékezéshez nem emlék,
Hanem szeretet kell.
S a kit szeretünk,
Azt nem felejtjük el.”
/Shakespeare/
Szia!
Gratulálok a hugodnak van tetsége szép vers.Örülök,hogy elhoztad
Szép Ernő
Add a kezed
Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.
Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.
Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.
"A gyermek csak azt képes szeretni, aki őt szereti, és csak szeretettel lehet nevelni."
(Dzserzsinszkij)
Szép napot
kivánok mindekinek!
Móra Ferenc: Pillangós papucsok
Pillangós papucsok, legszebbek az egész
Szegedi vásárba,
Simuljatok lágyan virágszemű Panka
Picike lábára.
Szelíden vigyétek napos mezejére
Rózsás örömöknek,
Kerüljetek vele minden olyan tájat,
Hol könnyek teremnek.
Mikor elviszitek, mint az ólommadár,
Lassan tipegjetek,
Ha hazahozzátok, mint a sólyommadár,
Sebesek legyetek!
Névjegy
Arcom sötét a
szomorúságtól
Szemem szürkült a
rideg magánytól.
Fekete tükrömben
látom önmagam,
ki visszanéz rám,
fásult, alaktalan.
Örökké fog tartani
vajon ez az állapot,
Nem sejti már senki,
hogy megéljem a másnapot?
Egyszer összerakom
tükröm szilánkjait.
Értelmetlen életem
dirib-darabjait.
http://www.szuzy33.mlap.hu/
a hugom versei
Ki nem mer az útra lépni, ne tegye,
Ha nincs hozzá hite, elég ereje.
Mert a csillag nagyon szomorún ragyog,
A bánattól, mint egy árva elhagyott.
Kövek, dombocskák, rögök,
Velejárója az útnak, s örök.
Azért kell a Csillag fénye,
Ragyogja be az utat végre.
De hinni kell a fénynek,
Ha nem jönnek a rémek.
Majd segít a Hold is hinni,
Nem kell a hit nélkül élni.
Az út amelyen jár az ember,
Lehet rögökkel kirakva kővel,
De a Nap megvilágítja időben
Az úton a porszemet is bőven.
Az életúton végig kell menni
Egy lépést sem lehet kihagyni.
Ember ne járj lehajtott fővel
Hidd el, a Nap boldogan jő fel.
"Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár."
Máté Péter
http://www.youtube.com/watch?v=0bx7blXygr c
Szia Mártika!
Csak abban reménykedem, hogy még emlékszelE fotó csak arról árulkodik,hogy valaha én is voltam,
meglehet, hogy te már csak arra emlékszel mi voltam,
de arra már nem, hogy mi akartam lenni.
szerettem volna fénnyé válni ebben az életben.
szerettem volna barát lenni,
egy igazán jó a szeretteim körében,
s bár lehet, hogy nem hiszed,
de nagyon akartam ember maradni.
ma már nem tudod mi vagyok,
mivé lettem,
s valószínű én, én sem tudom
ki lettél egy egykoron nagyszerű emberből,
örülni csak annak tudok,
hogy a furcsa sors egymás mellé vetett minket,
mint a tenger két-két eltévedt kósza halat. Gál Anna
(2008. május 3.)
----- Álmodj szépeket-----
Valahol, távol nagyon-nagyon messze,
Hol a csillagfények születnek meg este,
Létezik egy egészen aprócska kis ország.
Az a hely, ahol az álmainkat írják.
A szép álmokat kis zsákocskába varrják,
S aztán a kis manók mind-mind széjjelhordják.
Viszik a világ mindegyik részére,
S ráhintik az alvók lehunyt szemére.
Egy álommanó majd hozzád is elér.
Zsákját leteszi, s beledugja kezét.
Belemarkol a finom tündérporba,
Hogy a csillámokat a szemedbe szórja.
Aprócska kismanó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, ahogy nevet.
Óvatosan a homlokodon lépked,
Simogatja arcod. Ugye Te is érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport róla szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja: Álmodj nagyon szépet
Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit.
Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:
- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba... Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám...
Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.
- Mi történt? - kérdezte az apja.
- Ó, semmi... a vödröt, ahogy kérted belemerítettem a kútba, és megtöltöttem az élet friss vizével...
- Hiszen ez a vödör üres - mondta az apja, és nevettek mindketten. - Hová lett, gyermekem, az élet vize?
- Mindent úgy tettem, ahogy tanácsoltad. Ám ahányszor csak belemerítettem a vödröt a tiszta vizű kútba, megjelent egy ember, s mert szomjas volt, neki adtam az utolsó csöppig... Így ment ez végtelenségig, míg a kút ki majdnem száradt. Végül épp annyi vizet adott, amennyivel az utolsó vödröt telemertem.
Az apa mosolygott:
- És hol van az a víz?
- Mindenfelé... amerre jártam, mindenkinek adtam belőle, aki kért.
"Adj jót, ha adni tudsz - ha jót nem tudsz adni, ne adj semmit."
Angelisz Irini:
Jó pihenést,szép estét kívánok
ÁLMOS KICSI MADÁRSEREG
Álmos kicsi madársereg
gyűl fészkére, lel tanyát,
rejti őket lombrengeteg -
Jó éjszakát!
Forrás sóhajt, meg-megcsobban,
a mély erdő hallgatag,
kert-virág piheg nyugodtan -
Szép álmokat!
Hattyú vonul át a vizen,
s a nádasban elpihen;
álmodjál csak - angyal védjen! -
Szép csendesen!
Tündérhad száll az éjen át,
ragyog ezüstös holdvilág;
mély álmot hint, harmóniát -
Jó éjszakát!
ESTI DAL
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
Szép estét Magdika
Fésüs Éva
Puhalábon
Puha lábon, álomszárnyon
beosont az éjszaka.
Tente nyuszi, tente mackó,
csicsijja
kisbaba!
Bóbiskolnak a virágok,
megitták a harmatot,
szebben égnek, mint a villany
a fényes
csillagok.
A holnapi hajnal elé
elszalad a gyors vonat.
Tarka batyuból az álom
csodákat
bontogat.
A mezőre barna árnyak
szövögetnek szőnyeget,
s a buborék, amit fújtunk,
az égig
föllebeg.
Szép hetet
kivánok mindekinek!
Kaffka Margit - Vándor ének
Amerre járok, nő virág elég: -
Csak szaggatom, - te jutsz eszembe még.
A legszebb rózsát küldeném neked,
Hiába, - messze vagy te, nem lehet, -
Míg odaérne, elhervadna rég!
Van egy galambom, - a szárnya fehér, -
Azt küldeném el a válaszodér',
Sebes a röpte, - csakhogy - tudom én,
Ott van a fészke erdők peremén,
Ott elmarad, - nyomodba sohse ér.
És a szívemben - édes emberem,
A nóta is már hasztalan terem.
Ha záporok szele vinné, - - - de lásd,
Elszéled az messze völgyeken át,
Szívem dalát rábízni nem merem.
Szép estét kívánok!
Szia Mártika!!
Sass Ervin: Köszöntő pedagógusnapraRózsát hoztunk
köszöntőnek
Pedagógusnapra,
tudjuk, hogy a
tanár bácsi
örömmel fogadja.
Piros rózsa
a mi hálánk,
és köszönjük szépen,
hogy tanított
jóra-szépre
egész hosszú évben.
Gondoljon majd
szeretettel
erre az osztályra,
rózsát hoztunk,
ez most a mi
szívünk dobogása!
Szép vasárnapot
Megfáradt testtel és lélekkel
egy túlzsúfolt, hajszolt nap után.
Hadd mondjak néma áldást Néked,
szerető, Teremtő Atyám...
Hadd mondjak áldást szívemből,
hisz szavakhoz oly gyönge a szám.
De oly csekély a szó ereje,
félek, nem ér fel hozzád imám.
Hadd mondjak áldást mindenért,
mi utamon ért, s még mi vár.
S hadd köszönjem meg halkan az erőt,
mit Te adtál, átlépni gondok garmadán.
Hadd mondjak áldást a könnyért,
és hadd áldjalak minden mosolyért.
De tudom: az áldás is kevés.
Fogadd el hát szívem, s életem,
fogadd el Atyám mindenért...
Mentovics Éva : Pedagógusnapra
A-tól Zs-ig megismertünk
minden betű mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.
Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden,
ez még csak a kezdet.
Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz, és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.
Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked
most e virágszálat.
Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked:
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet!
Kostolanyi Dezső
Tanár az én apám
Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul,
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja
s én az emberek testvére vagyok.
1925
Junius első vasárnapja Pedagogusok napja
Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját PEDAGÓGUSNAPnak nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor: ekkor átadták a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak. Jelenleg a kimagasló oktató-nevelő tevékenység elismerésére adományozhatóak szakmai díjak. Megünneplése sokat veszített hivatalos jellegéből, intézményi szinten elsősorban a gyermekek köszöntik tanáraikat.
Neumann-ház - Irodalmi Szerkesztőség
Pedagógusnap
Magyarországon június első vasrárnapja
pedagógusnapA pedagógusnap igazi globális ünnep, annak ellenére, hogy országonként eltérő időpontokban ünneplik meg.
Végigtekintve a különböző nemzetek pedagógusnapjait vajmi kevés összefüggést találunk az időpontok között. Magyarságon június első vasárnapján szervezik a pedagógusnapot, Törökországban november 24-én, az Egyesült Államokban május első teljes hetének vasárnapján, Kínában szeptember 10-én; a sort persze a végtelenségig lehetne folytatni. A pedagógusnap kiválasztása általában egy jelentősebb, az oktatás terültén kiemelkedő személy munkásságának állít emléket.
Szintén meglepően hangzik, hogy akad olyan ország, ahol a pedagógusok köszöntése egyben munkaszüneti nap. Tajvanban szeptember 28-án tartják az ünnepet, amely egyben Konfucius születésnapja is.
Ady Endre
Üzenet egykori iskolámba
Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.
De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.
Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.
Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szivét.
Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.
Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.
Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.
Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskola-padok.
S én, vén diák, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.
Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.
Szép napot
kivánok mindekinek
Szép Ernő
TÖRŐDJ VELEM
Törődj velem, törődj velem,
Csak kérem, nem követelem,
Bár három éve vagy te házas,
S elhalt a szerelem, a lázas,
Bár más asszonyt is ún a férje,
Te még ne únj, ne dobjál félre,
Drágám, ne légy még hűtelen,
Törődj velem,
Az Istenért, törődj velem.
Ha sétálunk, belém karolj,
Egy pillantással udvarolj,
Tudniillik nekem, ne másnak,
Ne bámuld, akik szembe másznak,
S veled ha kávéházba mentem,
Az újságot ne kérjed menten,
S ne ásíts, azt úgy szégyellem -
Törődj velem,
Ó, légy kedves, törődj velem.
Dicsérd meg az új kalapom,
El ne felejtsd a névnapom,
Mint elfelejtesz csókot adni,
Ha irodába kell rohanni . . .
Én más ékszert úgy nem kívánok,
Mint egy csókot, mint egy virágot,
Ezt oly ragyogva viselem,
Törődj velem.
Csak egy kicsit törődj velem.
Van már egy édes gyerekem,
Anyaszerep a szerepem,
De szeretem, akié lettem,
Más férfi? nincs. Az lehetetlen!
Bocsásd meg ezt a nagy hibámat,
Hogy olyan ostobán imádlak,
És hogy a flört nem kenyerem,
Törődj velem,
Szépen kérlek, törődj velem.
S azt kívánom, ha este van,
Még mellém símulj fiúsan,
Mesélj, nevess, keresd az ajkam,
Ne tedd magad túl rögtön rajtam,
Kívánom a szívdobogásod,
A reszketésed, dadogásod,
Mint mikor dúlt a szerelem . . .
Törődj velem,
Egyetlenem, törődj velem.
Szép estét
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
“Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem “biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: “Itt van.” S oltani és védekezni.” (Márai Sándor: Füves könyv - Az élet ritmusáról)
“Az élet üres marad, ha nem töltöd meg valamilyen veszélyes és izgalmas feladattal.” (Márai Sándor: Az igazi)
“Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E félreértések összege az a színes, bonyolult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember.” (Márai Sándor: Füves könyv - A félreértésről)
Szép hétvégét
kivánok mindekinek!
Szegény székely
Becsönget egy házaló egy szegény székelyhez.
- Nagyon szép utazóbőröndöket tudok ajánlani...
- Minek az nekem?
- Hát ha például vonaton utazik uraságod, ebbe rakhatja a ruháit!
- És akkor üljek ott pucéron a pályaudvaron?!
De jó színben van, mama! Elmehetne egy kínai festőművészhez!
- Miért pont kínaihoz?
- Mert azok festenek sárkányokat.
Hová rohan, Imre komám?
- Halat ebédeltünk és az anyósom rosszul lett.
- Na de az orvos pontosan a másik irányban lakik...
- Nem oda futok, hanem veszek még egy halat.
A pénzügyi tárca
Hosszasan keresgél a férj a pénztárcájában, majd gyanakodva ránéz a feleségére:
- Tegnap két darab ezres volt benne, most meg csak egyet találtam. Ez hogy lehet?
- Úgy - feleli az asszony -, hogy a másik ezrest valahogy nem vettem észre.
Szép estét kívánok !!!
ARANY TÓ AZ ÉGENÖrülni, örülni de jó volna
Lemenő nap aranytavának,
Mely szétömölt amott a lombok
Mögött az égen, s jobbra-balra
Ringatják fejüket a vén fák
Beleegyező mozdulattal,
Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van,
Lemegy a nap, és így kell lenni,
Elhúnyni, elmerülni szépen,
Lemenő nap arany tavában
Elsüllyedni fekete csendben.
Ó, élet, élet... ülök itt a
Hegyoldali új játszótéren,
A kisleányom karikázik,
Csattog a bot vígan és fürgén
Egy új, kis akaratos élet
Bátor s tudatlan ritmusára.
Szólnék utána, nem tudom mit:
Becéző szót, korholó intést?
Már ott nyargal az új játszótér
Távol sarkán, már nem is látom,
S vad érzés üt meg: látom-e újra?
Bús érzés üt meg: vagyok-e én még?
Elmúlt az arany tó az égről,
És egyszerre nagyon sötét lett.
Jó pihenést
Jó éjszakát
Késő van. Talán aludni fogok.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Nehezen szerzett nyugodalmamat
Szeretném megosztani veletek,
Testvéreim a végtelen világban.
Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
Ma rendet láttam, és harmóniát.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Elvégzem még ezt a vigiliát.
Ajtótokra varázs-jelet vetek.
Leborított lámpámat: lelkemet
Ajtóitok előtt meghordozom,
Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
S magam módján talán imádkozom:
Aludjatok, szépet álmodjatok.
Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
A lány lássa meg első kedvesét,
Az öregek hadd kalandozzanak
Emlékeik honában szerteszét.
A férfi lássa célnál önmagát.
Jó éjszakát, jó éjszakát.
(Reményik Sándor:)
Vészi Endre
EGÉSZ ÉS MEG NEM BONTHATÓ
Ez is vagyok, az is vagyok,
bánat, derű meg nevetés,
felhő, de közben napsütés,
beszélek is, meg hallgatok.
Mint szervezetem, komplikált,
ellentétekből épített,
része a múló réginek,
s az is, ki véle harcba szállt.
Ez is vagyok, az is vagyok,
saját képletű ötvözet,
amelyben megolvadt hegyek
érce-salakja bugyborog.
Ne követelje senki hát,
hogy kék legyek csak, mint az ég,
mint sós a só, - egyféleség,
egyhangú rossz egyformaság.
Bennem is tél, nyár változik,
lelkesség, fáradt fájdalom,
s akarom bár, nem akarom,
nevet a szív, kiáltozik.
S együtt e sok: élő, ható,
együtt e sok: a szenvedély,
a szirti csúcs, a bányamély:
egész és meg nem bontható.
Várnai Zseni
MADÁR HA VOLNA...
(Kicsiny Mária lányomnak)
Uram, fogadd kegyedbe őt,
Az ártatlan kis csecsemőt,
Terjeszd fölé erős kezed,
Legyen ő drága gyermeked!
Oly gyönge, oly piciny szegény,
S hideg van a nagy földtekén,
És minden zug oly idegen,
Melengesd őt a szíveden!
Szeresd őt, mint a madarat,
A kis nyulat, futó vadat,
S mint zsenge, tavaszi vetést,
Ne osszál néki szenvedést!
Mert lásd, ő miről sem tehet,
Ó, nekem tudd a vétkeket,
Amiért embernek szültem őt,
Ne büntessed a csecsemőt!
Madárnak adtál szárnyakat,
A vadnak futó lábakat,
És búhelyet, ha fú a szél,
Uram, hozzá is jó legyél!
Madár ha volna, szállana,
Ha bárány, mezőn játszana,
De ő nem tud, csak sírni még,
Ajnározd őt, kegyelmes ég!
(1920.)
Szép napot
kivánok mindekinek!
Márai Sándor - Az igazi
(részletek)
"... vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek elő, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.
Most már zavar nélkül, leplezetlen kíváncsisággal bámultunk egymás arcába, oly mohón és élesen, mintha évek óta lesütöttük volna egymás előtt szemünket, s most nem tudunk betelni azzal, amit látunk. S csakugyan, most már tudtuk, hogy éveken át nem mertünk igazán és bátor pillantással egymás szemébe nézni. Félrenéztünk, másról beszéltünk. Éltünk, mindegyik a maga helyén. Csak éppen mindketten őriztünk egy titkot szívünkben – s ez a titok volt kettőnk életének értelme. És most kimondtuk.
... Mit tudott? Csak azt, hogy az érzelem dolgaiban nincs tanács. Ezt én is sejtettem, homályosan. S mikor ott ültem szemközt vele, rosszkedvűen éreztem, hogy ez az út hiábavaló volt. Egyáltalán nincs "tanács" az életben. Minden megtörténik, ennyi az egész.
Az ember nemcsak a szájával hallgat, vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is.
Mi a szerelem? Hisz abban, hogy egy szerelem elhatalmasodik egy lélekben, s aztán nem tud többé mást szeretni az ember? Mi történik a lélekben, mikor az ember szerelmes? A lélekben nem történik semmi. Az érzelmek nem a lélekben zajlanak le. Más pályájuk van. De áthaladnak a lelken is, mint az áradás az árterületen.
... ténylegesen betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs is az életben. Ismerem ezt az érzést... Később, mikor elváltunk, így vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel... Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket... de közben nem érez semmit... ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy....
Tegnap még mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked....
...Nagyon fájt a szívem, egy évig azt hittem, hogy belehalok. De aztán felébredtem egy napon, és megtudtam valamit... igen, azt a legfontosabbat, amit csak egyedül tudhat meg az ember. Megmondjam?... Nem fog fájni?...Kibírod? Hát igen, én kibírtam. De nem szívesen mondom meg senkinek, nem szeretem elvenni az emberek hitét, egy gyönyörű téveszmébe vetett hitüket, amiből annyi szenvedés, de annyi nagyszerűség is származik: hőstettek, műalkotások, csodálatos emberi erőfeszítések. Te most olyan lelkiállapotban vagy, tudom. Mégis azt akarod, hogy megmondjam? Hát, ha akarod. De ne haragudj reám aztán... engem Isten megvert és megajándékozott ezzel, hogy megtudhattam és kibírtam és nem haltam bele. Mit tudtam meg?... Hát azt, hogy nincsen igazi.
Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.
...mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.... azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el."
Juhász Gyula
Béke
Lágy lilába öltöztek a fűzfák,
Fák fölött a béke kékje leng,
Enyhe bánat madara repült rám
S bennem régi vers zenéje zeng.
Messze, mint az álom, él a város,
Itt a Tisza bűvölete már,
Itt meséim erdejében járok,
Itt az idő örök csendje áll.
Itt reménnyé épül annyi emlék
És emlékké szépül a remény,
Feledünk itt hűtelen szerencsét
S kikötünk az álmok szigetén.
Itt fölöttem tűnhetnek az évek,
Én túlnézek tűnő éveken.
Szívem árad át e békességbe
És e békesség a szívemen.
Szép délutánt
Conrad Aiken:
Semmi sem tökéletes
A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres
Az örökös vándorút véget soha nem ér
S ha nincsen gyökerünk - elvisz a szél
Mindenkinek vannak különös vágyai
De felelősséggel tartozunk, ha számít ránk valaki
Lehet belőle száz is, az az egy többet ér
S elfelejtenéd - elvisz a szél
A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk
a csillagévek óráin egy perc az életünk
Az ember önmagában semmit sem ér
Ha nincsen barátunk - elvisz a szél
Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi lelkünk
De te is tudod, kimondhatatlan
Minden sivatag egy kutat rejt valahol
S ha lelked mélyén rátalálsz, már nem csodálkozol
Az ember ezen a Földön csak egyszer él
s ha nincsen barátod - elvisz a szél
Várnai Zseni
ALUDJ, KISFIACSKÁM
Hozok neked rózsát
a Sáron völgyéből,
szép aranyhalacskát
friss patak vizéből,
aludj, kisfiacskám.
Csillagot szakítok
a csillagos égről,
altatót tanulok
a susogó széltől,
aludj, kisfiacskám.
Hozok kicsi bárányt,
hátán fehér gyapja,
fogok kismadárkát,
aranytollú rajta,
aludj, kisfiacskám.
Kis aranyhalacska
vígan lubickolja,
zengőtorkú madár
édesen dalolja:
aludj, kisfiacskám.
Szálló szél susogja,
csillag kiragyogja,
a sároni rózsa
csöndben illatozza:
aludj, kisfiacskám.
A bárány bégeti,
kis patak csobogja,
édesanya szíve
dalosan dobogja:
aludj, kisfiacskám.
Szép napot kivánok mindekinek
Móra Ferenc
SZERESD A GYERMEKET!
Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok között vala az Ur jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára irva -
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe irta.
Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan,
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.
Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele,
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szivét az öröm megteli,
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos galyon,
Oly halkan rebegi.
Szeresd a gyermeket, öleld szivedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S mig te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!
Dsida Jenő: Kicsi rózsa...
Ha nagyon egyedül vagy, kicsi rózsa,
s végtelen éjjel ködharmata hull,
én mellédsimulok hangtalanul.
Ha árvaságod szívet-facsaró,
csak szólnod kell és támaszod leszek,
élő, egyszerű rózsafakaró.
Ha síró, szellemjáró éjfelen
végigszáguld a szél zúgva, seperve,
eldughatod az arcod kebelemre.
Ha babonázva arcodba mered
a sápadt, kaján, torzult holdvilág-arc,
elfödöm gyöngéden a szemedet.
Ha fáj, ha üldöz valami titok,
belefújok egy kicsi ezüst sípba:
gondot-űzni tündéreket hívok.
Alkonyatkor a napba bámulunk,
imádkozva, míg eljön a sötét
és álmodjuk az egymás közelét.
S mikor szirmodat sóhajok se tépik,
egy frissharmatú, boldog éjszakán,
ketten, szótlanul felnövünk az égig.
Nagyon szép
hetet kivánok mindekinek!
(gyerekzet - gyermeknapra)
Tündérhoni Tündértanyán
lakik az én Tündérmamám.
Nem zavar ott vonat, sem zaj,
firkákat sem látott a fal.
Nem jár arra postásgyerek,
fecske hordja a levelet.
A kert dísze a napóra,
s ott virít a tündérrózsa.
A derű-fű épp most serken,
reggel aranyharmat cseppen.
Délben harangvirág csönget,
bimm-bamm töri meg a csöndet.
Este alkonycsillag nyílik,
a holdvirág éjjel hízik.
Éjszakánként tündérlányok
széllel járnak tündértáncot.
Sürög-forog Tündérmamám,
cipót keleszt kőasztalán.
Kisüti a kemencében,
egy tündér sem marad éhen.
A kis tanya illatozik,
tündér, s madár ideszokik.
Legközelebb gyere velem,
megfelezem lágy kenyerem.
"Távoli csillagok, távoli világok, kis pontnyi fény, mit belőletek látok. Rejtelmes, és sejtelmes ez nekem megismerésetekre vágyik az én szívem. Remélem, hozzátok egyszer majd eljutok, lehet, mint ember, lehet, mint lélek járok ott."
Eszményi Viki dalával kívánok boldog gyermeknapot
http://www.videopost.hu/video.php?vi d=5996
"A gyermek az öröm, a reménység. Gyenge testében van valami virági, ártatlan lelkében valami égi, egész kedves valója olyan nekünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség."
(Gárdonyi Géza)
Szeresd az életet, szeress-szeress mindent,
A fűszálban lásd meg az alkotó istent.
Mosolyogva, ha jársz, s megértő szivvel,
A földön a tövis közt sok rózsát lelsz hidd el.
Megcélozni a legszebb álmot, komolyan venni a világot
Mindig szeretni és remélni, igy érdemes a földön élni.
Érzések, mely szíveket traktál, szeretet,mely soha elnem hagy tán,
Melyet szüleid sejtjeikkel igaz szivvel adták.
Kívánj valamit, bármit is kívánsz, én ugyanezt kívánom csak duplán!!!
Egyszer egy festő festett egy gyönyörű képet, a szobája legszebb részére függesztette, és senkinek nem adta el. Néhány hónap múlva a művész hallott egy kórházban fekvő, nagyon beteg és szomorú kislányról. Úgy döntött hogy meglátogatja. Elvitte neki a gyönyörű, féltett festményét is. Amikor megérkezett, szívszorító látvány fogadta: Egy sápadt, beteg kislány az ablakon kitekintve nézte a szemben álló ház ereszén lévő fecskefészket.
A festő halkan megszólalt: - Szervusz - mondta, és bíztatóan mosolygott. A kisleány visszafeküdt az ágyába és csendben válaszolt: - Jó napot, ismerem én önt? - Nem - Válaszolta a festő - Úgy döntöttem elhozom neked az én legszebb festményemet, hátha gyógyulásodra szolgál. A kislány szomorúan a művészre tekintett. - Sajnálom, de nekem ez a festmény semmi sem ér. - Mondta, és egy könnycsepp gördült le az arcán. - No de miért? - Állt döbbenten a festő. - Nézzen ki az ablakon uram! Látja ott azt a fecskefészket? - Igen. - Nos, - mondta szomorkásan a lány - amikor abból a fészekből a fecskék délre repülnek, az én napom végleg lenyugszik. Akkor én is elmegyek, de nem jövök vissza. Soha... Látja, ezért nem fogadom el az ön féltett kincsét. - Oh, őszintén sajnálom. - Válaszolt az úr. - Nos akkor én mennék is. Remélem, meggyógyul fiatal hölgy. Viszlát. - Ég önnel. - Intett búcsút a soványka kéz. Az ajtó csikordult, és a festő kilépett. Amíg a hazaútja tartott, a festőt erősen gondolkodtatta, hogy mégis miként lehetne még marasztalni a fecskéket, hiszen ők a kislány életét jelenik. És eszébe jutott egy ötlet, hiszen Ő mégiscsak egy Festő... Sok hónap telt el azóta, hogy a művész a kislánynál járt. S azóta igazi csoda történt: A fecskék nem repültek ki. Már tavaszodott és a fecskepár még mindig ott volt az eresz alatt. Időközben a lányka meggyógyult, hisz a fecskék tartották benne a lelket. Nemsokára lábra is állt. Az első útja pedig a szemben lévő ház eresze alá vezetett. Amikor odaért egyszerűen nem hitt a szemének: Az ő fecskéi Festve voltak csupán. S így a festő mégiscsak megmentette a kislány életét, akinek hitét a Festett Fecskék kölcsönözték.
Szép estét kívánok
A szél és a napEgykor régen szél urfival
Fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.
Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?
Elébb ugyan félelmében
Ijedtem kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.
Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?
Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt', megáll.
Egykor régen így nyeré meg
Szél urfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Igy közel, úgy hamarabb. Gyulai Pál
Petőfi Sándór
Arany Lacinak
Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.
Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt víz a vederbe',
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Merítette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék? ... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezőre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se' rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!
Szalonta, 1847. június 1 - 10.
Bús mogorván ül Petike,
Ha ha ha!
Péter és bú! a mennykőbe,
Mi baja?
Anyja kémli hű szemekkel –
Jó öreg!
Azt gondolja, fiacskája
Tán beteg.
„Kell galuska, Peti fiam,
Eszel-e?”
„„Dehogy eszem, dehogy eszem,
Ki vele.””
„Kell bor, édes szép fiacskám,
Iszol-e?”
„„Dehogy iszom, dehogy iszom,
El vele.””
„Kell-e sarkantyú csizmádra,
Petikém!
Kalpagodra toll s mentédre
Rókaprém?”
„„Mit nekem toll, mit nekem prém,
Sarkantyú!
Ha szivemben, mint a róka,
Rág a bú!””
„Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
Biblia?”
„„Mit nekem könyv, a beszéd mind
Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
Lekaszál.””
„Az egekre! Peti fiam,
Meg ne halj:
Annyi benned a sohajtás,
Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
Láthatnád?”
Szól mogorván Péter úrfi:
„„Hol van hát?””
Ármány-adta Péterkéje!
Még mi nem volt a bibéje!
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor, szép és piroska.
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék.
„Ej Petikém, szép fiam, hát
Ez a baj!
Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
S meg ne halj.
Most takarodj iskolába,
Rosz fiú!
Meg ne lássam, hogy pityergesz.
Félre bú!
Iskolában a Juliskát
Elfeledd:
Isten éltet, tíz év mulva
Elvehet'd.”
1841. január 19. előtt
Örülök,hogy volt segitséged
Szép napot mindekinek
és a Gyerekeknek
Szabó Lőrinc: Falusi hangverseny
Háp háp, háp,
jönnek a kacsák,
hű, de éhes,
hű, de szomjas
ez a társaság!
Bú, bú, bú,
boci szomorú,
de hogy feszít
tyúkjai közt a kukurikú.
Röf, röf, röf,
Orra sárba döf,
Sonkalábán
Kucu-néni
fürödni döcög.
Bú, röf, háp,
sípok, trombiták.
Víg zenével
így köszönt e
díszes társaság.
Köszönöm Veronikám!
Igazad van, valóban ez a vége! Tehát az írója, Benjámin László, így már könnyebb lesz megkeresnem. Puszi: Cili
Cilikém, válaszolhatok én is?
Benjámin László: Hajnali karének
Nem így végződik, hanem, ha emlékezetem nem csal, akkor így:
Ha ez nem ad boldogságot, mi ad?
Miféle képzelt veszélyek miatt
Féltek hajóra szállni hajadon lányok,
Nőtlen férfiak?
Próbáltam megkeresni, mert lánykoromban megvolt nekem a kötet, de aztán muszáj volt a nagy részét kiselejtezni, mert nem férünk.
Szia Mártika!
Segíts légy szíves!
Azt a verset keresem égen-földön, aminek a címe (ha jól tudom!) Hajnali karének.
Úgy kezdődik, hogy: Katám a nagy lány, ő már iskolás,
ír, számol, olvas, mint a vízfolyás......
és a vers vége: ..A nászéji ágy megtelik gyerekkel,
és felcsendül a hajnali karének.
Nem jut eszembe ki írta, és, hogy pontosan ez-e a címe.
Előre is köszi. Puszi: Cili
Várnai Zseni
AZ ALVÓ KERTBEN
Csak halkan lépjél, Kedvesem,
a kerti úton nesztelen,
s hallgasd az édes őszi dalt,
ami a fák közt átnyilalt.
Csak hallga, hallga, Kedvesem,
levél zizeg ily kedvesen?
A szél susog, vagy lomb dalol?
Vagy egy bogár a lomb alól?
Figyelj, figyelj csak, Kedvesem,
az ősz suhan itt csendesen,
s ahova tündérujja ér,
aranyszín lesz a zöld levél.
Kék fátyol leng a távolon,
talán mindezt csak álmodom?
A kert is alszik, Kedvesem,
most halkan lépjél, nesztelen
Szép délutáni napot
Szomorú eső
Az eső esik, egyre csak esik,
sötét szürke felhő hullatja
szomorú könnyeit.
Eláztat dús lombú erdőt, mezőt,
utat, házat, legelőt.
Verebek ülnek a villanydrótokon,
az eső lecsorog a barna tollakon.
Bámulom a nedves tájat
nézem a kitartó esőt.
Beszívom a hideg, nyírkos levegőt.
A szél most csendben, némán pihen,
nem játszik az eső kövér,
csillogó cseppjeivel.
A láthatár nyugodt és szomorú,
mint az embert maró, néma bú.
Magam vagyok, kezemben toll.
A vers sorait formálgatom.
Nehezen írok, nem tudom mitől,
valami minden szót megöl.
Bánat ez, vagy gyötrelem?
Magány vagy szerelem?
Nem bújnak elő a szavak.
Meghalnak.
A száj is hallgatag.
Kezem nem formál már betűt,
valami rosszat érzek,
valami keserűt.
Minden rideg, kopár, kihalt.
Bántónak érzem a neszező zajt.
Az eső monoton ritmust dobol a tetőn,
én rád gondolok,
hosszan, elmerengőn.
Nem vagy velem!
Nem vagy velem?
Lehetetlen,
hiszen itt érezlek közel.
De nem!
Mégsem érhetlek el.
Kezem feléd nyújtom
és mohón a semmit markolom.
Az eső, mint a könny
csorog az arcomon.
Magam vagyok, magam nagyon
http://uk.youtube.com/watch?v=gxs_upyMp5M
http://uk.youtube.com/watch?v=hxsIjzic2pA&feature=related