Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok,
túléltük én nagyon ideges voltam már, mert hiába mentünk időre egy csomót kellett várni. nekem szimpi volt a Kopa és a férjem is azt mondta, h ugyan nem sokat beszélt, de normális volt. megvizsgálta, megnézte a leleteit és el kell még végeztetni a 3.genetikai vizsg-ot és hasi-kismedencei UH-ra is elküldte. a genetikát megcsinálják ők. az UH-t intézzük mi és 1 hónap múlva kell visszamenni.
Találtak most 2 immobil katonát. Ez jobb mint a múltkori eredmény és örülünk nagyon szerintem a vitaminok is segíthettek.
a férjem abban bízik, h megússza a biopsziát. valahogy megértem.
veletek mizu?
Szia Kismanó,
az én férjem se nem kávézik, se nem dohányzik, és alkoholt is csak ritkán fogyaszt. Fürdés- zuhanyzás 50-50%, mikor mihez van kedve vagy ideje.
Nem mondanám, hogy sokat kell stresszelnie, persze a stressz elkerülhetetlen, de nem vészes. Nekünk is mondták annak idején a mumszot, hogy volt-e gyerekkorban mert felnőttkorban veszélyes lehet, átesett rajta gyerekkorban vagy hogy gyulladása volt-e. Tudomása szerint nem, mert ha lett volna az valszeg elég nagy fájdalmakkal vagy lázzal járt volna és nem volt ilyen. A heréi pici korban időben leszálltak, ezzel sem volt gond. Hormonok, genetika tökéletes.
Én lennék a legboldogabb, persze csak a férjemen kívül ha végre egyszer valaki választ adna nekünk arra a kérdésre, hogy mitől, miért?????
Egy ideje nem is firtatom a kérdést, mert szerintem nincs rá válasz. Legalábbis az orvosok nem mondtak semmit. Szerintem a férfi meddőség egy akkora fekete folt az orvostudományban, ahol még rengeteg nyitott kérdés van.
Férjem diagnózisa: obstrukciós azoospermia, ami azt jelenti, hogy valahol elzáródás van. Termelnek a herék, csökkentett "üzemmódban" persze, de ami van is, az sem tud kijutni.
Egy éve volt a biopszia, utána volt spermiogramm kétszer is, és semmi változás, pedig herevisszérműtét is volt, és attól reméltük, hátha javul valami. Lehet, hogy ideje lenne megint megnézetni, most elkezdte szedni a profertilt, reménykedünk hátha segít.
Egyébként szerintem látnánk, ha változna valami, mert az ejakulátum akkor fehérebb, (grízesebb) ragadósabb lenne, nem pedig áttetsző ás folyós. Bocs, hogy így leírtam kerek-perec, de szerintem ez nem az a topic, ahol bármit is szégyelnünk vagy takargatnunk kéne.
Sziasztok
kismanó: Az én párom nagyon ritkán fürdik . Nála a zuhanyzás jön be . De azt hiszem gyerekkorában sokat fürdött.
A munkahelye nem nagyon stresszes,de ő is van mikor magában tartja és az ugye nem jó ... tehát mondjuk ,h stresszel. A kávé az meg minden mennyiségben jöhet neki. Ő kimondottan sokat kávézik.
Kíváncsi leszek én is a hormoneredményére. Remélem ott a gond és segíthet tabletta rajta. Jó lenne nem eljutni a biopsziáig. Nagy Zsolt biztatott.
Zemanek : neked szorítunk nagyon !!!! Veled vagyunk
vir80: remélem neked a Kopa szimpatikus lesz és jó híreket mondd . Természetesen neked is szorítunk!!!
Jók legyetek csajok! Üdv
Az én párom régen fürdött mióta kiderült a gond, azóta csak zuhanyzik. Kávét nem ivott soha, viszont energia italokat igen és elég idegbajos volt már az akkori munkahelyén a vége felé, mikor kiderült a gond fel is mondott.
DE mi szinte biztosan tudjuk, hogy mitől van neki, attól, hogy még jó pár éve hónapkig volt egy gyulladása oda lent, fájt neki meg stb., de nem kezeltette ki rendesen és akkor a gyulladástól behegesedtek az vezetékei.
Szia Vir80!
Hát a hormonokról még nem tudunk, mivel most csinaljak a 2. hormon eredményt a laborban! Az 1. hormoneredmény nem volt jo, mert azt irtak végeredményre, h. gyenge gyulladás! Miért leheth. valamelyik befolyásolja?
J. szerdán megyünk a 2. eredményért, aztán elküldenek egy másik urológushoz, aki ért ezekhez a hormonvizsgálatokhoz, h. mi miért van, stb. Nagyon remélem, h. lehet valamelyiket kezelni!
Hát az én férjecském napirenden a kádban ázott, szinte órákat, de most hétfőtől megígérettem vele, h. legalább 1 hónapot próbáljunk meg áztatás nélkül, csak sima zuhi!
Hát a munkahelye nem mondható neki sem stresszesnek, csak ő is olyan típus, h. sok mindent magába fojt, és gondolom ez is kiváltja belőle a "kiskatonákra"! A stressz!
Zemanek , Ani, Pumukli? Ti férjeitek, párjaitok, fürdik (vagy csak zuhanyzik?), és stresszel? Muszaj tudnom, h. arányban a férfiak h. vannak ezzel, mert akkor ezen is lehet segíteni!
Még egy olyan kérdésem lenne, h. a profertil mellé szedethetem vele még külön az E vitamint?
Szia,
az én férjem jobban szeret kádban ázni, mint zuhizni, de meggyőztem, h a zuhi jobb a katonáinak és átállt.
kávét nem iszik egyáltalán, és nem is túl stresszes a munkahelye. bár az a baj, h ő magában tartja a munkahelyi gondjait, nem nagyon beszél róluk, csak amikor már nagyon tele van ....-e.
hormonális porbléma nem lehet a férjednél?
Vir
Sziasztok!
Sok kérdésem lenne, de 1-2 dolog nagyon érdekelne csupán tapasztalatokból!
1. Mindenkinek a férje, párja fürdik napirenden forró vizben (nem zuhanyozás, hanem uszik, fürdik)???
2. Stresszel a párotok? Ideges típus?
3. Gyakran isznak pl. kávét?
Csak tudni szeretném, h. hol lett elrontva a mostani eredmény, ha a multkori jobb volt! Egyszerűen nem tudom feldolgozni!
volt a férjem és holnap lesz meg az eredménye. izgulok már nagyon, h mit mond a Kopa. 3-ra megyünk. szorítsatok légyszi!!!!!!!
aztán este jövök és mesélek.
Vir80,
na mizujs? voltatok?
Többiek?
Zemanek? Mikor lesza leszívás? lehet már tudni?
Sziasztok!
Hát sajnos ez van, megint!
Pedig reménykedtem h. már valamicskével több lesz! Most vettek tőle vért, TSH., LH, FSH-ra meg még egy vmi, és j. szerdán megyünk az eredményért, és azt el kell vinni egy másik kórházba egy olyan dokihoz, aki ért ezekhez, és megmondja majd mi a következő lépés! Ugy h. ha sikerül cserélnem munkában, akkor elmegyek vele, elkísérem őt! Leheth. valamelyik hormonja magas? Hormont lehet kezelni vmi tabival is? Vagy melyik hormon játszik közre az ilyesmiben? Mondta a doki is h. a gyerekkori mumpsz is nagyon befolyásolja! Kapott ujabb profertil-t, utolsó 3 havi kurát is! Épp azt beszéltük, h. az előző doboz, idén febr. jár le, leheth. nem is hatásos???
Na mindegy, én még reménykedem, azért tegnap total kivoltam!
sajnálom. ne adjátok fel. mondott valami bíztatót a doki?
az én férjem szerdán megy katonavizsg-ra és csüt-ön lesz eredmény. hát remélem, h most találnak valamit.
Kismanó!
Én is nagyon sajnálom, és tudom mit érzel. Rendeződik minden, majd meglátod, lesz baba, csak végig kell menni az úton.
Orvos mit mondott?
Semmi jó hír!!! Megint nincs se élő, se halott! Megint azoospermia!!!
Megint ujabb vizsgálatok a páromnál!
Sziasztok ! Szép napot !
Csak egy gyors bejelentkezés! Megkaptuk az Y kromoszóma vizsg. eredményét NEGATÍV !!!! Gondolom ez azt jelenti ,h vmi hormonális elváltozás van nem genetikai ? Még vérvételre nem jutott el a drágám ,de a héten megy .
Este 20-ra megyünk megbeszélésre . Holnap elmesélem mi volt.
Na és hogy mi a köv. lépés ?! Haladunk a babóca felé ..
Jók legyetek!
Sziasztok
ani: hát nálunk csak annyi van, hogy rossz a párom képe, 27 millióval kedztük 5 éve, mára 10-15 lett. Én csak olvasgattalak titeket és gyűjtöttem a hasznos infókat, ne haragudjatok hogy irtam, hisz nálunk még - és remélem nem is kell - biopszia. Csak sok jót irtatok spermakép javítására.
kismanó: hű az én történetem hosszú. 5 éve már szeretnék babát. Először Nyírő meddőségi, ott mindent kitaláltak nekem, ciszták, stb., sőt leleteim vannak hogy átjárhatatlan vagyok, ezért ott volt 4 inszem (első sikeresnek mondható, pedig páromnak akkkor volt a legrosszabb 5 milliós a képe) csak sajnos elment a 6. héten elment a baba. Aztán 2 lombik, és egy fagyasztott transzfer. Kicsit meguntam, átmentünk a Kaáliba, ott kiderült hogy inzulinrezisztens vagyok, de nagyon, azért sem fogytam pár éve, ez állítólag egyik jele, meg az hogy nem marad meg a baba. Most diéta+gyógyszer. Aztán voltam lapar+hiszteron, ahol csodák csodájára semmi gond nincs velem, átjárható vagyok. Hormonjaim rendben. Közben apával Profetylt szedetek, a száma 17 millió, de a mozgékonysága 60 százalék lett, vagyis kétszer jobb mint volt. Ezért is akarom hogy folytassa. Épp 10 nappal vagyok az első kális inszem után, de már érzem a mensi fájdalmakat, szóval ez most sztem nem sikerült. Én inkább lombikos topikokon fordulok elő, csak néha zugolvasok, mert mindig találok valamit.
Szia Kiskata!
Mi nekünk 6 hónapig kell szedni, rá is van irva, h. akkor az igazi az eredmény, szóval hatásosabb! De sztem nyugodtan lehet szedni 1 évig is,mert ez nem olyan káros gyógyszer, csak növényi eredetű, és ez nem árt a szervezetnek, és a spermáknak meg egyáltalán nem! Mi nekünk 2 levélnyi maradt, de holnap megkell vennünk a köv. adagot a 180 db-sat! Nem olcsó mulatság, de megéri, az tuti!!!
Nálatok mi volt a probléma??? Egyébként honnan vagy? Volt biopszia is vagy még nem? Veled minden okés? Mit mondanak az orvosok? Mennyi idős vagy? Bocs h. kiváncsiskodok, de érdekel mások sorsa is, hisz ez a topic is erről szól!
Majd irj!
Szia Kiskata!
Üdvözöllek a topicban. Megkérdezhetem nálatok is azoospermia volt-e a gond? Miben segített a profertil és mennyire?
Kismanó!
Mennek a drukkok ezerrel holnapra! Gyere majd este és mesélj!
Zemanek!
csak így tovább! De jó Neked, hogy már kezdheted a szurikkal! Nekem még várnom kell sajna.
Vir!
Én olvastam a könyvet még tavaly, nagyon tanulságos, és igaz.
Nekik is lett egy tündéri kislányuk, nekünk is sikerül majd ebben biztos vagyok!
Szia,
mivel vitaminokat tartalmaz, így szerintem lehet folyamatosan szedni több hónapig is. Az én férjem mást szed, mondjuk még csak 2,5 hónapja, de szedetni szeretném vele, amig nem derül ki, h mi lesz vele. mármint lesz-e biopszia vagy nem.
Vir
gondolj a várható eredményre és akkor biztos menni fog.
A lombikban engem a szurik zavarnak legjobban, főleg, h magamat kell majd szúrkálnom bár azt hiszem, minden áldozat megéri, h végre legyen kisbabánk...