Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia!
Igencsak kihalttá vált ez a topic, pedig ez a téma engem is nagyon érdekelne.
Mivel nem nagyon járok sehova, igy a társkeresésnek én is ezt a módját választottam (elvált vagyok, 1 gyerekkel).
Túl sok tapasztalat nincs még mögöttem, kb. három randin vagyok túl, és eddig elég vegyes érzelmeim vannak. Elég sokat beszélgettem én is, mielőtt sort keritettem a randikra, úgyhogy alapvetően nagy csalódás nem volt a találkozás. Egy fiúnál éreztem a szikrát, de pár hét után abbamaradt az egész. Arra jöttem rá, hogy nem szabad túl komolyan venni az elején, mert akkor nagyot tudsz csalódni, ha mégsem jön össze. Most egy kicsit elment a kedvem az egésztől, de azért nem adom fel.
Nekem baratnom talalt tarsra a neten. Igaz elotte sok-sok rossz tapasztalatot is begyujtott. Volt pasas, amelyi szabalyosan ugy bant vele mint egy kurvaval.
En sokaig vonakodtam ezt az ismerkedesi modot kiprobalni. De most majusban unalmamban felregisztraltam egy tarskeresore. Vegyes tapasztalataim vannak. A pasik tobbsege katasztrofa volt. 1 het utan toroltem magam, de van valaki, akivel azota is, mar 2 honapja levelezek es chattelek. Bar meg mindig hezitalok. Kulfoldon vagyok eppen. Agusztus kozepen megyek haza es nem tudom van-e ertelme talalkozni ezzel a sraccal. Szimpatikus nagyon bizonyos tekintetben. Mas tekintetben meg teljesen mas vilag mint en, kicsit fiatalabb nalam, nem kifejezetten kozlekeny srac, es van egy olyan erzesem, talan sumak is neha. Bar ez nem biztos, inkabb csak erzes. Felek, mivel nagyon befolyasolhato vagyok hogy megcsal a megerzesem.
Ahogy itt olvasgatlak benneteket es a rossz tapasztalataitokat kicsit elbizonytalanodtam.
Én speciel innen mentem férjhez Nem az nlc-ről, de netről. Ettől függetlenül szerintem is nagyon nehéz és veszélyes is lehet a neten ismerkedés. Míg rá nem találtam a páromra, nekem is volt egy veszélyes kalandom. Szerencsére megúsztam A chaten ismertem meg, városunkban volt a randi, termálba akartunk menni, de tömve volt a parkoló, így a srác bevetette, mi volna, ha elmennénk egy közeli városi termálba. Valahogy nem is gondoltam rosszra, szívesen mentem. Odaút ok, termál ok, csók is csattant, amit ő úgy értelmezett, hogy a sötétben történő visszaúton feljogosítja egy útmenti letérőre. Kategórikusan visszautasítottam. Szerencsére nem bántott, és nem tett ki a kaocsiból, pedig utóbbi állítólag eszébe jutott. Igen jó lett volna az országúton sötétben...Tanultam az esetből, utána már a férjemmel való első randikon sem ültem be a kocsijába, amit ő magában nem értett, de e történet hallatán aztán megértett. Mondjuk hibás voltam a csókkal, nem is fordult elő ilyen egy első randin előtte, de tudom akkor kezdődött a tavasz, olyan magányos voltam, és megtörtént.
A novagyok és hasonló oldalak pedig segíthenek azoknak is akik kezdők, és nem szeretnének egyből belerohanni egy ki tudja mijen kapcsolatba.
talán csak nem innen házasodtál? :P
Mindenképpen vigyázni kell, sokan kihasználják az ember fiát/lányát. Sajnos sok a beteg emberke is akik itt élik ki magukat. Ajánlom, hogy elősször próbálj ki sima cseteket, fórumokat. Ne menj még bele a "profi" párkereső oldalakba. Aztán ha szerencséd van megtalálod hamar a párod
egyébként már valahol olvastam, hogy vannak ilyen kezdeményezések... :D
Vajon hova jut ez 10-20-30 év múlva...?