Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vendégünk: Nenus, a látó
2010-10-28 14:431.
Létrehozva: 2010. október 28. 14:43
Sziasztok!
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Kedves Nenus :) Egy 2 éves kapcsolaton vagyok túl... Jó kapcsolatban váltunk el, a szakítás óta is beszélgetünk. Érzem, hogy hiányzom a volt barátomnak, de egyenlőre mégsem lép az ujrakezdés felé. A cuccai még nálam vannak. Van még esély újrakezdésre?
Kedves Nenus!
sajnos regisztrációt követően 3 óráig nem engedte a rendszer, hogy írjak - a moderátor sem talált megoldást, de én kérdezek azért, és remélem, hogy választ is kapok.
1. kérdés: Nemsokára férjhez megyek és szeretném tudni, hogy helyes döntés összeházasodnunk.
2. kérdés: nem találom a helyem a munkában, elég gyakran váltok. Érdemes továbbra is Magyarországon keresnem a boldogulást, vagy külföldön fogom megtalalni a hozzám illő feladatot?
születési dátumom: 1982.05.13 Zsuzsa
páromé: 1981.04.07., Norbert
Köszönöm neked.
Értem..:)az én adataimat leírtam,érdekelt volna,hogy aból a helyzetből kijövök e amiben m,ost vagyok,de azért köszönöm:)
Aztán jön aminek jönnie kell,csak kíváncsi lettem volna.
igaz én a személyes vagy a telefonos beszélgetés híve vagyok inkább:)
ott jobban el lehet mondani a kérdéseket.
Üdv:Mary
1969.03.13 nő vagyok.
A jövőm érdekelne:)
1961 augusztus 9 a születési dátumom. Elnézést, de elfelejtettem odaírni. Össze, vissza vizsgálgatnak és már elegem van az orvosokból.
Köszönöm!
Sziasztok!
Ezeket a képeket most készítettem, míg Nenus válaszolt a kérdéseitekre!
Üdv:
Adrián
Szia leírom ismét. a születési dátumom tehát
1983.08.26 Győr, reggel 10:33 szerdai nap. Köszönöm
Kedves Nenus! szioka eloszor is koszontelek es en remelm el tutot olvasni ... szertenem meg tutni
haza e fogok valaha innen koltozni ahoztutni kol hogy kint elek svajcba de en nem szertek itt leni ugyan is nem jo hazsagom koszonom szia maradok sok tisztetelel
Kedves Nenus,
3 gyerekes anya vagyok (67.05.23, 11h 50 perc). Azon szorongok, h gyermekeim (96. 12. 06. 15.35, 00. 03. 23. 8.10, 05. 07. 28. 8.10) egészségben felnőnek-e. Nincs semmi konkrét okom félni.
Segítséged köszönöm.
Üdv.
Andi
http://dreamstheather.gportal.hu/gindex.php?pg=32738728
Az előbb elfelejtettem a linket...
Szia!
1976.09.03-án 11:20-kor születtem Budapesten.
Érdekelne lesz- e még kisbabám? Anyagi helyzetem javulni fog? Szerelmemben bízhatok?
Köszi: KJutka
Kérlek válaszolj, mert ez a 4 év már teljesen kikészít minket.
Kedves Nenus,
remélem még nem vagyok elkéseve :)
Férjemmel már 4 éve szeretnénk kibabát.Volt már 2 lombikom. Én 1982.10.14.én születtem, az lenne a kérdésem, hogy mikorra várható, hogy összejöjjön a kis csöpség. Bár nagyon szeretnénk, ha ikrek lennének :)
Válaszodat előre is köszönöm.
Kedves kérdezők!
Nenusnak lejárt az ideje, sajnos most több kérdésre nem fog tudni válaszolni.
DE VAN EGY JÓ HÍREM!
Még 2 órakor nagylelkűen felajánlotta, hogy minden kérdésre 3 napon belül válaszol, ami most 4 óráig beérkezett.
Köszönjük szépen az érdeklődéseteket, mindenkinek szép napot kívánunk! Hamarosan teszünk fel képeket is Nenusról, amin láthatjátok, hogyan keverte ki kártyán a válaszokat a klaviatúra előtt... ;)))
Szia Nenus!
51 éves anya vagyok, 2 fiam van és kapcsolatban élek. Nem vagyok boldog, sikertelennek érzem magam, pedig rengeteget dolgozom. 1960.03.30-án születtem, férjem 1963.05.12-én, Gábor fiam 1983.04.12-én, Gergely pedig 1986.03.07-én. Szeretném tudni, mi vár ránk a továbbiakban. Énemberek segítésével is foglalkozom. Sikerül-e úgymond feléőpíteni a vezetői szintet? Nagyon várom és KÖSZÖNÖM a válaszodat. Amikor nem itt kérdezhetek Tőled, akkor hova írhatok?
Köszönettel
Éva
Kedves Nenus!
A munkahelye alakulása érdekelne elsősorban. Találok-e nekem kedvező állást?
1980.07.29.
Köszönettel: Annamari
Kedves Nenus!
Azt szeretném kérdezni, hogy szeretett Párommal mikor várható nálunk az összeköltözés és a házasság? Illetve, mire figyeljünk oda, ami problémát okozhat? Nagyon szépen köszönöm a választ előre is! Üdvözlettel, Alma(78.03.29)
A párja nem tekinti nőnek... sajnos..
a depresszió egyre mélyebb lesz ,ost.. júniusban várható javulás. a kapcsolat ujra elindul, max 2 hónapig tart majd... felőrli őt... ráadásul az anyagi problémákkal is egyedül van, amiket ezzel az emberrel együtt csináltak...
Kedves Nenus!
1985.03.05-én születtem, Szekszárdon. Idén januárban diplomáztam a BME-n, építőmérnökként. Kb február-március óta munkát kerestem, kevés sikerrel. Nagyon elkeserítő pár hónap volt.
Szeptember óta dolgozom egy helyen. Nem a végzettségemnek megfelelő, és eléggé rosszul viselem a főnök hangulatingadozásait, és az egészet bizonytalannak érzem.
Szeretnék új munkát keresni, a kérdésem ezzel kapcsolatos: mire számíthatok?
Üdvözlettel: goosebump
Kedves Nenus!
Én csak az elérhetőséged szeretném, egy személyes találkozó reményében.
Köszi