Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Házasságban szex nélkül!
2011-06-21 09:391.
Torolt_felhasznalo_214342
Létrehozva: 2011. június 21. 09:39
Kedves lányok, fiúk!
A topic címe ez is lehetne: A házasságunk jó, de sajnos nincs szex!
Már nem is emlékszem mióta gondolkozom, hogy megosztom valakivel, bánatomat, örömömet. Kb. 2 éve havi szinte elkezdtem fogalmazni örömömet, bánatomat, de mindig arra jutottam, hogy csak is ismeretlennel osztanám meg a mondókámat.
Mivel ezen a fórumon olvastam a legtöbb „sztorit”, így gondoltam, ha egyszer rászánom magam, csak is itt fogom leírni.
Mivel csak is ezért a történetért regisztráltam ide magam, így úgy gondoltam, hogy a nevemet inkább nem mondanám, hanem legyek mondjuk, Ádám és a feleségem mondjuk Éva.
Éva: 38 éves, Ádám: 45 éves.
Ádámnak ez a második házassága, de ez már 11 éve tart.
Ez a kapcsolat, azaz házasság, ha az elmúlt 2 évet nem nézem szinte 100%-os mindenben. (Azaz én mint Ádám így érzem)
Van egy 4,5 éves gyönyörű kislányunk, és, ha jól belegondolok innen indult az a bánat, amiért több esetben megfogalmazódott bennem, hogy ide jövök, leírom történetemet és kíváncsian várom jó és rossz véleményeteket.
A kislányunk megszületésekor, kedves anyuka úgy határozott, hogy a gyermekszobában alszik, mert az úgy jó lesz, közel kell lenni egy újszülötthez.
Kb. 2 év gyermekszobai alvás után, én mint apuka megkérdeztem anyukát, nem szeretne e visszaköltözni a volt közös szobánkba? A válasz, jajj még nem, miért nem jó ez így, jajjj úgy is te sokáig TV-zel, ő meg hamarább aludna, és amúgy is úgy horkolsz, hogy alig tudok elaludni. A horkolás miatt letettem szándékomról és maradtam külön a TV-szobába.
És akkor innen kezdeném azt, amiért elhatároztam, hogy írok és tanácsokat hallgatok meg.
A feleségem a Nők között jó Nőnek számít, míg Én a férfiak közt egy átlagos férfinak.
És akkor az elmúlt 2 évről írok már csak.
Gondolom, egyesek most fejükhöz kapnak, hogy úr isten, már megint egy férfi, akinek nem elég a SZEX? és csak elítélnek!
A kedves feleségem, akit hangsúlyozom, nagyon szeretek és nagyon büszke vagyok rá és arra amit eddig tett, sokat tűrt nekem, nagyon jól neveli közös gyermekünket, nagyon jól vezeti a családi háztartás. De egy dolog nincs meg köztünk az a bizonyos SZEX.
Az elmúlt 2 évben ha sokat mondok 2-3 hetente van köztünk kapcsolat, az is csak is akkor, ha én kezdeményezem, próbálom szobámba éjszaka átcsalni. Én már arra sem emlékszem az mikor fordult elő, hogy Ő oda jött volna hozzám és azt mondja, gyere drága bújj hozzám és legyünk együtt.
Ebben a 2 évben, több próbálkozásom volt, hogy valamivel fellendítsem a szexet kettőnk között, de szinte mind reménytelen volt.
Ugyan már egyszer írtam, hogy innen jön a lényeg, de most is azt mondom, itt jön a második lényeg.
Az utolsó 2 évről beszélve!
A kettőnk közti viszony viszont nagyon jó! Bárhová megyünk, ha csak otthon vagyunk, vagy csak telefonon beszélünk, mert az napi szinten elég sok, legalább 3-4 szer szoktunk naponta telefonon beszélni, ezekben az esetekben bárki hallaná, látná, azt mondja nincs köztünk semmi probléma.
Ez így is van Ő részéről nincs is, legalább is azt mondja.
Lehetett volna ezt a levelet sokkal rövidebbre fogni és rögtön a lényeget kérdezni tőletek, de az lehet, hogy nem lett volna érthető.
Tehát: Mit csináljon egy férfi, aki nagyon szereti a feleségét, azaz a családját, mert van egy közös kislányunk is, ha az a szex amit a felesége ad, nyújt neki, az nagyon kevés!!!
És itt nem csak a szexre gondolok, hanem inkább egy jó szeretkezésre, gyengédségre!
Ha ezt olvasva valaki megkérdezné, próbáltam e vele ezt felnőtt módjára megbeszélni, akkor a válaszom, hogy IGEN, több esetben is neki fogtam.
A válasz, ami nekem nem esett jól, hogy drágám, hidd el nagyon szeretlek, de én nem vagyok szex mániás, és nem kívánom a szexet, legalább is nem annyiszor, mint ahogy te gondolod…
Én csak annyit mondtam, ez rendben, de értsd meg kedvesem, hogy a 2-3 hetente az egy alkalom az nem csak nekem, de másnak is kevés lenne. Sajnos minden ilyen jellegű megbeszélésem egy úgynevezett mosolyszünet lesz belőle, azaz Ő úgy megsértődik, hogy a következő hétben alig-alig szól hozzám és mindig azt hajtogatja, hogy ha nekem ez ennyire rossz, miért nem válok el tőle, sőt az utóbbi időben, inkább azt mondja, ha akarom váljunk el, de ő ezen nem tud változtatni.
Gondolom, eléggé össze-vissza írok, de most ami eszembe jutott azt írtam le.
Mondtam neki, drágám, emlékszel 2 hónapja voltunk külföldön 1 hetet szállodába aludtunk, és úgy jöttünk haza, hogy egyszer sem voltunk együtt! Erre Ő tényleg, jajj nem is emlékszem, háát miért nem kezdeményeztél?
Ami bennem is megfogalmazódott:
Lehet, hogy megcsal? Akár lehet, de nem hinném, legalább is szeretném nem hinni.
Jár dolgozni, ahol 90% nők és 10% férfiak dolgoznak, mindig ugyanabban az időben megy dolgozni és ugyanabban az időben jön haza, persze ettől még bármi megtörténhet, de én hiszek benne.
Még én sem csaltam meg, DE sajnos egyre többet gondolkozom róla, hogy vajon mi lenne, ha…
Kedves Hölgyeim, akár Uraim, mondjátok meg, mit kéne másképp csinálnom, adjatok ötletet, hogy kapom vissza azt a feleségemet, amit annó megnyertem és elvittem…
1-1 mondat is lehet tanulságos, ezért várom ötleteteket.
Ui.: Elválni nem szeretnék, de sajnos már ezen is gondolkoztam…

Már azon is túl vannak.
Ez a házasság halott, ez csak egy gazdasági-érdek kapcsolat.Még ha azt az egyik fél nem is látja még.
Aztán éljenek továbbra is boldogan házasságban, mi? Vagy inkább hazugságban?
Miért kéne a gyerek miatt a szülőnek feláldoznia magát és egy hamis kapcsolatban élnie? Őt nem illeti meg a boldogság? Nem minden a szexről szól, de a Topicindítót nem is az zavarja szerintem, hogy kielégítetlen, hanem nem kap gyengédséget, törődést. Asszonyka a gyerek születését követően megszűnt nő lenni a férjének, csak a gyerekének él, ő most anya, és úgy látszik esze ágában sincs más lenni. A férjnél meg eljön majd az a pillanat, mikor már nem is lesz olyan érdekes, hogy minden más működik, mert rá fog jönni, hogy ez nem így van.
Lehet szeretőt tartani, nem szükséges mindenkivel összefeküdni, lehet ezt intelligensen is művelni, ha talál hozzá megfelelő partnert. Ha el tud számolni a lelkiismeretével. Élhetnek így is, és bebeszélik, hogy minden jó így, csak ne akkor döbbenjenek rá, hogy nem így van, ha már késő. Amúgy milyen hozzáállás már a felségtől, h "válj el tőlem, ha nem tetszik én nem tudok változtatni rajta" Cöhhh....
Ahogy érzed, valszeg ezért nem hozott minket össze a sors... és nem is fog :D remélem... :D
Ja, még valami... a 7 év alatt egyszer se gyújtott gyertyát és egyszer se vitt el wellness hétvégére, úgyhogy ezzel egyetértek! Sőt! Ezután se fog, mert mind2től írtózik! :) Ezek nélkül is van vonzalom :)
Kérdés, hogy az a 2-3 heti egy, amit Ádám kezdeményez, milyen?
Élvezet Éva részéről is, vagy csak olyan, hú, már három hete nem volt semmi, az már gáz, apa ki fog akadni... dolog. Nem mindegy.
Egy pillanatig nem hibáztattam sem a férfit sem a nőt, sajnálom, ha ez jött le a hozzászólásomból.
Pusztán csak azt nem értem, hogy miért kell rögtön elválni és egy gyereket csonka családban hagyni, ha nem működik a szex. Valaki írta már korábban - lehet, hogy pont te voltál - hogy valszeg voltak már erre utaló jelek korábban is, csakhát, mint tudjuk, a szerelem öl, butít stb.... Úgy gondolom, hogy a döntéseinkért felelősséggel tartozunk, csak sajnos a média ma pont az ellenkezőt sulykolja (ly-al írják?) belénk, vagyis azt, hogy ha gond van, meg kell szabadulni tőle, el kell futni. Nem kell elfutni, meg kell oldani, de nem egy gyerek boldogsága árán! A válást én is támogatom olyan esetben, ha az egyik házastárs (szándékosan nem írom, hogy melyik) részeges, agresszív, szenvedélybeteg vagy egyéb olyan probléma van vele, amelyik tényleg veszélyezteti a gyerek szellemi és fizikai fejlődését. De válni csak azért, mert nem működik a szex? Szerintem nagy butaság, arról nem is beszélve, hogy mutassál nekem egy házasságot, ahol 25-30 éven keresztül folyamatosan lángolnak gyerek(ek) mellett!
"Úgy élveznéd a szexet, ha olyan gyakran, amilyen gyakran Te akarod, csak úgy odatartaná és azt várná, hogy mikor lesz már vége... ??"
Én ezt hívom karitatív szexnek. Megalázó mindkét félnek.
Ez így van, ahogy írtad, ezzel nem is vitatkozom. Én biztos nem aludnék külön szobában a gyerekemmel, a férjem nélkül... Bár most még nagy a szám, mert nincs gyerkőc...
Ha már az érintéseit is elutasítja, ahogy írtad, ott tényleg nagy a baj. De abból, hogy néha szeretkeznek még, én arra következtettem, hogy azért még nem tartanak ott.
Nem biztos, hogy megcsal, vannak olyan emberek, akiknek bőven elég havonta egyszer vagy ritkábban. Ilyen fajta, vagy megszokod, vagy megszöksz. Erőltetni nem érdemes, mert akkor még jobban elmegy a kedve tőle és csak "kötelességből" fog lefeküdni veled, ezt szeretnéd?
Úgy élveznéd a szexet, ha olyan gyakran, amilyen gyakran Te akarod, csak úgy odatartaná és azt várná, hogy mikor lesz már vége... ??
Hallani vélem a ki nem mondott mondatot, hogy én/mi (férfiak) Évára haragszunk, őt tartjuk hibásnak, ergo női oldalról védeni kell.
Nem, nem ez a helyzet. Ami van és ami történt az NEM HIBA. Nincs felelős, nincs bűnös. Így illenek össze.
Mert a gyerekek csak a szexet látják a szüleik kapcsolatában.... Az összes családi program is nyilván csak a szexről szól. Éppen ezért el kell válni, mert az a legjobb a gyereknek! BRAVÓ!!!
Mellesleg a rossz példából is lehet tanulni. Még egy gyereknek is. És inkább lássa a az elutasítás negatívumait, minthogy csonka családban nőjön fel. Legalábbis ez az ÉN véleményem.
A topicindítóhoz pedig csak annyi, hogy szerintem keressen egy szeretőt magának, ha egyébként a családi élete rendben van és a szexen kívül minden jól működik, azzal még mindig kevesebbet árt, mintha felrugna mindent és a gyereke egy szerető család helyett apa nélkül nőne fel egy csonka családban.
Te biztos jobban tudod, mint az a lány, aki a szülei történetét mesélte nekem.
Egyébként meg nem mindenki élete forog a szex körül. Régen is volt rengeteg szexuális probléma, csak nem beszéltek róla az emberek és a gyerekek nagy többsége nem lett lelki sérült.
ja ja...
ez a Te dolgod... de nem lehet rossz feleségnek lenni egyszer kipróbálnám... hogy én mekkora ... lennék :)
Én nem csökkenteném le szexualitásra ezt a problémát. Bár kétségtelen, hogy a kisgyerek neveléskor az erős anyai szerep elnyomja a Nőt. Ami aztán vagy visszatér, vagy nem. De ha vissza is tér, a régi, a kapcsolat elején még meglévő vonzalom már nem.
Felnőtt ember ezt képes elfogadni. De a gyerekbe ne épüljön be, mert viszi magával a felnőtt korába, a párkapcsolatába. Nincs abban semmi szégyellni való, ha mindketten belátják, valami nem működik már közöttük. Én nem látok pozitív jövőt.
Sokáig gondoltam, hogy a család összetevője: apa-anya-gyerek(ek)
Ma már tudom, hogy ha a család összetevőjében nincs benne a 4.-5. elem, a férj-feleség is, az jóra nem vezethet.
Egy valamit nem értek: azt írod, hogy az utóbbi két év a gázos.
A gyerek 4,5 éves és a kezdetektől külön szobában alszik vele anya.
Mi van azzal a 2,5 évvel? Vagy elfogadtad, hogy addig normális a külön alvás és no szex?
Igen, mint írtam ritka, de nem lehetetlen.
Egyébként sok nő ostoba ebből a szempontból. Szeretőnek lenni mindig nyerőbb státusz mint feleségnek. A szertőnek csak a jó jut, a feleségnek viszont teljesítenie is kell minden téren.
Mielőtt valaki félreértené, nem vagyok sem szerető, sem feleség, és ez utóbbi nem is kívánok lenni soha.
ja ja....
előjáték...
nem kell ... közölném.... csak vonzalom és szerelem kell fizikai vonzalom... amelyet a nemzetközi szakirodalomban VÁGY-nak hívnak.. más nem kell
se előjáték..se gyertya.. se wellness hétvége
Zéro libidóval is vágyik az ember a másik érintésére, ha érzelmileg közel áll az adott személyhez.
Aki igy viselkedik mint a topikinditóban lévő társ-ott gáz van. Ráadásul 4,5 éves gyerek már nagy gyerek, mert ha pár hónapis max.2 éves lenne a gyerek, akkor viszonylag érthetőbb lenne a dolog-de még akkor is húznám a számat, és nem tartanám kóser dolognak.
én megpróbáltam úgy éljek... mindent
ezek után megnősültem.... így sejtheted hogy sikerült megtalálnom ha ilyen bátor voltam...és nagyon jó , és így is marad... kopp kopp kopp
Már elnézést, de te a szexuális étetedet/problémáidat a gyerekek elé tárod?
Mert én nem. És attól, hogy két ember között a szex nem működik jól, az élet többi része - ami a gyerekekre tartozik - működhet nagyon jól. Ha jól vettem ki a topic indító szavaiból, náluk ez a helyzet.
Vol egy ismerősöm, az apukája nagy szoknyapecér volt. Az anyukája megunta, elváltak, de a sors úgy hozta, hogy egy lakásban laktak még 5 évig. A gyerekek nem is tudtak róla, mert a családi élet egyébként szuperül működött. Akkor volt nagy döbbenés a gyerekek részéről, amikor a papa a kamaszkor kezdetén elköltözött.
az egyik mindíg többet akar.... meg ugye "alapvetően mást akarnak.. a nő a ffit a ffi a nőt" mondotta vala volt Karinthy ;)
olyan ritka mint a rózsaszín párduc