Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Durva kórházi sztori
Nemrég jöttem haza a kórházból,szobatársam egy idős nő volt.Már kezdetektől is furcsa volt,szexen kívül más témája nem volt.Volt olyan eset,hogy a melleit mutogatta nekem.De a legdurvább nem ez volt.Rákattant az osztályos orvosra,és azt mondta nekem:ha te elmész,behívom ezt az aranyos dokikát egy kis szexre,mert ezek az ágyak jók a szexre.Kinyomozta a doki telfonszámát,címét.
Néha azt taglalta,mikor és kivel mennyit szexelt.
Gondolom, szenilis lehetett már a mamóka.
Egyébként meg általában azok dicsekednek a szexuális életükkel, akiknek jóformán alig volt. (Legalább beszéljenek róla, hamár nem, vagy csak nagyon mértékkel csinálhatták.)
Én sem forgok olyan körökben,ha erre akartál célozni,de az, hogy egy ilyen sztori miatt a férjem/párom tutira fölülkerekedik azon, hogy ő sem egy kigyúrt vállas és felkeresi a pasit, arra mérget vennék, még akkor is ha a vége az lenne hogy szegényt őt agyabugyálják el,pont azért,mert nem olyan körökből való...miért, szerinted hogy reagálna egy pasi,aki megtudja, ha egy ilyen eset történik a párjával????!!!
Most nem tudom megkérdezni a férjemet, de ha már ott, akkor, nem tudott megvédeni, hiszen nem volt ott,utólagos "segítségként" tutira ehhez folyamodna ha már a jog nem véd meg...esetleg egyszer valaki még kiverné a műtősfiúból az ebbéli kedvet, hiszen bizonyíték híján gondolom azóta is csinálja, hacsak le nem bukott azóta...szerintem kérdezz meg pár pasast, mit tenne ilyen szituban-szerintem meglepően magas arányban kapnál ilyen "elbeszélgetős" ötleteket...amúgy meg, ha te lettél volna ebben a szituban,a te párod mit lépett volna szerinted?
Nekem is van egy...
2008-ban volt 14 hetes korban egy misseb ab-om .
A mostmár a férjem kísért be a műtétre reggel.Altatásban végezték,mivel soha nem altattak még,kicsit f*stam,hogy felébredek-e egyáltalán,ott maradt a végéig a férjem,hogy beszéljen a dokimmal.
Látja,tol ki a műtősfiú,azt a takarót vagy lepedőt meg szépen fölhajtotta ,és nézegetett...közben a párom a dokival beszélt,pont megátta...
Betolt a szobába a műtősfiú a többi kismamák közé,és ők mesélték,hogy amikor beemelt az ágyba,nem takart be...úgy szóltak neki....
Ugye nem az orvos valódi nevét írtad ki a topikban?
Amúgy meg mi történt? Elmúlt a nagyszerelem az orvosod iránt?
de könyörgöm,Kalliopé, hajnali 3 óráról volt szó,amikor a betegek zöme alszik, jó esetben a nővér is szunyókál-aki ugye napközben elvileg felügyeli a betegeket,de hajnali 3-kor bizony felügyelet nélkül hagyja őket-,legalábbis legnagyobb eséllyel a nővérszobában van, nem pedig a folyosón, így nem lát(hat)ja ki megy be a kórterembe,a műtősfiú simán bemehet,mert az épületben tartózkodik,és mivel személyzet, senki sem vonja kérdőre, mit keres.../a kísérgetést ironikusan értettem,persze, hogy az orvos nem kísérgeti a műtősfiút, épp erre akartam kilyukadni,simán bemehet akinek ilyen hajlamai vannak,attól,még hogy tilos(lenne neki egyedül bemennie)/.
Sajnos egyre több ilyen esetről lehet hallani,borzasztó, milyen perverz állatok vannak-ehhez képest egy (számomra) gusztustalan nővér/orvosi szobai orvos-nővér szex még ok, ott legalább mindketten akarják, na de hogy egy ilyen állat rámásszon egy betegre...
Aletta, nem kerestetted fel az "úriembert" később valami férfiismerőssel, aki kicsit "elbeszélgetett" volna vele???
Döbbenetes!
Amúgy tényleg az a szomorú, hogy valóban bizonyítani kell, mert msáképp csak rágalmazás..a jog az ilyen.
A személyzet enm a műtősfiút kísérgeti, hanem a beteg nem hagyható felügyelet nélkül....
Én nem meghazudtolni akarom, csak nem értem, hogy történhetett.
A beteg nem hagyható a műtőben kettesben egy oylan emberrel, akinek jó esetben van nyolc általánosa, és nincs szakképzettsége. Tehát ha gond van, nem tud segíteni.