Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igaza van anyámnak?
2011-09-09 11:321.
Létrehozva: 2011. szeptember 9. 11:32
Pár napot dekkoltam egy pozsonyi kórházban, ahol a kezelőorvosom ugyan szlovák volt, de beszélt magyarul, amikor először bejött, akkor szlovákul beszélt, majd másodszor megkérdezte, hogy szlovák vagyok -e , vagy magyar. Azt mondtam, h magyar, erre a doki azt mondta, hogy de azért tud jól szlovákul?Majd kérdezte, milyen iskolába jártam, mondtam h gimibe, erre ő kérdi:szlovákba?
Nem, magyarba. mondtam én, a doki erre furcsán nézett.
Kérdezte: de egyetemre már legalább szlovákra megyek?
Anyának is ezt elmondtam, ő ezeken a kérdéseken felháborodott, és azt mondta, a helyemben ennek a pasasnak jól beolvasott volna. És mivel én nem tettem semmit, anyám azt mondta, majd jól elbeszélget ezzel a soviniszta orvossal.
Nem, magyarba. mondtam én, a doki erre furcsán nézett.
Kérdezte: de egyetemre már legalább szlovákra megyek?
Anyának is ezt elmondtam, ő ezeken a kérdéseken felháborodott, és azt mondta, a helyemben ennek a pasasnak jól beolvasott volna. És mivel én nem tettem semmit, anyám azt mondta, majd jól elbeszélget ezzel a soviniszta orvossal.
Anyut lehiggasztanam,ne szoljon mar bele az eletedbe ennyire,vegtere is fenött ember vagy. (hm)
A dokitol meg megkerdeznem (ha mar ennyire ba***a a csörömet),hogy miert kerdezte,amit kerdezett.
Igy aztan meg is van oldva a nagy kaliberü problema es a kesöbbiekben nyugodt lelekkel mehetsz majd a korhazba.
nem az egy másik orvos,és most már úgy érzem,nem szerettem bele,hanem csak szimplán tette a dolgát,ez tetzett meg nekem
Szlovákiában élek,tudok szlovákul,csak rákérdeztek a nemzetiségre,ezért beszélt velem a pasi magyarul.
szlovák egyetemre megyek
Hát azért azt nem mondanám, hogy az Anyuka üldözési mániás, én is hasonlóképpen felkaptam a fejemet, ahogy olvastam a topicindító által leírt párbeszédet.
Most nem azért, de egy orvosnak mi köze ahhoz, hogy milyen iskolába megy valaki? Egyértelműen az jött le, hogy azt helyeselné, ha szlovákba menne, ez pedig sérti azt, aki magyar nemzetiségű, és magyar nyelvű oktatásban szeretne részt venni.
Elég nagy baj, hogy ez még ma, a XXI. században téma kell legyen.
Ja és annyit mondhattál volna, hogy egyetemre japánba mész! :)
Szia!
Vannak ilyen mindenlépekanál emberek! Szerintem ne foglalkozz vele, tényleg elég hülye lehetett, de ha legközelebb lenne ilyen vele vagy mással akkor annak beszólhatsz nyugodtan! Amúgy eső után köpönyeg szerintem! :)
Spongyát rá! :)
Úgy gondolom, hogy egy soviniszta szlovák semmi esetre sem beszélt volna veled magyarul...
Anyukád meg inkább csak saját magát járatná le, ha tényleg elbeszélgetne vele...
Nem kell állandóan összeesküvés elméleteket gyártani! Egy szlovák kórházban nyilván szlovákul beszélnek, ebből feltételezem, hogy ti is úgy beszétetek.
A doki csak azt szerette volna megtudni, hogy hol és hogyan tanultál meg "olyan" jó szlovákul?
Ha otthon nem, az iskolában nem, akkor vajon hol?
Mi ebben a soviniszta?
Az én egyik ismerősöm is kiválóan tud magyarul, pedig sem a szülei nem magyarok, de magyar iskolában sem járt. Mindenki lelkesen érdeklődik, hogy honnan tud ilyen jól magyarul. Büszkén elmeséli......
Ha, mint szlovákiai magyarral beszélgetnek veled, azt nem kell mindjárt támadásként megélni.
Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de nem értem a nyűgödet.Miért baj, ha a doki ezt kérdezte tőled? Mit kell ezen kiakadni? Szlovák doki, hát miért ne a szlovák felsőoktatást kérdezné? Miért kéne neki beolvasni? Kicsit betegek vagytok anyuskáddal..
Anyukádnak igaza van, ebből akár nagyobb ügyet is lehetne csinálni...
Kérdés, megéri-e.
Azért lehet, hogy el kellene vele beszélgetni legalább...
és min változtatnak az itteni hozzászólók?
attól anyukád nem változik....
felnőtt vagy (22 elvileg), miért anyukád beszélget az orvossal?, te is megbeszélheted vele a problémádat.
Tegyük fel anyádnak van igaza, ááá, mégsem Neked....akkor mi van?
Mi fog változni h itt a fórumozók A-t vagy épp B-t írnak?
nem volt kevés,csak ott 2-3 embertől kaptam csak választ,és nem tudom,mit kezdjek,mert ha anya tényleg beolvasna neki,abból nem sok jó származna
legyetek szívesek értelmes válaszokat adni
Tegnap a hoxán indítottál ezzel topikot.
kevés volt az ottani 50+ hozzászólás?