Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Itthon kell dolgozniuk
Elfogadta a kormány az új felsőoktatási törvény koncepcióját, kodifikált változata a tervek szerint a hónap végéig elkészül – mondta el a felsőoktatási helyettes államtitkár szerdán.
"[...] Az elfogadott koncepció rögzíti, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókkal egyfajta szerződést köt a magyar állam, hogy végzésük után meghatározott ideig Magyarországon dolgoznak, ellenkező esetben vissza kellene fizetniük a képzés költségét. [...]"
Szerintem ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna szabni.
A folyamatot kérem! Egy listát küldenek ki minden országba, hogy ez és ez a magyar diplomás nem dolgozik-e ott, vagy hogy képzeled?
(Azt most felejtsük el, hogy nincs jelentési kötelezettsége egyetlen országnak sem.)
Gondolod, hogy a fél világ azzal fog foglalkozni, hogy magyar diplomásokat hajkurásszon?
Könyörgöm mi ellentétes????
Szabadon vállalhat munkát,senki nem tiltja.Világos?
Viszont,ha munkát vállal külföldön és államilag finanszírozott volt és aláírt egy szerződést, h nem vállal munkát, azzal szerződést sértett,Érted????
A lényeg a szerződésszegésen van, nem a munkavállaláson!
hogyan találják meg és mit csinálnak vele?
Itt, hogyan találják meg a legálisan dolgozót?Külföldön is van rendszer.Kiadják az adatokat, az ottani hatóságok pedig leellenőrzik.
A bűnözőket, hogy találják meg külföldön?Bár gondolom egy diplomás nem úgy viselkedik mint egy bűnöző,nem fog bujkálni.
az ottani hatóságot érdekelni fogja a fidesz -eus jogokkal ellentétes facsága????
ugyanmááár!
Nálad a pont!
Erről ennél többet nem nagyon lehet elmondani!
Teljesen egyetértek!
Nem,de mivel aláírt egy szerződést ezért ha megszegi, vissza kell fizetni a képzés összegét.
Minden szerződéssel így van.
Amennyiben kint bejelentett munkaviszonya van,akkor a hatóságok megtalálják és vonják az ottani béréből.
Ja, és szerintem az elgondolás jó, hogy az otthon megszerzett tudást otthon hasznosítsák az emberek, de a módszer...
Már megint az emberek hülyének nézése, alapvető emberi és EU-s jogok lábbal tiprása. Ez az, ami fáj! Nem maga az alapötlet, de már megint csak a megfélemlítés, a tiltás, az emberek hülyének nézése. Aki ezt nem veszi észre, az a boldog tudatlanság állapotában leledzik, és marha jó lehet neki...
Amúgy meg megint rohadt hülyék odafent, mert ha még támogatnák is, hogy a kitűnű szakmai tudással végzett emberek külföldön is tapasztalatokat szerezzenek, annyival is többek legyenek, majd azt otthon hasznosítsák, azzal duplán nyerne az állam, mert a nemzetközi megítélés is sokat javulna, és a kint megszerzett tudás, tapasztalat is hazajönne.
Nade a nagy hazaszeretet meg nemzetvédelemtől megint nem látnak az orruknál meg a hőbőrgéssel megnyerhető "választópolgárok" csábításán túl.
Meglehet oldani,hidd el.Az adóst megtalálják.Hisz csak azt kell figyelni,aki itthon nem vállal munkát,nincs regisztrálva, nem fizet TB-t.stb.
Szerinted egy diplomával a nagy világban egy mosodában fog dolgozni??
Azért a diplomások nagy része,nem mosogatni megy ki, hanem bejelentett legális munkára.
"Milyen fejlesztéssel akarod megállapítani, hogy Kis Józsi, egy ír mosodában dolgozik?"
Elég egyszerűen. Hacsak nem feketén dolgozik ott, ami azért már nem gyakori eset tudtommal. Ráadásul bajban lesznek, ha eu-n belül összekötik a hálózatokat...pl konkrétan tudom, hogy néhány évvel ezelőtt Németországban nem vállalhatott volna munkát egy diplomás ember mondjuk az említett mosodában, mert ha letagadta a végzettségét és kiderült volna, akor kitiltják az országból. Magam olvastam a Munkaügyi Hivatal tájékoztatójában.
Ha bevezetnék a fizetős felsőoktatást, a legjobban a kisebbségi jogvédő szervezetek tiltakoznának, mivel megszűnne az esélyegyenlőség.
Szegény családok jó képességű gyerekei nem jutnának be az egyetemekre, hanem csak azok, akiknek a szülei mélyen a zsebükbe tudnak nyúlni.
Vajon segítené ez a felsőoktatás színvonalát?
Az EU ebbe sosem fog belemenni, mert egyrészt ütközik az alapelveivel.
Másrészt az agyelszívás tökéletesen működik már ma is leglálisan. Külföldi multicég az alkalmazottjait kötelezően kiviszi egy-két évre az anyacéghez "tapasztalatszerzésre". Persze magyar/román/stb, tehát otthoni fizetésért dolgoztatják kint az embereket. Ez nem szúrja a kormány szemét? (És itt diplomás mérnököről beszélek, akik ugye az állam pénzén tanultak, mert csak a jobbakat veszik fel ezek a cégek.)
Röhög a fenéket! Észre sem veszik, azért gügyöghetnek mindig ilyen baromságokat odafent. Aztán ha egyszer meghallják a nagyok, akkor rendet tesznek a kiscsoportban...
Ez nem erről szól te!!!
Szerinted, ha a magyar állam biztosítaná a normális megélhetés körülményeit, akkor hányan döntenének úgy, hogy inkább maradnak?
És akkor most engem is lenézel, mert kaptam egy külföldi ajánlatot, és éltem vele? Pedig engem marhára nem a pénz motivált, mert abból mindig volt elég, hanem a tapasztalatszerzés. És szeretnék majd hazamenni, otthon családot alapítani, és az itteni kapcsolataimat talán még otthon is tudom majd hasznosítani, de a szakmai tapasztalatot mindenképp.
Ez igaz, de nézdd meg hogy a többség kik :-(.
Szerbek, albánok ( egy háborút, nyomorúságos életet megélt emberek-akiknek Magyarország még kánaánnak tűnik) románok stb ők annyira lenyomják az egyszeri kétkezű munka díját, hogy döbbenetes.
Vendéglátóiparban (mosogatás, takarítás) építőiparban ( cipekedés, ásás ) mezőgazdaságban (kapálás, gyümölcsszedés) napi 10 óra 2000/3000,- hufért.
Biztos jönnek diplomások is . Bár én olyat nem ismerek. Nekem a fősulis pl. erdélyi magyar ismerőseim itt tanultak, majd irány Franciaország, Brüsszel.
Korábbról akik voltak külföldi diplomás kollegáim azok meg kiküldetés gyanánt voltak itt jó pár évet, kintről kapták a fizut, odaadóztak.
Az utóbbi 5 évben meg kifejezetten bűntetésnek !! vették, ha ide küldték őket mert inkább Horvátország vagy Lengyelországba mentek volna.
Én szerintem többen mennek el itthonról minőségi szakemberek mint ahány idejön külföldről. ( lehet hogy tévedek, akkor bocs)
Szerintem egyébként nem ez a megoldás (mármint tiltani a külföldre menést). A megoldás a fizetős felsőoktatás. Mindenki fizet a felsőfokú tanulmányaiért, aztán ott dolgozik, ahol akar.
Ez sokkal tisztességesebb rendszer lenne, mint az, hogy mondjuk egy kifejezetten jó képességű ember elvégez egy egyetemet, és utána belekényszerítik, hogy szarér-hugyér dolgozzon.
A gyorshajtás szabálysértés. Mindenhol!
A külföldön dolgozás nem törvényellenes... szabad munkavállalás van az unioban.
nem,tök igazatok van.
taníttassuk ki a szakembereket, ők meg lépjenek le. aztán majd épít autópályát a józsi meg gyógyít a béla 8 általánossal.ez a helyes.
na én léptem, további szép napot!
A nemzetközi körözésbe a nemzetköznek EU-nak is bele kell egyeznie?
Mi alapján adják ki? Hogy merészel külföldön dolgozni ? Vagy kitalálnak valami koholt vádat??
Szerintem az EU körberöhög minket ha ezt megtudja.
mint ahogy a külföldi állampolgárokat manapság addig nem engedik el míg nem fizet pl. gyorshajtásért úgy velük is meg lehet ezt tenni.