Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Itthon kell dolgozniuk
Elfogadta a kormány az új felsőoktatási törvény koncepcióját, kodifikált változata a tervek szerint a hónap végéig elkészül – mondta el a felsőoktatási helyettes államtitkár szerdán.
"[...] Az elfogadott koncepció rögzíti, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókkal egyfajta szerződést köt a magyar állam, hogy végzésük után meghatározott ideig Magyarországon dolgoznak, ellenkező esetben vissza kellene fizetniük a képzés költségét. [...]"
Szerintem ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna szabni.
Nézd, Magyarország Sote és egyéb kemény egyetemeiről beszélünk, nem arról, hogy "nálatok" hogyan volt egy olyan főiskolán, amiről még azt is titkolod, hogy mit végeztél...
772. és 773. hsz.
Már én is kérdeztem párszor, de választ nem fogunk kapni. Mármint felhasználható konkrét megoldást nem büfészak mellé.
Ja, nálunk is volt olyan srác, aki 5 év alatt cum laude végzett, aztán diplomavédésről kb egyből a lipótra vitték. Megérte... És ő még csak nem is volt önfenntartó.
Már írtam, hogy sokminden megoldható, de az sem mindegy, milyen áron. Meg akinek nem kell bejárni órára, az nyilván könnyebben talál munkát, de nem hiszem, hogy díjazták volna bármelyik munkahelyen, hogy 4 órát kések, mert annyival tovább húzódott épp a konzultáció.
Nem tudom, hogy itt van-e, a humorfaktorból ítélve nincs, de sosem lehet tudni...
Amúgy meg belőle tényleg kinézem, hogy alapos a tudása, mert a esze adott hozzá, és a munkabeosztását is próbálja úgy összeállítani a főnöke, hogy tudjon tanulni.
De, Anda elhiheted. A vállalkozók egy nagy része már az indításnál tudja(mert tudnia kell, ha tud számolni), hogy nem lesz képes kitermelni, termeltetni az összes fizetendőt. Pontosan tudja, hogy feketén vagy minimálbérért fog dolgoztatni, némi zsebbemenővel és azt is tudja, hogy a munka nagy részét számla nélkül fogja elvégeztetni, és így is tesz.
Aztán így tesz az is, aki képes kitermelni, mert miért ne tenne így, ha más így tesz, így tehet, és már kész is van a magyar gazdaság profilképe.
Örülnek, hogy nem adóznak és örülnek, hogy ólcsóbban számítják meg a melót, számla nélkül. Látszólag mindenki jól jár.
Egy dolgot nem vesznek észre ebben a nagy örömködésben, azt, hogy saját maguk alatt reszelgetik a nagy tölgyfa ágát, mert ebből semmiféle gazdaság nem lesz és egyre többet kell csalniuk és még mindig nem jutnak az egyről a kettőre, mert az állam egyre nagyobb terheket ró rájuk valamilyen formában, mert szüksége van arra a bevételre, amit nem kap meg.
Már a mostani is rájött arra, hogy egy módon lehet pénzhez jutni biztosan: ÁFA emeléssel. Azt szépen mindenki kifizeti a pénztárnál.
De, a megoldás nem ez. Ugye nem ez, hogy majd egy kiló só 1000 forintba kerüljön? Ezt lehet egy darabig csinálni, aztán megint szembetalálkozunk a problémával, amit elodázunk megoldani, pedig tudjuk, hogy nincs más hosszú távú megoldás, de addig a 10-20-30....évig visszafelé mendegélünk és nem előrefelé.
Sajnos minden mondatod teljesen igaz.
Az ország totálisan balkanizálódik. Szinte semmit sem jelent a tudás, tapasztalat, csak az, hogy kinek vagy az ismerőse. Mindenki arra játszik, hogy minél többet halászhasson a zvarosban, mindenhol a mutyi és az összekacsintás.
Egyszerűen a becsületes, tanult ember nem boldogul, illetve csak nagyon nehezen. Nekem nincs kedvem kidolgozni a belemet és korán halni a rengeteg stressz, valamint a normális kikapcsolódás és egészséges táplálkozás hiánya miatt (ugyanis erre nincs pénz...), miközben ahhoz asszisztálok, hogy mások milliárdokat folyatnak ki a pajtásoknak és kicsiben is mindenki csal, lop, hazudik, ahol csak tud.
Fűzhetném tovább is: a következmény irigység, agresszió, nemtörődömség, közönyösség - a védőhálót jelentő közösség teljes hiánya. De már ebbe ne is menjünk bele.
Egyszerűen tiszta szabályokat akarok és normális tudással, munkával, folyamatos fejlődéssel menni előrefelé az életben. Ez itthon túl nagy kérés.
Örülök a hozzászólásodnak. Sokan csak akörül mozognak, hogy mindenki azért megy el, mert nem tud itthon megélni. Sajnálatos és tudom, hogy rengetegen vannak így, köztük én is...
De miért nem írunk a külföldi fejlődésről, tapasztalatszerzésről? Hogy mennyi kutató él kint, mennyien fejlesztik kint a tudásukat? És miért hozzák ezt egyre kevesebben haza... Nemcsak a pénz! Afelé megyünk sajnos, hogy az egyéni kreativitás és tudásfejlesztés, tapasztalatszerzés kezd itthon értéktelenné válni. Csak jó munkás dolgára tedd a dolgod, ne gondolkodj túl sokat és ne próbáld ki magad több területen. Az a jó, ha ráállsz egy pályára már az egyetem alatt és azt folytatod, max. abban fejlesztheted magad. 30-on felül már bajosan váltasz, mert öregnek számítasz!!! Míg külföldön rengeteg országban divatos mindig újat tanulni, sőt kimondottan kívánatos. Szeretik a kreatív embereket és azt, ha valaki újra és újra meg tud újulni. Értékelik a tudást és azt is, ha többféle teürleten szerezted azt, mert a sokszínűséget is a javadra írják. Egy 35 éves ember még nem számít öregnek, simán kezdhet újat tanulni anélkül, hogy bárki is ferde szemmel nézne rá, sőt még támogatják is benne.
Nem úgy kezdik,csak belekerülsz egy mókuskerékbe....hiába becsületes,ha bekóstolják...úgy állítsd ki a számlát annyiról,hogy nekem is neked is megérje ...
Itt kezdődik.......
..igazuk van a hozzászólóknak, ezt kellene fékentartani több ellenőrzéssel.
Így van.Ahogy írod.
Ha bevezetnék a komolyan ellenőrzött adózást eleinte farkastörvények uralkodnának.Az erősebbek megmaradnának,a gyengék elhullanak.
Ha valóban be lennének tartva a szabályok,akkor idővel,újra jöhetnének kis vállalkozások,az adókat,járulékokat lehetne csökkenteni,hogy életben tudjanak maradni.
Akkor, nekünk, annyi!!!!
És..nem a "balsors" tehet róla, hanem MI.
Akkor az lenne a megoldás, hogy olyan vállalkozásokat "üzemeltetünk" ami adócsalás nélkül nem működne? És, erre rendezkedünk be, mint Ország?
Folyton azt találjuk ki, hogy Mit Hogy NEM lehet. Egyszer tán el kéne azon gondolkodni, hogy mit, hogyan, lehet?
Ügyeskedve menetelünk a szakadák felé. Komolyan ez lenne a jövőnk?
Igen, ez a helyzet. Valahogy úgy kellene odafent kiokoskodni, hogy a befizetések után is maradjon az ember zsebében annyi, hogy elég legyen a megélhetésre.
Sajnos erre nem sok reményt látok. Egyre többen és többen fognak nyomorogni, azon tépelődni, hogy miből futja a legfontosabbakra, mert már jó sokan vannak, akiknek nincs több "luxus", amiről megondhatnának.
Mivel itthon egyre nehezebb a megélhetés,nem haragudhatunk azokra, akik megpróbálnak emberi módon élni, és ha ezt külföldön tudják csak megtalálni, hát menjenek! Senki nem jókedvéből dönt így, az biztos.
Tudom, hogy nem helyes, amit írok, de akkor is...ha mostantól kezdve mindenki becsületesen befizetne minden járulékot, adót, amit kell, egy csomó kisvállalkozó becsődölne, mert éppen az a kis haszon, ami marad neki havonta, el is menne az államkasszába. Ingyen pedig senki sem dolgozik. Amíg azon kell gondolkodnia valakinek,hogy befizeti-e a csekkjeit, ennivalót vesz, vagy adózik, nem nehéz kitalálni, melyik utat választja.
Hát, ja. Ezzel kéne foglalkozni és mingyááá lenne adóbevétel és nem kéne azon agyalni, hogy, hogy a búbánatba szedjék be a megfelelő mennyiségű suskát. Mert beszedik. Ha úgy nem, akkor így, vagy ígyebbül. Persze, az egy kicsit macerás lenne, dógozni is kéne vele, nem is keveset. Egyszerűbb ÁFÁT emelni, meg visszamenőleg mindent vissszakérni.
Ha mindig a rövidebb végét fogják meg, egyszer csak nem lesz mit megfogni....
Állította valaki az ellenkezőjét? Mondjuk fejétől bűzlik a hal, de valóban, ebben az országba pontosan annyi adócsaló él, ahányan lakják, nem köll halkan súgni, tudjuk mindannyian.
Amíg az a lúzer, aki befizeti az adóját, számlát kér a józsefvárosi piacon, fodrásztól, stb, még ittebb fogunk tartani.
Azt én sem mondtam, hogy jogos, mert nem az.
Nem irathatják alá velük.
A gyessel és a gyeddeel ELŐRE belefektették a pénzt abba a személybe, aki azután kiment külföldre. Ez sem különb "befektetés", mint az oktatás. Tehát: ugyanezen az alapon vissza lehet kérni.
Sőt! Továbbviszem. Egy nyilatkozatot iratnak alá a szülőkkel, hogy a gyerekük itt marad, csak akkor kapnak bármiféle gyerektámogatást.
A bevételi forrás még koránt sincs kimerítve.
Egyébként az, hogy a dokikkal mondjuk aláiratnak 5 évet, ezzel semmi sincs elintézve. Akkor, 5 év után fognak kimenni, most már némi gyakorlattal....
Ugye, hogy nem ez a megoldás?
Ha kifizettetik velük az sem tartja vissza őket. A kinti fizetésekből ez viszonylag hamar menni fog, de ettől még nem lesz orvosunk, ez a dolog lényege.
Az otletet szivesen vennem, hogy abszolvalhato. 1 ev alatt keresek annyit (a diplomamnak koszonhetoen), ami 1 felev lenne, es akkor meg szinte semmire sem koltottem. Szamol-szamol, 12 ev alatt osszejonne a tandijra valo, de realisan 24 evig kene meghuznom a nadragszijat. Nagy jovo allna elottem, ahogy 54 evesen elkezdek egyelore meg mindig csak rezidenskent dolgozni
Hogy Amerikaban hitelt vesznek fel ra, es visszafizetik? Jah, csak ott a vegzett orvosok olyan jol keresnek, hogy erre van lehetoseg ;)
Egyatalan nem vagyok nyavalygo tipus, de valaki telleg mondja meg hogy csinaljam ezt meg itthon, lecci!
Diploma mellett tok realis, en probaltam munkat keresni. Denem tulsagosan lelkesedtek erettsegivel, nulla tapasztalattal ertem ugy, hogy pl. 8-kor kezdtem hetfon es f5-ig bent voltam. Kedden mondjuk 10-3-ig. Szerdan 11-5ig etc. Es akkor meg csak a kotelezo gyakorlatokon voltam bent
Itten van Jack? Melyik kis okoska?