Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mitől szeretnek valakit?
Létrehozva: 2012. Április 5. 01:24
Éppen arról vitatkoztam valakivel, hogy vajon lehetséges-e az, hogy valaki, aki eddig élete során megfordult sokféle társaságban ( iskola, munka, baráti társaságok) , de addig sehol sem fogadták be, egyik napról a másikra megváltzohat-e ez, és onnantól kezdve mindenhol szeretik?
Anélkül, hogy az illető tett volna valamit érte, nem változtatott a hozzáállásán, a viselkedésén?
Azt gondolom erről, hogy nem lehetséges. Vagy lehet szerencséje? Bár ez nem szerencse kérdése.
Mi erről a véleményetek?
Van ilyen, bár nem végletesen, és szerintem mindig van reális oka a változásnak vagy a megítélés megváltozásának.
Általánosban és középiskolában nem voltam népszerű, de nem is akartam az lenni, mert én voltam az, aki nem tudott azonosulni a közeggel, és ez lerítt rólam, mivel nem voltam soha képmutató. Általánosban a Valakik gyerekeinek iskolájába, azon belül is a "válogatott" osztályba jártam (én csupán az eszem okán, sokan mások azért, mert anyuci-apuci volt a helyi polgárjenő, vagy ami még rosszabb állatfaj: polgárjenő-NÉ), és ők anyagi dolgokban mérték a népszerűséget. Nyilvánvaló, hogy más választásom se volt, mint a szándékos különcség, de persze ez még nem eredményezett elfogadást részükről, sőt zavarta őket, hogy én nem is akarok közéjük tartozni. Tehát utáltak. Az osztálytalálkozón azóta nem győzöm hallgatni a pironkodásokat azoktól, akiket az élet kicsit más dolgokkal is megkínált, és vissza tudnak tekinteni az akkori önmagukra reális szemmel, de már nem megyek vele túl sokra. Középiskolát szándékosan olyat választottam (tanulság: menekülésből nem szabad dönteni!), amely az ált. sulim ellentéte: sok csóró, legátlagosabb, legáltalánosabb általánosból jött diák. Itt viszont szellemi otthontalanságban éreztem magam (ez a kifejezés akkor ragadt meg bennem, mikor elsőben Janus Pannoniust tanultuk: a magyartanárom mondta ezt a szintagmát a művelt, reneszánsz Itáliából hazatérő költőre: itthon nem értették meg, szellemi otthontalanságban érezte magát. Teljesen átéreztem ezt.) Nekem volt olyan dolog, amiben tehetséges voltam, ezt szívesen és élvezettel tanultam és műveltem, és sokáig képtelen voltam még elhinni is, hogy itt csupa olyan ember van körülöttem, akit nem érdekel különösebben SEMMI! Aki letudja, amit muszáj, de fanyalogva és szinte stréberként néz arra, aki ennél többet is tesz: és egyáltalán nem fogja fel, hogy ezt nem kényszerből vagy a jó jegyért teszi, hanem mert ÉRDEKLI az az adott dolog, örömet, feltöltődést nyer belőle. (Nyilván nem gondoltam, hogy mindenki az iránt érdeklődik, ami iránt én, de én azért is tiszteltem volna, ha valami más dolgot ugyanígy szeret, ha valami egész másban tehetséges. De nem volt ilyen.) Úgyhogy onnan is "menekültem", annak ellenére, hogy volt néhány barátnőm, de ők sem értettek meg igazán. Ahol először magamra találtam, az a felsőoktatás volt. Ott már azt tanulhattam, amit szeretek, és csupa ugyanolyan érdeklődésű ember vett körül. Mivel még köztük is kimagaslónak számítottam szakmai tudás terén (talán épp a múltam miatt is megtanultam megbecsülni ezt az egyetlen mentsváramat, amit az elkötelezettségem nyújtott nekem), meg emberileg is megértettek, ott már népszerű és szeretett ember vált belőlem. Nem volt ebben sem boszorkányság, sem változás, sem képmutatás, végre "hazaértem". Azóta azonban az is tudatosult bennem, hogy tényleg nem bennem volt a hiba, hiszen azóta is szeretnek, tisztelnek a munkahelyemen is. Nyilván nem mindenki, olyan helyzet nem létezik, de a többség igen. És ez valóban jó érzés, hiszen az ember társas lény, és szereti magát jól érezni az aktuális közegében. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne gyakoroljunk önkritikát, és mindig a környezetben keressük a hibát, én is rengeteget gondolkodtam iskolás éveim alatt, hogy bennem mi lehet a rossz (van persze bennem is), de alapvetően aztán mégis csak a fent leírtakat igazolta az élet.
Hmmm, mert nekik talán ugyanaz maradtál, úgy emlékeznek rád, hogy te vagy az a kis "nyuszi".... Pont tegnap volt erről szó az Így jártam anyátokkal c. sorozatban (Comedy Centr@l), hogy az ember, ha találkozik régi gyerekkori, kamaszkori barátokkal, ismerősökkel, akkor valahogyan regresszál, és ugyanúgy viselkedik velük szemben, ahogyan régen. Talán lehet benne valami.
Saját példám, hogy én is ha hazamegyek, néha előjön belőlem anyuci pici lánya, pedig már régen nem élek otthon, vagy ha a húgommal találkozom, ugyanúgy éretlenkedünk, mint régen....
Ez jó!
De érdekes, az osztálytalálkozókon ugyanúgy lenéznek, lekezelnek!
Hiába nem vagyok már az a sebezhető kislány.....
ez mondjuk nagyon jól minősíti a kül. közösségeket, h a külső megjelenés ennyire fontos ....
ennek köze nincs a SZERETEThez, inkább elfogadásnak nevezném
A győzelem csak akkor győzelem, ha magamon győzedelmeskedek.
Az, hogy befogad-e egy társaság vagy nem, az nem a társaságon múlik.
A társaság véleményét mi magunk formáljuk olyanná, amilyenné akarjuk. Vagy tudjuk.
" "Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl." "
Szerintem sem lehetséges,mert az egyént a saját képességei és normái alapján itéli meg a közösség,ha ezek az értékek alulmúlják a közösség elvárásait ,akkor hiába próbál akármit csinálni,megbélyegezett lesz,amin nehéz változtatni.
Ráadásul előitéletesek az emberek a kintről érkezőt nehezen fogadják el.
Itt egy Mahatma Gandhi idézet,érdemes elgondolkozni rajta :
"Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl."
Üdv sorstárs!
14 éves koromig rövidhajú, szemüveges, fogszabályzós, enyhén duci kislány voltam..
15-16 évesen elkezdtem sportolni, diákmunkákból lett pénzem öltözködni, megnőtt a hajam, lekerült a szemüveg, jó(bb) csaj lettem
, és lám-lám!
A menő csajok hirtelen velem akartak barátkozni...de már nem tartottam rá igényt, lefoglaltak a menő pasik!
Ez elképzelhető, de sajnos a valóságban másként működnek a dolgok.
Ez a téma elég testközelből ismerős a számomra, tudnék mesélni róla bőven.
Lehet, de engem pont nem a külsőm miatt csúfoltak, egyszerűen érezték, hogy érzékenyebb vagyok mint az átlag.
Viszont ahogy kezdtem serdülni, és nővé válni, valóban a külsőm került inkább előtérbe. Viszont ekkor már semmi csúfolnivaló nem volt rajtam.
Bár szerintem korábban sem.
Ja, hát ez sajnos jellemző, hogy külső alapján döntik el, hogy kedvelik-e az illetőt.
Egy jó barátom gyerekként kövér kisfú volt, rengeteget csúfolták, kinevették....aztán mire középsuliba ment, hirtelen megnyúlt és a gyerekkori "háj" eltűnt róla, sportolni kezdett (magas volt ezért a tesitanár biztatta, hogy álljon be a suli kosárcsapatába), stb........ onnan kezdve nem győzte levakarni magáról az emberkéket (lányokat, fiúkat), pedig amúgy belsőleg nem változott, de a külső változás miatt hirtelen társaság középpontja lett.
Minden változó, csak a változás állandó.
Lehetséges, hogy semmit sem teszel, de egy teljesen új környezetbe kerülsz, új embereket ismersz meg, akik szinte semmit sem tudnak rólad.
Eleve más megítélés alá kerülsz, és ösztönösen megpróbálsz a környezetedhez igazodni.
A változás lehetséges, bár úgy vélem nem megy egyik napról a másikra.
Az ilyen hozzáállás sajnos visszavezethető arra, hogy mit kaptunk útravalóul szüleinktől, környezetünktől, amivel kialakítottuk a mostani elképzeléseinket a világról.
Ha ezeket az elképzeléseket felismerjük és képesek vagyunk ezen változtatni, akkor lehet változás abban is, hogy hogy állnak mások hozzánk, de ami még fontosabb, hogy mi hogyan állunk másokhoz.
Mert az, hogy mások nem szeretnek bennünket, az inkább úgy van, hogy mi nem vagyunk képesek szeretni másokat.
Az a szeretet, ami abban rejlik, hogy kifele látszik a szeretet, az még önmagában nem szeretet, hanem csupán annyi, hogy kedvelünk valakit azért mert jó a humora, azért, mert nem mond ellent, azért, mert kedvesen mosolyog, és ehhez hasonló tulajdonságok alapján.
Sziasztok!
Érdekes hozzászólások születtek eddig....
De elmesélném az én történetemet.
Engem az általános iskolában 8 évig csúfoltak. Hogy miért? Mert érezték, hogy sebezhető vagyok.
Vékony, kicsi, csendes, viszahúzódó kislány voltam. Nem tudtam megvédeni magam, a bántásokra nem tudtam reagálni.
8. után bekerültem a középiskolába, mint bárki....belülről nem változtam, de a külsőm igen. Csinos, szép arcú tinilány lettem, többet senki nem csúfolt, sőt, körülrajongtak lányok és fiúk egyaránt.
Lassan megjött az önbizalmam, mára már sem visszahúzódó, sem csendes nem vagyok! Sőt, huszonévesen már egyenesen beképzelnek tartottak!
Egész gyerekkoromban erre vágytam!
+ne akarj ezekről a technikákról tudni, mert szemét és szennyez-szellemileg.
Kukára való.
Ha az előbbi illik a személyre-tartasd távol magad tőle, amennyire csak tudod.
Az utóbbi személlyel nincs gond.
Az s más, ha valaki egy egyéniség, és kivívja magának, becsülettel az elismerést.
Míg az egyik nem küzd és csak kihasználja a tudatlanok ismeretnélküliségét, addig a másik tisztességes módón, önmaga egyéniségével nyeri el a szimpátiát.
" aki eddig élete során megfordult sokféle társaságban ( iskola, munka, baráti társaságok) , de addig sehol sem fogadták be, egyik napról a másikra megváltzohat-e ez, és onnantól kezdve mindenhol szeretik?"
Ha ugyan az a társaság, és nem uj emberekről van szó-akkor mágia áll a háttérben.
Szerintem sem.Ha semmit nem tett érte,mitől fogadták volna el mindenhol,ahol addig nem? Ha vki nem változtat a hozzáállásán és a viselkedésén,tehát ugyanaz marad,akkor ugyanúgy nem fogják befogadni,ahogy előtte sem. Max.egy olyan társaság,aki hozzá hasonló.