Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sebaj Rózsa, szilveszterkor minden megbocsátható
Laci nincs a képen ő fotózott, technikai malőr volt
de próbálok róla is fotót feltenni Idecsempésztem a jobb sarokba
de csak lekicsinyítve tudtam megoldani
Remélem elfogadja az NLC
Szép kellemes szilveszter délutánt kívánok!
Totyika, cuki a cica!!! de én ezért szereltem fel a fát a falra
mert idegbajt kaptam a fára mászástól sok díszt el is tört
Most nyugi van
Hoztam egy képet a tegnapi vendégségről,
Visszajöttem! Most jutott el a tudatomig, hogy Molly képén dr. Zacher-t láttam kettőnek, nem a Csernus dr-t.
Kellemes délutánt, az év utolsó napján!
Molly! Nem is ittam alkoholt, mégis két Csernus dr-t látok! Aranyos képeket hoztál.
Marcsi! Hihetetlen, hogy kettesben lesztek itthon. Megy az idő a fejetek felett? Vagy majd a következő napokban pótoljátok a csoportos bulit.
Valcsi! Nyugodalmas, békés új évet kívánok, szeretettel.
Kincsike! Mentem volna Érdre, de csak a szándék szintjén maradtam. A facen töltődöm, csikidam!!!!
Nem lesz gyermek felügyelet. Nem mennek sehova a Bimbómék. Nem jól van a veséjével. Majd jövőre buliznak.
Éjszaka az ATV-n volt a tavalyi szilveszter ismétlése. Hajnali 3-ig néztem. Mégis korán ébredtem. A háziúr gondoskodik, hogy ne legyen nyugalom, csend. Amikor elaludtam volna, akkor ébredt. Megfőzte a lencsét. Olyan csörömpöléssel volt........... Csodálkozom, hogy még nem mert neki senki szólni.
Porszívóztam. Mára ennyi. Most nincs itthon. Megpróbálok kicsit pihenni, hogy ébren várjam az éjfélt.
Békés, egészség teljes, boldog új évet kívánok, a rendszeresen-, ill. néha idelátogató TOPIC-LAKÓ-nak és minden családtagnak.
Örülök hogy újra itt vagy Boldog Új Évet neked is.
Julika igyekszem
Jó kis dísz van a fán
Marcsi nekem is van virslim meg kocsonyám is de azt hiszem ezek maradnak ,én a fánkkal és a borsodóval jól eleszek.Persze van lencse is nehogy ne legyen sok pénz jövőremeg pörkölt,ha holnap hazatéved az unoka ne haljon éhen
Nálunk már elállt az eső vége az áztatásnak.
Szép napot kedves Régi barátok!
Angyalföldön is áztatgatja az eső a betont! Biztosan jó termés lesz 2018.-ban. de legalább lemossa a sok port meg piszkot amit 2017,-ben fölhordtunk a járdákra! ( Ugye milyen mozitív vagyok Julika???)
Mi is itthon szilveszterezünk, mindjárt itt lesznek a gyerekek ebéddel indítunk, ( vagy zárunk?) Aztán megy kik ki A MAGA OTTHONÁBA. mI ITTHON MARADUNK, CSAK MÉG tERÉZANYA NEM DÖNTÖTTE EL HOGY JÖN VAGY MARAD .
Jajj nagy betűre váltott de én már biztosan nem javítom ki. Így marad!
Főztem sajtkrém levest , sült oldalast stefánia vagdaltat és sül a malac csülök. Lesz kukorica saláta meg krumplipüré illetve hát lencse főzelék. édességnek gesztenyepüré .
Már így is dugig vagyunk, de legyen még virsli i s meg kocsonnya is mondja Apus mert hát az kell akkor is ha ketten vagyunk.
Julika!Mollyka! Hoztam egy képet egy régi kedves ismerősöm új helyre költözött és bizony a cirmikéjük megtalálta a legideálisabb helyet magának!
Valika! Majd a nyáron süt a nap! Most így alakult hogy esik itt is ott is!
Mollyka! Akkor Ti már csak csendesen várjátok az új esztendőt!
Kincsike! Jó bulizást a gyerekekkel!
Rózsa! reméljük kiderül, hogy hol lesz Rád szükség!
Mindenkinek Békés Boldog 2018-as évet Kívánok!
Szervusztok!
Valika!
Csak "mozitíven"..az az idő nem sír...locsolja a vetést, így készíti elő a jövő évi termést..ugye, így már jobban hangzik
Megsütöttem az oldalast, akkora darab kóstolót kaptam a szomszéd Böbitől hogy ma ötünknek elég lesz, na, egy kis bárány borda is lesz, salátákkal. Zsuzsi, Marika, Juci Timi és én fogunk együtt szilveszterezni ..felvesszük a szokásos parókákat és jókat eszünk, iszunk, beszélgetünk..közben aggódunk a cicák miattde majd megoldjuk, hogy semmi gond ne legyen
Boldog új évet kívánok!!!!!
Sziasztok vidám év utolsó napot.
felénk esik az eső sírva búcsúzik az óév.
Mindenkinek vidám kellemes pihengetős napot kívánok.
Kincsike jó egészséget a picurkáknak és nektek is.
Minden topiklakónak és párjának családjának sikeres egészséges boldog Új Évet Kívánok.
Jó reggelt kívánok a 2017-es év utolsó napján!
Nálunk tegnap délután-este elmúlt az utolsó vendégfogadás.
Nyolcan voltunk, nagyon jól sikerült, fél tízkor mentek el a
keresztgyerekeim, apukájukkal.
Picit korábban Orsikáék
Jól sikerült a kaja, süti... maradékot elcsomagoltam nekik.
Utána elmosogattam, rendet raktunk, mert két szobában nincs nagy hely,
ezért ilyen alkalommal átrendezem a terepet, hogy jól elférjünk.
Ma igazi láblógatás van, főznöm sem kell, csak ha virslit kívánnánk,
az pedig meg van néhány perc alatt
Heveny lustálkodás elé nézünk
Szép napot, boldog Új Évet kívánok nektek!
szép álmokat
Olvastam Levát Marcsit Mollyt Rózsát Valikát Ibolyát Mazsolát kivánok Nektek és családotoknak egészségben gazdag
boldog Új esztendőt 2018-ra
.
Nekünk már megvolt a szilveszter 28-án csütörtökön Érden voltunk Robi koncerten ,már 6éve nem voltunk illett már elmenni Robi és az ismerösök nagy szeretettel vettek körül jól éreztük magunkat .
Gergőnek a kötőhártya gyulladás után tüsszös mandula gyulladása van .
Holnap itthon töltjük az estét ( Egerbe volt meghivásunk Robi bulira de nem megyünk ) nem hiányzik egy megfázás szabadba a Dobó téren lesz .
Délután fánkot fogok sütni az lesz az esti nasi .
Mindannyian érezzétek jól magatokat és boldogan lépjetek át az uj évbe .
Valcsi! Kívánatos a menüd. Egészségedre!
Még nem kaptam jelzést a Bimbóm hogylétéről. Így nem is tudom a holnapi programot. Este - fürdetés, fektetés - után szokott jelentkezni. Ettől függ, hogy lesz-e Unoka felügyelet, vagy sem.
Marcsi! Jó lenne, ha sem szilveszter előtt, sem utána nem kéne menni a gyógyszertárba.
Leva! Örömmel olvasom, hogy bejöttél! Neked és családodnak is békés, boldog új évet kívánok.
Még mindig van mákos bejgli és kókuszgolyó. Így nem sütök semmit.
További egészség teli estét kívánok.
Kedves topiktásaim
örvendek,hogy ismét itt lehetek,kivánok nektek a jó Istentől,békés,boldog ÚJ ÉVET.
Sziasztok .
Marcsi én is azt gondoltam hogy ma nem kell kimozdulnom,de az unoka tesom félve kérdezte hogy nem -e megyek boltba.Hát nem akartam de mondtam neki dehogynemSzép kis listát kaptam elintéztem elment a fél napom.Nekem sincs kedvem se főzni se sütni.Egyedül leszek van oldalasom és amit sosem hagyok ki fánkot fogok sütni és borsodóval megeszem majd Szilveszter éjjel.Tehát holnap azért sütök magamnak.Nálunk évek óta ez hagyomány hát nem hagyom ki Pezsgőt nem szeretem valamitől kell hogy jókedvre derüljek.A fiam 48-ba megy az unoka meg bulizni megy ami rendjén is van.Én meg feltehetően jókat fogok aludni.Ma még mostam a vasalás marad az új évrenem hiszek a babonákban de úgyis mindegy semmi sem igaz .Mindenkinek szép egészséges Boldog Új Évet Kívánok.
Minden Kedves Topiklakónak Nagyon Boldog Újévet Kívánok ! Sok szeretetet ,békés napokat és sok sok egészséget ! Puszi:Leva.
Sziasztok Szép napot!
Még reggel úgy volt hogy ma egész nap a lábam fogom lógatni, de aztán jött az újra t ervezés. Kiraktam a gyógyszereimet és kiderült , hogy pár db-ból már alig alig van. na csak nem fogom az új évet a gyógyszertárban kezdeni?! gyorsan lementem a gyógyszertárba , aztán ha már felöltöztem akkor elmentem a boltba is, de leginkább gyümölcsöt vettem mert már semmi kaját nem kívánnék. de holnap jönnek a gyerekek így oldalast fogok sütni meg csontozott csülköt. Be is pácoltam ezeket hogy holnap csak sütőbe vele és megsütöm. Na gondoltam akkor a lencsét is beáztatom. Mostanra meg már meg is főztem a lencsefőzeléket , lett annyi hogy lehet hogy kifőzdét nyitok.
Ne verjen meg a Jó Isten de én már semmit sem sütök mert még mindig van beigli is meg apró süti pogácsa . tegnap a keresztlányom hozott egy nagy tálca házi krémest. Nem győztem dobozolni, hogy vigyék a gyerekek ne maradjon itt.
Azt hiszem az új évet böjttel kell majd kezdeni.
Mindenkinek nagyon kellemes további szilveszteri készülődést kívánok!
Becsülettel végigolvastam Mindenkit! Kedves "bakikat" olvastam. Oly' jó, hogy ismét élet van a topicon!!!!! Csak így tovább, Régi Barátok!!!!
mazsolaI! Tervem volt, hogy a nyaraló árából lesz nekem is új felső fogsorom. Nem lett!
Egyenlőre még csak jó éjszakát, szép álmokat kívánok! Szilveszterig még szándékomban áll jelentkezni.
1. A kis karácsonfánk
2. Bálint rajzol
3. Ági volt a . Osztotta az ajándékot.
4. Krisi a szülők ölében.
Majd a következő szoliban az Andrisékat is megmutatom.
Huuuúúúú! De régen jártam erre. Örömmel látom, hogy sok való van. Még nem történt meg. Azt látom, hogy Marcsi hiányolt. Ezért jelentkezem most.
Tegnap nem volt hangulatom jönni. Ma annál vidámabb vagyok. Ugyanis reggel Jászberénybe mentem. Az Unokaöcsémmel és Szabolcs fiával. Szabi 2.5 éves. Miatta voltam, hogy legyen útitársa a hátsó ülésen. Neki születtek az iker tesói, Nóri és Norbi, mikulás napján. Nagynénénket látogattuk meg. Finom tejfölös gombaleves, töltött csirkecomb, krumpligombóccal(? ettetek már ilyen összeállítást?) káposztával töltött uborkával. Nagyon finom volt. Utána a gesztenyés- és mákos bejgli. Amiből degeszre ettem magam. A sós sütit már meg sem tudtam kóstolni. Szerencsésen hazaértünk.
Talán sikerül képet mellékelni. Most fényképezővel fotóztam.
Vissza olvasok! Valcsi! Hittem neked fotó bizonyíték nélkül is.
1. Goblein Munkácsy. A Nagynéném Anyukája hímezte.
2. Unokaöcsém Sanyi, a kisfia Szabi és a Bella nagynénénk.
3. Jászberényi kis karácsonyfa. Előtte Vendi unokaöcsém fényképe. Aki tavaly 42 évesen elhúnytl
4. Élményekkel telve, Szabi elaludt hazafelé.
Sziasztok! Szép napot!
Reggel még esett az eső . Mostanra meg süt a nap de elég hülye szél is fúj hozzá.
Reggel korábban keltem begyúrtam a pogácsát. Mit mondjak. tegnap előtt Gyálon ezt a pogácsát ettük két pofára. A receptet elkértem leírtam figyelmesen mindent bele raktam ( ipari mennyiség lett a fél adagból is) de bizony a minősége meg sem közeliti azt amit ott ettünk. nem baj mert aki eszi eszi aki nem nem nem lesz más csak az egy lapból álló lekváros süti meg majd a pizza.Jönnek az én gyerkőceim is így 11.-en leszünk összesen.
tegnap jó sok olvasni való volt. mindenki nagyon aktív volt. Örülök, hogy Manyuska ha új névvel is de ismét itt vagy közöttünk.
Ildike! Örülök, hogy jól éreztétek magatokat.
Most Rózsa maradt el, pedig a facen ott volt meg emailt is küldött.
Mindenkire gondolok legyen szép a napotok!
Jó estét!
Én is jót mosolyogtam a bakitokon :)
Mi , párommal Gyulán az Elizabeth hotelben töltöttük a karácsonyi ünnepeket.Jól telt.Rengeteget pihentünk, már furcsa volt hogy üres az agyunk.Ettünk, pihentünk, sétáltunk, magunkkal foglalkoztunk.Nem volt stressz, stb.Nem tudom,mióta anyukám nincs, Marika néni sincs,azt várom hogy vége legyen a karácsonynak, ideges, feszült vagyok.Így ezeket a dolgokat elkerültem.Kaptam ajándékba egy üveg krémlikőrt,meg is iszogattuk a pár nap alatt.
Hazaérkezésünkkor várt a feldíszített karácsonyfa, finom ételek, sütemények.Levente fiam barátnője, Tekla készítette.Finom volt minden.Attila is hazaérkezett Pestről.Alszik, eszik, iszik.Még most is hordja befelé a szobába a vacsit.Holnap este megyünk közösen moziba, a Csillagok háborúja új részét nézzük.Eltöltünk közösen egy pár napot.
Levente lakásvásárlása hamarosan a finisbe kerül.Igaz, adósságokat halmoz fel.Úgy volt először, hogy kiadja a lakást.Abból tudja fizetni a törlesztőt.Ma mondta, hogy annyit küzdött ezért a lakásért, március óta húzódik,inkább beköltöznének oda közösen a barátnőjével.Nem állok az útjukba, ő döntésük lesz.Nem mennek messze, 5 perc tőlünk.Ha nem bírják, visszaköltöznek.Tapasztalják meg az ÉLETET.Úgy vették fel a személyi hitelt, hogy marad a berendezésekre pénz.Így bennünket sem terhelnek le.
Attila februártól albérletbe költözik, egyetemista még.Ezt a költséget átvállaltuk, a többi kiadásait igyekszik ő állni.Magasan vannak a lakásárak, nem bírunk vele.Van még neki kb 1 éve az egyetemen.4 vagy 5 tantárgya hiányzik még a diplomáig.
Nem tudom,hogy mikor lesz új fogsorunk :)
Ma elmentünk Mártélyra.Tanösvényen sétáltunk egy hatalmasat, 4 km.Elkezdett esni az eső, kezdett sötétedni is.Picit féltem,mert a sok pihenés után elvagyok kényelmesedve.Párszor meg kellett állnom levegőért.Levente fiam karját karoltam végig, a másik kezembe a sétabotom.Kemény volt, szakadt rólam a víz.Kocsihoz érve jó érzés fogott el.Rájöttem, hogy hiányzik a rendszeres , izzasztó, jól eső testmozgás.Igyekszek változtatni.
Szilveszterkor itthon leszünk, kettesben.Leventéék elmennek Tekla nagymamájához, ott kell most a segítség.Attila Pesten fog szórakozni.
Bocsánat , ha hosszú lettem.Most van időm írni!
Kedves Rózsa, gyönyörűek az unokáid!Tölts velük sok sok időt.
Üdvözöllek benneteket! Vigyázzatok magatokra, jön a rossz idő!
2018-ban is veletek! Boldog Új Évet Mindenkinek!
Valikám! Én látom, hogy ott a nyúl!!!! Örülök Neked, jó lenne Veled!!!!
Szombaton érkeznek Gyöngyösék, nálam lesz a szilveszteri "buli". Gondolom János félig-meddig alszik, TV-zik, a fiam meg igyekszik jó hangulatot teremteni, Gyöngyi barátnőm kiéli minden kutyahiányát a mi kiskutyánkon, a menyem és Adélom is remélem jól szórakoznak majd, bár ők már jócskán ismerik "apát". Én meg majd igyekszem mindenki kedvébe járni, kiskutyát megnyugtatni, igaz, itt kevebb inzultus (petárda-rakéta sokk) éri, mint a lakótelepen érné. Tavaly ilyenkor még nagyon kicsi volt, nem is érette, talán nem is hallotta, vagy vette észre a "mama-hiány" miatti szomorúságában.
Én most minden kedves topictársamnak kívánok boldogságos új esztendőt, semmi betegséget, csak boldogságot, szerelmet, jólétet, és jókedvet és sok ittlétet!!!!!! - A topicon!!!! BUÉK MINDENKINEK!
mondtam hogy szerzek nektek egy kis vidámságot
Az a vicc hogy senkinek nem tűnt fel jól elvoltak takarva ,pont úgy jött ki hogy minden nyúlon volt egy tányér ,ha akartam volna sem sikerült volna így.