Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hogyan illik nyaralni?!
2006-08-26 20:071.
Torolt_felhasznalo_608727
Létrehozva: 2006. augusztus 26. 20:07
Komolyan kérdezem!
Augusztus elején lefoglaltunk egy 10 napos szállást egy (siófoki magánház). Családdal utaztunk, párom, kisfiunk, apukám, testvérem, az ő párja és én. A tulajdonos hölgy telefonon nagyon kedves volt, de ott jött a feketeeleves.
Amikor megérkeztünk, akkor közölte, hogy az ár nem annyi, mint amennyiben megegyeztünk, mert közben rájött, hogy az kevés. (15 ezer/nap) Ezt persze nem hagytuk, mivel mi a megbeszélt áron foglalóztuk le.
Első napon főztünk a konyhában, amikor berontott, hogy már az udvaron kajaszag van, ő ezt nem bírja, hányingere van az ételszagtól és különben is beveszik a falak, hagyuk abba...
A következő napon pár babaruha száradt a kinti szárítón, amikor bejött és kiosztott mindenkit, hogy a mosás ára nincs benne a díjban, ilyet ő még nem hallott, épp elég nagy autóval mentünk, belefért volna a 10 napi ruha mindenkinek!
Következő napon távoztunk egy másik helyre.
Ez tényleg így normális? Nem hangoskodtunk, nem csináltunk semmi rosszat, alig voltunk ott... Mégis hogyan kellene nyaralni???
Augusztus elején lefoglaltunk egy 10 napos szállást egy (siófoki magánház). Családdal utaztunk, párom, kisfiunk, apukám, testvérem, az ő párja és én. A tulajdonos hölgy telefonon nagyon kedves volt, de ott jött a feketeeleves.
Amikor megérkeztünk, akkor közölte, hogy az ár nem annyi, mint amennyiben megegyeztünk, mert közben rájött, hogy az kevés. (15 ezer/nap) Ezt persze nem hagytuk, mivel mi a megbeszélt áron foglalóztuk le.
Első napon főztünk a konyhában, amikor berontott, hogy már az udvaron kajaszag van, ő ezt nem bírja, hányingere van az ételszagtól és különben is beveszik a falak, hagyuk abba...
A következő napon pár babaruha száradt a kinti szárítón, amikor bejött és kiosztott mindenkit, hogy a mosás ára nincs benne a díjban, ilyet ő még nem hallott, épp elég nagy autóval mentünk, belefért volna a 10 napi ruha mindenkinek!
Következő napon távoztunk egy másik helyre.
Ez tényleg így normális? Nem hangoskodtunk, nem csináltunk semmi rosszat, alig voltunk ott... Mégis hogyan kellene nyaralni???
Felháborító az ilyen viselkedés. Jól meg kellett volna leckéztetni. Ha nincs házirend, és abban ezek a dolgok nincsenek megtiltva, akkor szerintem mehet a sunyiba. Be voltatok egyáltalán jelentve? Szerintem ezek a dolgok egyértelműek. A főzés, a mosás is. Ez olyan mikor elmész a kurvához, és közli a tusolás nincs benne az árban, drága a víz!
Különben írj a falu, város jegyzőjéhez, és jelentsd fel. Az ilyen hülye antivendéglátó csak rontja a képet. Nem való erre a világra. Biztos az előző rendszerbe szedte meg magát, mint pártfunkcionáriuskitudjakicsoda.
Mi azon lepődtünk meg idén, szintén a Balatonon, hogy az első nap rögtön érkezés után előre elkérték a teljes nyaralás árát (előleg is volt, hónapokkal előre). A szállásadónk szerint ez "mindenhol így van". Szerintetek?
És szerintetek ha appartmant bérelünk, szoktak adni törölközőt? Őszintén kérdezem, mert eddig mást tapasztaltam, igaz, csak külföldön voltam appartmanban. Nem mintha gond lenne pár törölköző, de máshogy csomagol az ember, ha számít az ottanira és fejenként egyet-kettőt, vagy eleve többet rak be.
Sziasztok!
Nem akarok vitázni senkivel, csak azt szeretném elmondani,hogy 10 éve vagyok itt lenn Siófokon minden nyáron. (Nem adom ki a házam és nem ebből élek. ) De ennyi embert,mint az idén is volt, még sosem láttam! Rengetegen voltak, és évek óta egyre többen! Magyarok, külföldiek, stb. Mondjuk én ezt a déli partot ismerem, a másik oldalt nem. Azon akadok ki,mikor azt mondják, hogy nem jár senki a Balatonra. A szállásadó házakat nem ismerem, de az éttermekben mindenhol nagyon jó a színvonal!
Üdv!
Azért (is) csodálkozom ezen az egészen, mert utószezon van, minden 2. ház előtt kint áll valaki, hátha talál vendéget... Ma jöttünk haza és a 2. helyen már nagyon jó volt minden, egy kedves, idős néni lakott egy udvari kis melléképületben, de alig láttuk és ha összefutottunk vele, mindig nagyon kedves volt.
Nagy szerencse, hogy az első helyen nem fizettünk előre, így "lelaktuk" a foglalót és kifizettük a különbözetet. Arról már nem is írtam, hogy a telefonon előzetesen megadott adatok sem nagyon stimmeltek, az a bizonyos "pár percnyi sétára van minden" kicsit sem fedte a valóságot. Nem mintha nem tudnánk gyalogolni, de kicsi gyerekkel, babakocsival mentünk, ami azért körülményesebb. A nő (olyan 60 év körüli) egy melléképületben lakott az udvaron, de amint mozgást észlelt a házban, azonnal ott volt és okoskodott. Különböző "rémtörténeteket" mesélt a borzslmas vendégekről, akiknek volt pofájuk és még a mosogatógépet is ki merészelték próbálni, amikor az nem miattuk van ott! A miénk volt a földszint, ott nem voltak ilyen úri mulatságok, mint mosogatógép, csak egy ütött-kopott kőkorszaki mosógép, amit még elindítani sem sikerült. Jobb is, mert szerintem a fejünket vette volna! Egyszer eszébe jutott és becsörtetett, hogy az véletlen maradt ott, nem azért, hogy használjuk!
Voltak még kis finomságok, kértem egy konyharuhát és megdöbbenve mondta, hogy de hát azt szoktak hozni...! Meg gyufát, mert az sem volt.
Na mindegy már, csak jól kidühöngtem magam, a nyaralás további része szerencsére jól alakult.
Tanultam belőle és nektek is ajánlom, hogy az egész összeget soha ne fizessétek ki előre, nekünk is ez volt a szerencsénk! Augusztusban már nagyon könnyű szállást találni előzetes foglalás nélkül is. Oda kell menni, meg kell nézni, rá kell kérdezni mindenre. És még csodálkoznak, hogy nincs vendég a Balatonnál! Kapzsi népség, egy nyár alatt akarnak meggazdagodni a legtöbben! Nekem nagy csalódás volt.
A nő nevét nem írom le nyilvánosan, mert ezzel megsérteném a személyiségi jogait és nem akarok bajt magamnak.
Rosszul tudod. Jönnek. Egyre többen tének vissza a Balatonra nyaralni.
Veled angolul kell, h hiányolod? A Balcsi mellett inkább a németet tanulták meg a szállásadók (magánházakról beszélek), hisz hosszú évekig csak németek jöttek.
Azért én tudok Horvátországban olyan szállást, ahol azt mondták, h van klíma a szobákban. Aztán egy padlásra akarták bekapolni a vendégeket, nyomorúságos körülmények közé.
Tehát nem érdemes általánosítan, h a Balaton xar, bezzeg Horvátország.
Idösebb házaspár és a 40éves kicsifiuk.Aki mellesleg nem volt 100-as
Szoval a néni kiosztott hogy én miért nem mondom meg neki ha elmegyek és azt hogy hova megyek.Ekkor volt az első kiosztás.A saját anyámnak nem jelentembe ha elmegyek a boltba.
A 2. amikor a "srác" kizárt a saját házunkból.Megint kiosztás,de érdekes modon nem nemtek el pedig én nem bántam volna.
Szoval a lényeg igy nem illik nyaralni!
Amiket te irtál az nállunk simán belefért volna.Söt az én anyukám még peszra is lett volna.Ahogy ismerem.
Szia!
Mi ezért nemm együnk olyan helyre ahol "házinéni" van. Bár ilyen rossz tapasztalatom nem volt, de egyszer voltunk ilyen helyen és ha reggel kiültünk reggelizni, azonnal odapattant a néni beszélgetni hozzánk, mi meg menekültünk, egész nap vissza sem mentünk a házba. :-) Bár aki ilyet választ ezzel némileg számolni kell, kivéve egy-két helyet, ahol nem egyedül van a tulaj.
Remélem a végén azért jól sült el e nyaralás. Én sem maradtam volna.
Igy vegül kivettünk joval többet, mint terveztük, mert ugy volt a legolcsobb. De meg ne kerdezzetek, ez nekik miert erte meg. Igy több apartmant masnak nem tudtak kiadni, plusz takaritani is kellett duplan... Rejtely.
Meg igy is nagyon draga volt...talan ha egyszemelyenkent költözünk be??
Jéééézusom....
Én épp szállást böngészek (du. indítottam róla topikot....), megírhatnád hogy hol volt ez, nehogy......
Az üzlet, az üzlet. Megállapodás után nincs visszakozz.
Úgy kell nyaralni ma Mo-n, hogy ott is legyél, meg ne is...
Fizess, lehetőleg jó sokat, de ne lármázz, ne főzz, ne moss, egyáltalán levegőt se vegyél...
És főleg ne zavard a háziakat....
Sajnos nem te vagy az első aki ilyet tapasztalt....
Platina American Expressel a zsebben, semmi csomag, étteremben étkezés, minden nap új ruha vásárlása, levetett eldobása és így tovább...
Remélem azért jól sikerült a nyaralásotok :-))))