Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2,5 éves, de nem beszél

cecile77
Létrehozva: 2007. január 19. 23:06

Sziasztok!

A lányom 2,5 éves, de még csupán néhány szót beszél  , emiatt eléggé kétségbe vagyok esve. Ha valaki járt, vagy hasonló cipőben jár, szívesen beszélgetnék vele.

  1. 2007. szeptember 14. 16:4876.

    Szia!

    Az én fiam, most 3 éves múlt áprilisban. Február óta járunk logopédushoz. Neki sem indult meg a beszéde, ami nem baj, de szerintem jót tett neki egy kis indítás. Most már sokat beszél, de még mindig nem úgy ahogy a kortársai. De napról napra többet mond, új szavak, új mondatok jönnek.

    Szerintem érdemes felkeresni egy logopédust aki megnyugatt téged is, és segít egy picit a lányodnak. Ha érdekel a logopédusunk elérhetősége akkor írj, és elküldöm priviben. 

    előzmény:
    cecile77 (1)
    2007-01-19  23:06
  2. 2007. szeptember 14. 16:2675.
    Sziasztok! Az én fiam elmúlt 3 éves,mikor elkezdett beszélni,az ovodában tanult meg szinte.Adddig egy kukkot nem mondott,mindent gyönyörűen elmutogatott.Elvittem 3 éves korában dokihoz,azt mondta,csináljam azt,hogy nem értem,mit akar,és előbb-utóbb kimondja. Mondanom se kell,nem igy lett. Aztán gyerekorvos javaslatára felvették az oviba,és láss csodát,2 hét múlva folyékonyan beszélt!!
    előzmény:
    cecile77 (1)
    2007-01-19  23:06
  3. 2007. szeptember 14. 16:2074.

    Jaj, ez nagyon-nagyon aranyos!

    Az én lányom is sokáig (22 hós koráig) csak a szavak elejét mondta....aztán egiyk nap közölte: kérem a kicsi könyvet! Azóta folyamatosan beszél, hosszú, összetett mondatokban, elképesztő szókinccsel.

    Unokatestvérem 3 éves koráig egy mukkot nem szólt. De aztán hamar bepótolta!

    előzmény:
    rebusbaba (21)
    2007-01-20  06:33
  4. 2007. szeptember 14. 15:3973.
    Szia!

    Köszi, jól viselem a terhességet!
    19 hetes uh-n azt mondták, hogy 90% kislány. Elmentünk 4D-s uh-ra,mert azért szerettem volna tutira tudni, hogy mi lesz, de olyan szégyenlős volt a Bébynk, hogy öszezárta a lábait. Amikor egyetlen pillanatra kinyitotta, akkor azt mondták, hogy 52% kislány. Nem volt meggyőző számomra, ugyhogy elmentem 25hetesen is. Megint azt mondták, hogy nem 100%, de nagyobb a valószínüsége, hogy kislány. Ugyhogy ezek alapján úgy néz ki Hugica érkezik
    Most várom az okt.10-et, a 32hetes uh-t..
    Első terhességnél itt derült ki, hogy Kisfiú.

    A korházi kezelésről még annyit, hogy a 4.napon elkezdett egy piros csík felfele menni a Kisfiam kezén a branültől. Volt ám futkozás, meg vérvétel, mert mint utólag megtudtam, naponta kellett volna cserélni, amit a tb fizet is a kórháznak!!! Szerencsére magúsztuk a fertőzést, és másnap lett ödémás..

    Immunerősítők: Én is a Béres cseppet próbáltam. Nekünk nem jött be. Ugyan ugy elkapott mindent, ráadásul olyan mértékben fel élénkítette, hogy reggel 6-7 fele ébredtünk, a déli alvás totál elmaradt, és kb. 22kor aludtunk el szinte minden nap.

    Egyik ismerős ajánlotta, hogy természetes anyagokat probáljuk ki, így hát rádumált az aole vera-ra, de az sem jött be

    A doktornő írt Broncho-vaxom-ot, majd probálkoztunk a Ribomunyl-lal.

    Talán a Ribomunyl volt a legjobb, de nekünk csak pár hetes védelmet adott..

    Mivel egyik sem vált be, akkor jött legvégső megoldásként a szuri.
    A neve: Prevenar Vakcina.

    Szerintem írd le a fent említett dolgokat, és kérdezd meg a gyermek orvost, hogy melyiket ajánlja Nektek. Szerintem függ attól is, hogy milyen sűrűn vagytok betegek, meg milyen "mértékben".

    Szia!


    előzmény:
    cecile77 (70)
    2007-09-14  06:47
  5. 2007. szeptember 14. 15:1372.

    Szia!

    Nem tudom neked megmondani, mi az alsó határ, Bella már elmúlt 2 éves, Karolina még nem volt 1, amikor elkezdtem nekik adni. A védőnőm azt javasolta, szeptembertől adjam májusig, a nyári hónapok maradjanak ki, ősztől pedig kezdjük újra. Én úgy érzem, tavaly bevált a lányoknál, de igazából az ovikezdés után látom majd a hatását (legalábbis remélem, hogy lesz hatása).

    előzmény:
    edusss (71)
    2007-09-14  12:06
  6. 2007. szeptember 14. 12:0671.
    Már Én is gondolkodtam ,hogy kéne adni a gyerkőcöknek valami imunerősítőt.A béres cseppet mennyi idős kortól lehet szedni?
    előzmény:
    cecile77 (70)
    2007-09-14  06:47
  7. 2007. szeptember 14. 06:4770.

    Szia!

    Gratulálok a második babához! Hogy viseled a várandós állapotot? Tudjátok már, kisfiú lesz vagy kislány?

    Milyen injekciót kapott pontosan kisfiad? Én még a Béres cseppet adom a lányoknak, de ha Bella gyakran lesz beteg, lehet, hogy nekünk is váltani kell. Eddig szerencsére nem volt semmi komoly bajuk, de ha Izabella oviba jár, biztos nem ússzuk meg. Én is attól félek, hogy hazahozza a betegséget, és átadja Karolinának, de ez ellen igazából nem tudok mit tenni. Nálatok viszont tényleg nem lenne szerencsés egy pici mellett betegeskedni.

    Sajnos nagyon sok olyan orvos van, aki pályát tévesztett, nem elég, hogy a tudása nem megfelelő, még emberileg is egy nagy nulla. Gyerekkoromban nagyon sokat voltam kórházban, tudnék mesélni pár dolgot, szegény édesanyámat sokszor megbántották.

    előzmény:
    delfin30 (68)
    2007-09-12  16:05
  8. 2007. szeptember 12. 16:1569.
    Nagyon sok nehéz pillanat volt..
    A legszőrnyübb "élmény", talán az volt, amikor korházba kerültünk.
    5 napig folyamatosan kapta az infúziót, amitöl ödémás lett!!!
    Ránéztem, és elsírtam magam, úgy fel volt puffadva az arca, meg mindene.

    Az említett három hetes félrekezelést 10 napos injekció kúrával hozta helyre az új Doktornénink. Na már a harmadik nap üvöltött szegénykém, amikor a rendelő felé indultunk.

    A hab a totán az volt, amikor a béna orvosnak nem nevezhető néni beszólt : mi az? új doktornénijük lett??
    Hát komolyan fel tudtam volna rúgni, de csak nyeltem egyet, és annyit mondtam, igen, Ő legalább tudta, hogy mi a baj, és meggyógyitotta a Kisfiam!
    előzmény:
    edusss (65)
    2007-09-12  14:37
  9. 2007. szeptember 12. 16:0568.
    Szia!

    Szedtünk már 3 féle immunerősítőt, de nem használt. Pár hónapja kapott egy 17.000.- ft-os prevenál védőoltást, amit betegrendelésen 1000.-ft-ért adott be a háziorvos!!! Hát milyen világba élünk?? Nevetséges!
    Azóta (nyáron) szerencsére nem igen volt gond, de ahogy jönnek a hűvösebb napok, kezdek aggódni..

    Főleg, hogy december elejére várjuk a második Babánkat, és nem lenne szerencsés, ha egy ujszülött elkapna minden féle "nyavaját".
    előzmény:
    cecile77 (67)
    2007-09-12  14:57
  10. 2007. szeptember 12. 14:5767.

    Edusss, a beszédhibát pedig reméljük kinövi!

    Macskoszka, ilyen példák az én környezetemben, és a közvetlen családban is vannak. Bár nem nyugtat meg, de olyan jó hallani, amikor valaki ilyet mond, és nem sopnkodik, amikor meghallja a lányokat. Komolyan mondom, egyes emberektől teljesen kiakadok. Előfordult, hogy megkérdezték, Bella esetlen nem sérült-e szellemileg, amiért nem beszél. Az ilyen emberek szerintem bele sem gondolnak abba, amit mondanak, vagy egyszerűen csak nem érdekli őket, mennyire megbántják vele a másikat.

    Delfin30, nagyon sajnálom, ami a kisfiaddal történt, szegény nagyon sokat szenvedhetett, és persze te is vel együtt. A legszörnyűbb, amikor az ember gyereke beteg. Reméljük minél hamarabb kinövi a betegeskedést, és mire iskolába megy, teljesen tisztán beszél majd!  Immunrendszer erősítőkkel próbálkoztatok a betegségek ellen?

    Gabika15!Gratulálok az okos kisfiadhoz! Az ő példája is azt bizonyítja, milyen sok okos gyerek van a későn beszélők között! Nem próbálkozol magyarul tanítani őt, vagy egyáltalán nem érdekli? Milyen sűrűn jártok Magyarországra?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. szeptember 12. 14:4466.

    Sziasztok!

    Nagyon örülök, hogy még olvassátok a topikot!

    Lylia, szuper, hogy a kisfiad is elkezdett beszélni! Nálunk július elején tört meg a jég, kevéssel utánatok. Az ismétlést már én is hallottam régóta, azóta a csajokkal így nézegetünk könyveket, vagy ha Bella megkérdezi valaminek a nevét, többször elismétlem, közben bővítem a mondatot (pl. fokhagymaprés, a fokhagymapréssel szétnyomjuk a fokhagymát, stb.). Később olyan jó hallani, ha meglátja ugyanazt a tárgyat, már nemcsak a nevét mondja, hanem azt is elismétli, amit tőlem hallott. A te kisfiad is mondatokban kezdett el beszélni? Nekem ez volt a legfurcsább, de többen mondták, ha később szólal megy egy gyerek, már nem úgy kezdi, mint a többiek.

    Anyafej, szerintem sem jó ötlet, ha úgy teszel, mintha nem értenéd meg, hiszen ezzel teljesen összezavarod, és meg is bántod szegényt. Az én védőnőm szerint ez azért nem jó megoldás, mert előfordulhat, hogy a mutogatást és a halandzsát is abbahagyja. Hidd el, nemsokára ő is megszólal. Mesélj majd, hogy haladtok!

    Edusss, ne aggódj, hiszen csak 2 éves, és ahogy írod, pár szót azért mond. Mindenki környezetében vannak korán beszélő gyerekek, nálunk például csak az én gyerekeim ilyen lassúak. A kisebbik lányom, Karolina csupán 3 héttel később született, mint az unokatesóm kisfia, aki folyékonyan (!) és tisztán (!) beszél, mondókákat mond, vicces mondásai vannak, ha beszélsz vele, olyan, mintha egy négy éves gyerekkel beszélnél, ellenben Lina néhány szót mond. Nem tagadom, elég rossz érzés együtt lenni, de nem tudok mit tenni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. szeptember 12. 14:3765.
    Hát ez döbbenet milyen idióta orvosok vannak.Én ilyenkor üvölteni tudnék az idegességtől,hogy egy egészséges gyerekkel mit tudnak néha csinálni.
    Hát gondolom,hogy nem lehetett könnyű végigcsinálni ezt az egészet.De azért örülök,hogy a vége happy end lett.
    Az isten óvjhon az ilyen orvosoktól.
    előzmény:
    delfin30 (63)
    2007-09-12  10:10
  13. 2007. szeptember 12. 12:2264.

    Szia! Az en kisfiam most 6 eves. 5 honaposan ült, 7 honaposan allt, 11 honaposan egyedül jart. Mindenben, ami a mozgassal kapcsolatos, joval a kortarsai elött jart. DE: 2,5 evesen alig beszelt egy-ket szot. Hozza kell, hogy tegyem, mi egy ketnyelvü csalad vagyunk, a ferjem nemet, en magyar vagyok. A kisfiunk csak nemetül tud. Sajnos, nem voltam vele eleg következetes, s felvaltva beszeltem hozza, hol magyarul, hol nemetül.

    S nem eleg, hogy alig beszelt, raadasul allandoan meg volt fazva ovodas koratol, s minden masodik honapban begyulladt a füle. Logopedushoz küldtek bennünket, aki azt tanacsolta, hogy vetessük ki az orrmandulajat, mert nyitott szajjal lelegzik, ezaltal a arcizmai elgyengülnek, s ez is lehet az oka a rossz beszednek. A fülgyulladas is okozhatja/okozhatta a beszedproblemakat. Iden aprilisban kivettek a mandulajat, s azota egyszer sem volt begyulladva a füle, s most volt egy picit nathas! Korabban erröl csak almodhattunk, s msot rohamosan javul a beszedkeszsege, igaz, meg idönkent dadog, s jar logopedushoz. De most kezdte az elsö osztalyt, s a doktornö, aki a gyerekek iskolaerettseget vizsgalta, azt mondta, hogy a kisfiunknak atlagon felüli az intelligenciaja es a szokincse. Csak minden 10. gyerek bir azzal a szokinccsel, mint a fiunk. A kesöi beszedkezdest sokszorosan behozta, egesz nap be nem all a szaja, mindig van mondanivaloja. Elkepesztö tudasmennyiseggel rendelkezik, olyan dolgok erdeklik, hogy az eszem megall. Nagyon kifejlett szocialis erzekkel rendelkezik, ovja es vedi a 8 honapos öccset, elöre gondolkozik, hogy pl. milyen veszelyek leselkednek a kisbabara a földön, s argus szemekkel figyeli, nehogy valamit a szajaba vegyen az öccse, vagy lerantson stb.

    Szoval ne izgulj, a helyzet nem remenytelen. De nezesd meg a kicsid fület es mandulajat.

    előzmény:
    cecile77 (1)
    2007-01-19  23:06
  14. 2007. szeptember 12. 10:1063.
    Szia Cecile77!

    Örülök, hogy ilyen ügyesen elkezdett beszélni a Kislányod!
    Én nem voltam ilyen szerencsés..
    Kisfiam 2éves korában már elkedztem aggódni, hogy vajon miért nem beszél, hiszen a Keresztlányom másfél évesen már mondokákat mondott.2,5 éves volt, amikor beirattam bölcsödébe, hogy ott talán a gyerekek majd ösztönzik a beszédre. Sajnos nem így lett.
    Jártunk pszihológusnál, logopédusnál, ideggyógyásznál, beszéd készség fejlesztőnél, ésmindenhol azt a választ kaptam, hogy 5 éves koráig alakul ki a gyerekekben a beszéd, ugyhogy nincs miért aggódnunk.
    Amikor szóba hoztam, hogy a Keresztlányunk másfél évesen már folyékonyan beszélt, a válasz az volt, hogy a fiúk lustábbak.
    Ezzel aztán nagyon meglehet nyugtatni egy aggodó anyukát..

    Három és fél éves korában derült ki a nem beszélés oka!!!
    Másfél ées korában a háziorvosunk három héten keresztül 5 féle antibiotikummal tömte,(mivel nem tudott rájönni, hogy mi a betegség oka) aminek a vége az lett, hogy már epét hányt.
    Elvittük egy másik orvoshoz, aki egyből belenézett a fülébe, (a mi háziorvosunk másfél év alatt sosh nem nézett bele!!!)
    és megállapította, hogy tiszta hurut mind a két füle, ezért nem megy le a láza, mert a szervezet igy jelzi, hogy valahol gyulladás van.
    Kaptunk beutalót a fül-orr-gégészetre, ahol felszúrták a fülét, és közölték, hogy 3-4 napig folyni fog a genny.
    Ehhez képest, 10napig ömlött.

    A probléma itt kezdődött, mert ez a felszúrás után, ahogy kicsit megfázott a Kisfiam, a nátha egyből a fülére húzodott, és középfül gyulladást kapott. Amit csak antibiotikummal kezetek Neki.

    A sorozatos fülgyulladás, és a felső légúti betegségek miatt góccá alakult az orrmandulája,így 3,5 éves korában ki kellett vetetni.
    A műtét során derült ki, hogy az orrmandulája nyúlványokba ment le a garat felé, ami akadájozta a hang képzésbe!!!

    3éves, és 8 hónapos volt a Kisfiam, amikor elkezdett beszélni. Senkinek nem kívánom azt, ami mindenen kersztül mentünk!

    Jelenleg 5éves. Beszéde már elég tszta, egy-két betű kiejtése nehézkesen megy, de legalább már mindent meg lehet Vele beszélni.
    A felső légúti betegségek sajnos nem múltak el, de azt mondják, ki fogja nőni..

    Delfin30

    előzmény:
    cecile77 (58)
    2007-09-12  07:29
  15. 2007. szeptember 12. 08:3162.
    Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, mert nem fejlődnek egyformán a gyerkőcök Az én nővérem nagyobbik fia már elmúlt 3,5 éves mire elkezdett beszélni, addig a saját halandzsa nyelvén kommunikált illetve pár szót ismételgetett. Most 11 éves és kitűnő tanuló 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. szeptember 12. 08:1261.
    Jó reggelet.

    Az Én kisfiam most volt 2 éves aug.28.-án.Már Én is kezdtem aggódni,hogy a körülöttünk lévő 2 évesek már szépen beszélnek a Milán meg csak pár szót.1 hete kezdett bennünket utánozni.Ha mondtam egy szót ami neki tetszett akkor megismételte.Most már van,hogy összerak 3 szót pl:apa ké ici (apa kérek iszit).Engem inkáb az aggaszt egy kicsit,hogy sokszor tolmács kell hozzá,mármint Én hogy más is megértse amit mond.Ti voltatok hasonló cipőben?Ezt vajon elnövi,hogy igyen pösze?
    előzmény:
    anyafej (60)
    2007-09-12  08:00
  17. 2007. szeptember 12. 08:0060.
    Szia!
    Igen és gratula
    Nagyon megnyugtató a kislányod története, mert az én 29 hónapos fiam sem mond többet csak "anya", "apa" és "ejőd" (a 6 hós öcsikéje Előd).
    Vele voltunk már hallásvizsgálaton is, nem találtak semmit... de előtte itthon sokszor leteszteltem a hallását. MEg olyan csudajól megértjük mi egymást A védőnő ajánlta, hogy tegyek úgy mintha nem érteném, nem tetszett nekem az ötlet de azért kipróbáltam, de olyan dühös lett, vagy szomorkásan lehajtotta a kis buksiját, majd félrenézett, mintha szégyenkezne, hogy nem tudja megértetni magát... na ilyet többet soha.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2007. szeptember 12. 07:5459.

    Én csak olvasgattam a topicot, de sok erőt adott, mert a kisfiam szintén nem beszélt még májusban. Illetve, dehogynem beszélt, csak egy kukkot sem értettünk belőle. Édesemnek be nem állt a szája néha percekig, mi meg próbáltuk ki találni a hangsúlyokból -hangokból mit szeretne mondani.

    És júniusban nálunk is megtört a jég. Úgy alakult, hogy itthon kellett maradnom vele hosszabb ideig, így sokkal többet tudtunk gyakorolni. (Mindig elmondtam neki, mit látunk, bizonyos szavakat 3x elismételve, állítólag ennyi kell, ahhoz, hogy megragadjon a kis fejükbe) Olyan jól sikerült, hogy most már egész sokat tudunk beszélgetni 3 hónap elteltével. Egy hónapja bölcsibe jár és biztosan ez is sokat fog még alakítani rajta, de annyira jó mikor odabújik hozzám, és azt mondja, anya.

    Örülök, hogy nálatok is elkezdett beszélni Izabella és hasznos volt, hogy életre hívtad a topicot.  

    előzmény:
    cecile77 (58)
    2007-09-12  07:29
  19. 2007. szeptember 12. 07:2958.

    Sziasztok!

    Én indítottam télen a topikot azon aggódva, hogy nem beszél a lányom. Nyáron megtörtén a nagy áttörés, szinte egyik napról a másikra elkezdett mondatokban beszélni. Igaz, nem tisztán, de ez is folyamatosan javul. Nagyon meglepődtem, amikor  a nyaralás utáni napot elétettem az ebédet, és egyszerűen közölte velem: "Anya, ezt nem szeretem!" Ilyen szépen, ragozva. Nem egy bőbeszédű, akárcsak az apja, de annyira jó, hogy végre megszólalt! Egy hét múlva kezdi az óvodát, ahol remélem sokat fejlődik majd a beszéde. Másfél éves húga is csak néhány szót  mond még, de már nem izgulok annyira, mint Izabellánál, inkább abban reménykedem, a nővérétől majd sokat tanul.

    Szóval fel a fejjel!

    Jár még erre valaki?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_240537
    Torolt_felhasznalo_240537
    2007. február 19. 09:1057.

    Sziasztok!

    Három csemete anyukája vagyok. A legnagyobb fiam szintén azok közé a gyerekek közé tartozott, aki nehezen kezdtek el beszélni. Két éves volt, mikor valahol azt olvastam, hogy ilyen idősen kb. 200 szót tudnak. Én kétségeesve számoltam össze, hogy az én gyerkőcöm kb. 20 szót használ, bár érteni szinte mindent megért, rengeteg tárgynak tudja a nevét, jó néhány állatnak utánozza a hangját, de az általa használt szavak megragadtak a mama, tata, momo, baba stb szintjén. Anyósom biztatott, nyugi a fiúk később kezdenek beszélni, - mi hárman vagyunk lánytestvérek, anyukámnak nem voltak ezirányú tapasztalatai - és ha érteni érti, semmi gond nem lesz. Utánna is lassan fejlődött az aktív szókincse, és elmúlt két és fél éves, mire kimondta az első, 3-4 szóból álló mondatát. És ez volt az áttörés! Mintha egy nagy gátat sikerült volna áttörnie, onnantól kezdve nagy léptekkel fejlődött, mire oviba került, csak egy hajszállal volt lemaradva a többiektől, azt is hamar behozta. A pozitív hozadéka az volt a későbbi beszédének, hogy a 3 gyerek közül ő produkálta a legtöbb saját szót, jó párat a mai napig emlegetünk. A legjobb az volt, mikor az én kicsi fiam, aki nem használt hosszú szavakat, azt mondta, vegyünk neki "papalipityi homonyát". (Gyors leírtam a naptárba a szót, másként meg nem tudtam volna jegyezni.) Napokba tellett, mire kiderült, japán kakast szeretne... De a kisebbik fiamat évekig Fommate Picurnak hívtuk, mert mikor pólyás volt a kicsi, párszor a nagy fogta, de megriadt a felelőségtől, és azt mondagatta: " Anya, mostmár fomma te (fogjad te) Picurt!" Mostmár harmadikos, nagyon jó matekból, idén már próbálkozott szavalóversenyeken is, szeret és jól olvas, úgyhogy teljesen behozta azt a kis lemaradást. Ne izguljatok nagyon, sokat kell beszélgetni vele, pl. séta, házimunka közben és jó, ha más ingerek is érik, kortársak, nagyszülők részéről. Ha mégse nyugodtatok meg, egy logopédus sokat segíthet, már csak azzal is, ha megnézi, véleményezi a csemetét, de nem kell erőltetni semmit!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2007. február 19. 09:0356.
    És nem nagyon, hanem nagyobb szókincsének kéne lennie... Nem tudom mi van velem
    előzmény:
    Flapje (55)
    2007-02-19  09:01
  22. 2007. február 19. 09:0155.
    Ez lemaradt: szóval kb. 2 hete voltunk a védőnőnél
    előzmény:
    Flapje (54)
    2007-02-19  08:59
  23. 2007. február 19. 08:5954.
    Sziasztok!

    Én írtam már egyszer mikor a topic indult.

    Az én kisfiam már 28 hónapos, és a szókincse kb. 5-6 értelmes, szépen kiejtett szóból, meg pár nem annyira szépen kiejtett, de azért érthető szóból áll. Aztán kifújt. Ezen kívül csak a saját nyelvén beszél, egész nap be nem áll a szája. Megérteni emellett minden megért két nyelven (a férjem holland, és Hollandiában is élünk).
    Én sem aggódtam igazából, mert annyi felől hallom, hogy sok gyerek később kezd el beszélni... Aztán kb. hete elmentünk a védőnőhöz ellenőrzésre, aki kissé 'rámijesztett'. Azt mondta, hogy ha le is van maradva az életkorához képest, már akkor is sokkal nagyon szókincsének kéne lennie. Tehát nagyon-nagyon le van maradva Ezért most sokat kell neki olvasnunk, képes könyveket nézegetni vele, énekelni neki, gyerek cd-ket hallgatni, az is jó, ha egyszerü rajzfilmeket (mint pl. a Teletubbies) néz. 2 hét múlva vissza kell vinnem ellenőrzésre, aztán majd meglátjuk mi lesz. Sajnos eddig még nem sokat fejlődött; azóta 1 új szót mond viszonylag tisztán.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_935013
    Torolt_felhasznalo_935013
    2007. február 19. 07:5453.

    Sziasztok!

    Nem tudom te mit értesz azon, hogy nem beszél?! Mik azok a dolgok amiket a lányod nem csinált 3 évesen?! Ezt légyszi fejtsd ki bővebben!

    A fiam (Damos- 26 hónapos) rengeteg szót mond, kezdi az összetett szavakat mondani, igaz fordítva, (pl. pályaaut&oacute, néha halandzsázik is, mindent megért amit mondunk neki, és úgyveszem már most észre, hogy egy kicsit lusta is és kényelmes neki az, hogy mi így is megértjük mit akar.  

    Szerinted ezzel segítségért kellene fordulnunk?!

     Szia Anett

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252264 (49)
    2007-02-16  20:32
  25. 2007. február 18. 15:2252.

    A munkatársam 4 éves kisfia sem beszélt, hanem csak halandzsázott a maga kis nyelvén. Ők ráadásul az ovival is elég balszerencsésen indultak: a bölcsibe nem vették fel 2,5 évesen, de amikor ezt megtudták, akkor viszont az óvodai felvételről is lekéstek, év közben nem tudták fogadni, így majdnem 4 éves volt, amikor oviba került.

    Volt bennt nálunk a kisfiú a m.helyen, és feltünő volt, hogy az anyuka szép, kerek mondatokban beszélt hozzá, látszott, hogy nagyon ügyel arra, hogy ezzel is fejlessze a kisfiút, de kb. 1 mp-es szünet után azonnal válaszolt is a saját kérdésére. Nem hiszem, hogy ez a gond,  de biztosan nem használt  

    Amikor végre elkezdhette az ovit, jöttek a sorozatos megbetegedések, így igazán nem volt húzó ereje a közösségnek. Az óvodai logopédus elvileg hetente 2* foglalkozott vele, de egyszercsak közölte a szülőkkel, hogy megállt a tudománya, ő ebben nem tud segíteni   Korábban, még az ovi előtti időben is jártak logopédushoz, az is annyiban maradt, mert szerinte a kisfiú még nem ért meg a beszédre.

    Kb. 1 hónapja jelentkeztek a Beszédjavító Intézetben, szinte rögtön fogadták is, és az 1. órától fogva látványos javulást tapasztalnak, napról napra nő a szókincse, szívesen jár a heti 2-szeri foglalkozásokra, az otthonra kiadott gyakorlatokat is saját akaratából végzi, sőt az oviba is beviszi a gyakorló füzetet, illetve a tükröt (merthogy abba kell nézni a gyakorlás alatt). A fejlesztő pedagógus szerint nem biztos, hogy az ő érdeme ez, lehet, hogy tényleg csak most érlelődött meg a kisfiúban a beszédkészség, és véletlen az egybeesés...

    Szerintem akinek kétsége van, az keresse fel ezt az intézetet, elsőkörben egy állapotfelmérésre, aztán ők megmondják, hogy van-e szükség további fejlesztésre. Egyébként ingyenes (szemben a Gekkoval, akiről azt hallottam, hogy horror áraik vannak).

    B.

    előzmény:
    cecile77 (1)
    2007-01-19  23:06

Címlap

top