Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Virágos album

Torolt_felhasznalo_970339
Torolt_felhasznalo_970339
Létrehozva: 2007. március 8. 08:41

Gondoltam inditok egy topikot, melyben gyüjtsünk a világ minden tájáról virágokat.

Hozzatok saját, kapott, kölcsönvett képeket, verseket, ide mindenki hozhat és vihet is ha megtetszik valamelyik.

Olyan sok féle virág van:

- éppen aktuális, kedvenc, hétköznapi, ünnepi

- téli, tavaszi, nyári, őszi

- fák, bokrok virága

- vadvirág, mezei, erdei - védett

- kerti egynyári, évelő, töves,  bokor

-cserepe, vágott, szálas, csokor

- harmatos, tarka, illatos

Sorolhatnám még, mert nagyon sok féle virág van, de most ti folytassátok.

Hozzatok minél többet, hogy sok szép virág legyen ebben az albumban.

  1. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. március 8. 22:5926.

    Hilda!

    En is gratulalok a baratnodnek. Nagyon szep nonapi koszonto.

    En meg hoztam egy par szep gondolatot.Szeretetel mindenkinek.

    előzmény:
    Hilda1949 (23)
    2007-03-08  19:37
  2. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. március 8. 22:2125.

    Köszönjük fiúk, férjek, apák, barátok!

    Édesek, kedvesek,  aranyosak vagytok!

    Köszönjük, hogy nem feledkeztetek meg rólunk és ma felköszöntöttetek bennünket, verssel, virággal , SMS üzenettel.

    előzmény:
    anutyi (17)
    2007-03-08  10:30
  3. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. március 8. 21:5324.

    Hilda

    Gratulálok az énekkaros Barátnődnek, nagyon ügyes, szép hangja van, megérdemelte a dijat amit kapott!

    Köszi a Nőnapi meglepit!

    előzmény:
    Hilda1949 (23)
    2007-03-08  19:37
  4. 2007. március 8. 19:3723.

    Sziasztok!

    Gratulálok Cinike a topikhoz!

    Nagyon sok szép virág gyűlt itt össze!! Nagyon örülök neki.

    Most ellenben egy élő virágot hoztam, aki szintén a virágról énekel... Bokrétát kötöttem....

    Sziasztok!

    Hozok egy meglepetést! Menjetek el a

    www.gstudio.hu/mama

    oldalra, és hallgasságok meg énekkaros barátosnőm szereplését a Ki-Mit-Tudod. Kategória díjas lett. Szerintem meg is érdemli!!

    Ez az én Nőnapi meglepetésem nektek!!

    Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.
    · kapcsolódó kép 2.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. március 8. 18:0322.

    Sziasztok !

    Köszi a sok szép virágot, hozzatok, biztos van még sok:

    Kapcsolódó képek:

    · kapcsolódó kép 1.
    · kapcsolódó kép 2.
    · kapcsolódó kép 3.
    · kapcsolódó kép 4.

    előzmény:
    boszi99 (20)
    2007-03-08  15:38
  6. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. március 8. 16:1221.
                                                 

    Némethy Mária: Évszakok



    Ha elszelídülnek a vágyak,
    s a vörös rózsák fehérre fáznak,
    megüzenem az örökkévalóságnak,
    hogy egyetlen voltál, s ajándékot hoztál
    gyolcs lepel alatt a világnak.
    És ezért senki sem jöhet utánad.

    Ahogy lebontom a gyolcs leplet,
    s kitakarlak a napkeletnek,
    én, a hírt-hozó csak belekezdek,
    minden kis fűszál,
    melyen valaha jártál
    örömében belereszket.
    A fűfiókák ez örömbe gyökereznek.

    Látod, ezért kell, hogy várjak,
    míg elszelídülnek a vágyak
    s a vörös rózsák fehérre fáznak.
    Mert ha most kitakarlak,
    napot szikrázna a harmat,
    szomjazna szirma a virágnak,
    örökzöld vágya hajtana a fűszálnak,
    felejtene a tavasz üzenni a nyárnak,
    és nem maradna tél sem a világnak.

     Gyonyoruek a viragaid!!!!! 

    előzmény:
    boszi99 (20)
    2007-03-08  15:38
  7. 2007. március 8. 15:3820.

     

     

    és ezt a fehér blokkot szeretettel küldöm NŐNAP ALKALMÁBÓL!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. március 8. 15:3319.

    Sziasztok!

    Nagyon örülök ennek a topiknak, biztosan gyönyörűségeket látunk majd folyamatosan!

    kezdetnek hoztam "családi" virácsokrokat, szülinap. névnap, anyáknapja...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. március 8. 12:1218.

    Boldog nonapot es sok -sok szeretetet minden NONEK! 

     

    Radnóti Miklós:

    Meditáció

    Most már elhiszek mindent csöndben:
    éjjel Mondschein szonátát és Áve
    Máriát hallgattam egy szál
    csöpögő gyertya mellett, - az
    ablakon át fények feszültek a
    falra furcsán, - imára kulcsolt
    szívvel és kezekkel ültem, - ave,
    ave! - a gyertya is tövig ég majd,
    de a kedves keze mégis szép,
    hosszú, keskeny, úgy szeretem
    és ül rajtam a szerelem
    mint régi templomok falán
    fehér szentek fején megűlő
    fényesszemű és szelíd galambok.

    1929. április 15.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (1)
    2007-03-08  08:41
  10. 2007. március 8. 10:3017.

    Szia Cinke! 

    Gratulálok  nagyon szép  gondolat volt Tőled! A virágokat szeretjük Nagyon.  

                               BOLDOG NŐNAPOT ! 

    Kéri János:

                     Nőnapi köszöntő

    Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk,
    A nőkről, kiknek Életünk köszönhetjük.

    Ki mindent Megtesz értünk, a nő,
    Dajkál, ápol, És felnevel ő.

    Hálánk szálljon Lányra, anyára,
    Ki a családot Összetartja.

    Szépséges nők, Jó asszonyok,
    Kívánunk boldog, Víg nőnapot.
                                                                              

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (1)
    2007-03-08  08:41
  11. 2007. március 8. 10:1916.

     Szia Cinke 

           Gratulálok az uj topic-odhoz, csodásak a virágaid, jövök majd én is, csak nemsokára kapom meg a  fényképező gépemet, ami kell hozzá  addig is irok egy édes kis verset, amit ma kaptam a páromtól egy szál tulipánnal együtt 

            Felhő és csillag.

            Mikor isten a férfit teremté,

            Homlokára szállt sötét boru,

            Nem tudom mért?... csak hogy e boruból

            Lett a felhő s égiháboru.

     

            Mikor isten a hölgyet teremté,

            Örömében sirva fakadott.

            Most is látni ez örömkönnyeknek

            Cseppjeit, a sok szép csillagot.

            /Perőfi/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (1)
    2007-03-08  08:41
  12. 2007. március 8. 10:1515.
    mai termés és hozzá dobtam még egy-két most virágzot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (14)
    2007-03-08  10:08
  13. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. március 8. 10:0814.

    Hú ezek aztán friss képek!

    Mind nagyon szép, nekem a 6. nagyon tetszik ! Gratula! 

    előzmény:
    m.m.meli (13)
    2007-03-08  10:01
  14. 2007. március 8. 10:0113.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_384380
    Torolt_felhasznalo_384380
    2007. március 8. 09:5812.
    ahol élek,Izraelben 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (10)
    2007-03-08  09:50
  16. Torolt_felhasznalo_384380
    Torolt_felhasznalo_384380
    2007. március 8. 09:5411.
    még egy kevés 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384380 (9)
    2007-03-08  09:39
  17. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. március 8. 09:5010.
    De gyönyörűek! Hol készültek a képek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384380 (9)
    2007-03-08  09:39
  18. Torolt_felhasznalo_384380
    Torolt_felhasznalo_384380
    2007. március 8. 09:399.
    az én képeim
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. március 8. 09:228.

    DELIMA

    Köszi a pitypangos verset, nagyon klassz !

    Ugye egy egyszerű kis virág is lehet nagyszerű?!

    Szép Ernő milyen szépen leirta.

    előzmény:
    delima (3)
    2007-03-08  09:04
  20. 2007. március 8. 09:147.
    Csatlakozom egy párral én is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2007. március 8. 09:136.
    Az én virágaim........  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. március 8. 09:115.
    Sziasztok!
    küldök én is egy pár saját képet!

    boldog nőnapot Mindenkinek!  

    üdv
    moki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (1)
    2007-03-08  08:41
  23. 2007. március 8. 09:084.
    Sziasztok!
    Nálam most ez az abszolút kedvenc!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 8. 09:043.

    Egy virágos...

    Szép Ernő:  Pitypang

     

    Nótába nem írnak

    Gomblyukba nem tűznek

    Nem tesz kirakatba

    A virágos üzlet

    Mert te nem vagy ritka

    Mert te nem vagy drága

    Csak az árokpartról

    Nézel a világba

    Mintha kis nap sütne

    Orcád oly szép sárga

    Te pitypang,

    Te pitypang virágja 

     

    Az urak, a dámák

    Úgye rád se néznek

    Tán le is tagadnák

    Az ismeretséget

    Pedig hogy meggyúrtunk

    Hogy agyontépáztunk

    Te kezes, te kedves

    Falusi pajtásunk

    Hófehér lelkedet

    Szétfújtuk a nyárba

    Te pitypang,

    Te pitypang virágja

     

    Ezennel én tőled

    Bocsánatot kérek

    Köszönöm azt a kis

    Könnyű gyermekséget

    Köszönöm hogy itt vagy

    Lehajlok utánad

    Gyere bemutatlak

    A kaméliának

    Csak nevess rá bátran

    Mezitlábos árva

    Te pitypang,

    Te pitypang virágja

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (1)
    2007-03-08  08:41
  25. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. március 8. 08:492.

    Ma március 8-a van hozok egy nőnapi köszöntő verset és virágokat.

            Nőnapra

                                        Köszöntő 


    Köszöntöm most mind a nőket,
    szépséges virágait a Földnek,
    ragyogó csillagait az égnek,
     őket köszönti most az ének. 
    Köszöntöm a fiatal lányokat,
    a bimbódzó virágokat,

    köszöntöm a nőket,
    asszonyokat,

    a pompázó nárciszokat. 
    Külön köszöntöm az édesanyákat,
    és a jóságos nagymamákat,
    s köszönjük meg nekik együtt,
    hogy életet, s szeretetet adtak nekünk.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (1)
    2007-03-08  08:41

Címlap

top