Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elpirulás
2003-11-04 23:021.
Létrehozva: 2003. november 4. 23:02
Nem tudom ki hogy van vele, de nagyon kellemetlen bir lenni, ha az ember elpirul. Én velem egyre többször és egyre érthetetlen helyzetben fordul elő. Ma 1 külföldivel és 2 másik magyarral kellett röviden megbeszélni valamit a munkahelyemen. Zavarban voltam, és folyamatosan elpirultam. Nem mondtak semmi rosszat, nem tettek félreérthető megjegyzést, nem volt semmi okom. Olyan kellemetlen. Mit lehet csinálni, hogy ez ne legyen. És soha nem tudom, hogy mikor és milyen helyzetben jön ismét. Rémes.
Remélem pozitív tapasztalatokkal leszek gazdagabb szerdán!:-)Majd írok!A online-pszichómókus még nem írt vissza:-(
gyerekkoromban pirultam szavalaskor, kesobb csak, ha udvaroltak, osszessegeben a napon pirulok, ha szitnak egek, ha egetnek: pirulok:). . . semmi baj ezzel a pirulassal, sztem noies
Egyetértek nagyon bunkó dolog szóvá tenni az ilyesmit, főleg ha tudják az emberről, hogy hajlamos az ilyesmire!
Egyébként rám is az első percbe jön a forróság aztán elmúlik, de előfordul hogy hullámokba visszajön.
Vannak szemét emberek akik direkt zavarba hoznak mert látják, hogy elpirulok tőle! na hát ők szégyenlhetnék magukat!!
Ne legyél lehangolt!Az ilyen negatív, sunyi megjegyzéseket ejtsd el a füled mellett!Bár tudom, hogy ez nehéz. . . Néha már velem is megesett, hogy szóvá tették a pirosságomat, amire persze még vörösebb lettem, de mostmár rájöttem, hogy aki ezzel visszaél az egy tapintatlan bunkó!
Digby:tök jó neked, hogy csak az elején pirulsz!Nálam hullámokban vissza-visszatér.
Nos, alényeg, hogy ha valamire azt mondogatod, "úgysem fog sikerülni", az negatív, de ha azt mondod, "remélem sikerül", az pozitív. Vagy azt mondod: "nem fáj" az negatív, de ha kihagyod a fájdalom szót és azt mondod" nem érzel kellemetlenséget", az pozitívabb. Ez nem valami térítő dolog, hanem ezután mindenki maga dönti el, mennyit "profitált", mi az, amit a jövőben fel tud belőle használni. Még sok egyéb is volt a tanfolyamon, de én sem mindegyikben hiszek. , valamelyik szerintem túlzás. Viszont arra tényleg jó, hogy pl vizsgáknál nem úgy álljunk hozzá, hogy "jaj, csak átmenjek", hanem, hogy "sikerülni fog". Persze ezzel sem lehet mindig egyet érteni. . . . :-) A piruláshoz szerintem iszonyatosan sok koncentrációra és akaraterőre lenne szükség, de hát mindannyian tudjuk, hogy enm csak erről van nálunk szó. . . . Másrészt szerintem ekkor megint ott vagyunk, hogy arra gondolunk, arra irányítjuk a figyelmünket így vagy úgy. Nem? Na, életemben nem írtam még ennyit, lehet, hogy pályát tévesztettem :-)
A Fix-Tv-n egy kicsit megakadt a szemem:-))) régebben a Fix-TV még másról szólt! :-)))))))
Egyébként örülök, hogy találtál egy ilyen pszihomókusos oldalt, én is nagyon kíáncsi vagyok, hogy mit fog válaszolni!
Hallottam már az agykontrollról, de nem tudom, hogy egészen pontosan miről szól!
Kíváncsian várom beszámolódat a pszichológus válaszáról:-)
pusz
Van egy hírem számotokra!Tegnap ráakadtam a neten egy online pszichológiai tanácsadásra és rögtön írtam is egy levelet az ottani pszichológusnak, hogy mi a véleménye erről a problémáról. Megírtam azt is, hogy nem csak engem gyötör a pirulás, hanem másokat is, és nem tudjuk az okát. Egyelőre még nem írt vissza, lehet, hogy beletelik egy-két napba, de kiváncsi vagyok, és amint visszaír, lekopírozom a válaszát ide!Azóta sokat kutakodtam a neten, megnéztem a különféle terápiás módszereket, hipnózis stb. . . Kitöltöttem egy szorongás tesztet is, amire az jött ki, hogy érdemes lenne szakemberhez fordulnom:-)Ne higyjétek azt hogy más dolgom sincs, csak muszáj ezen az állapoton változtatni!Szintén tegnap este volt a Fix Tv-n egy beszélgetés Domján Lászlóval, aki az agykontroll atyja Magyarországon. Nagyon szimpatikus volt és sok jót mondott erről a módszerről. Úgyhogy lehet, hogy meg kéne próbálkozni az agykontrollal is?Ti hallottatok róla valamit, esetleg voltatok már iyen tanfolyamon?
Akármitől megíjedek piri leszek!
Sőt amikor piri leszek, azt mindig érzem is! Legalábbis ezt hittem én, amikor kiderült, hogy nem így van!
Szóval vmi. kellemetlen helyzet volt és nem jött a forróság, gondoltam is, hú milyen ügyi vagyok, sikerült megúsznom piri nélkül, ekkor megszólalt kedves barinőm, hogy, "jaj milyen piros lettél".
Na ezután jött a forróság. és akkor már tényleg lángolt a fejem!
Szia Lenn: egy jó tanácsként mondanám, hogy én azt vettem észre magamon, minél mozgalmasabb az életem és minél többet vagyok emberek között, annál ritkábban pirulok! talán megszokja az ember egy idő után a kényelmetlen helyzeteket!
ezt azért mondom, hogy szerintem semmiképpen ne zárkózz be ennyire mert csak elmélyíted a dolgot és rosszabb lesz.
Másik dolog: Ma hazafelé úton azon gondolkodtam, hogy mitől lehet az ha ismerőssel találkozom vöri leszek, és arra jutottam, hogy egy ilyen esemény váratlanul jön és talán megíjed az ember egy picit, + még ehhez jön, hogy a illető személyhez biztos kötnek érzelmi szálak és ennek a következménye lehet a pulzus emelkedés - pirulás.
Egyébként én is szoktam figyelni, hogy ki az aki pirulós még rajtam kívül, és tudjátok, hogy mit vettem észre?
Nagyon sok ember képes zavarba jönni egészen apró dolgoktól is, de rajtuk valahogy nem jön ki pirosság formájában! Ez komoly! szerintem ez valami sajátos élettani reakció lehet, ami bizony sokszor átok!
Sajna egyébként én is el szoktam pirulni a családom előtt is, de hát ők igazán megértik! :-)
úgy látom sokan küzdünk ezzel a problémámmal. 24 éves vagyok és nálam olyan 2-3 éve jött ez elö. Mindegy volt kivel beszélek és miröl ( kivéve ha családtaggal) mindig elvörösödtem. Kezdödik egy meleghullámmal, aztán jön a vörösödés és egy izzadás a fejbörömtöl a talpamig. Írtó kellemetlen. De ilyenkor csak annyit mondoj, hogy ilyen vagyok. Aztán kezdtem odafigyelni erre, gondoltam kik ök, hogy zavarba hozzanak, és néha sikerül legyöznöm. Egyre ritkábban jön elö. De iyenkor erösen koncentrlnom kell, nehogy elinduljon.