Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kis magyar nyelvtan
Gondolom, vagyunk egy páran, akiknek pokolian töri a szemét, ha durva helyesírási hibával találkozik. Itt nem azokra a szavakra gondolok, amelyek ritkán fordulnak elő, hanem azokra az esetekre, amelyek hétköznapiak.Ilyen pl. a ba-be, ban-ben, a j-ly helyes használata,a suk-sükölés, a nákolás. Hogy a múlt idős tt végződés szabályairól már ne is beszéljünk. Legyen ez a topic az, ahol erről tudunk beszélni, ne pedig akkor figyelmeztessünk bárkit is a hibáira, amikor egyébként értelmes gondolatokat ír, bár ordító hibákkal. Akkor figyeljünk a mondanivaló lényegére.
Írjátok be ide, mi az, ami töri a szemeteket.És ha valamilyen nyelvtani szabállyal gondban vagytok, akár itt kérdezzétek meg. Vigyázzunk a nyelvünkre, nehéz és pont ezért jól tudni a szabályait nagy kincs.
Szia!
A mondatod első fele nagyon tetszik, a második pedig -rámnézve- IGAZ !
Gondoltam, hátha "tetszik" nektek !
Ez amúgy nagyon érdekes, mert van több ilyen ismerősöm, és mindegyik így beszél. El kell hogy...., meg kell hogy ....
Erről mi a véleményetek?
Sziasztok!
Én attól mászok falra, mikor azt mondja valaki: nem-e lehetne? stb.
.....és mit szóltok ezekhez :
lássa; báncsa a szememet; új nóvum; legoptimálisabb; média-médium; fizikálisan eltört a lábom ?
kedves Fórumtársam nekem pokolian báncsa a szememet hogy maga nem lássa aszt hogy ez az új nóvum, amit itt fel vetett, nem a legoptimálisabb időben történt. Mikó fizikálisan eltört a lábom, a médiába megsejelent
xxxxx
Remélem, nem gondoljátok, hogy nem tudok helyesen írni ?
De a helyesírás a szótagoló formát részesíti előnyben. Ha esőernyő lenne, akkor az összetett szóalakot. De nem így hívjuk. Az ejtőernyőnél meg igen. Ott nincs is elválasztási probléma.
Ez is stílusbeli kérdés. Ha hangsúlyozom, hogy kiről is van szó, tehát nem Terólad, hanem Énrólam (a nagybetűt csak a hangsúlyozás kedvéért használtam), akkor nem helytelen a használata a személyes névmásnak. Számtalan irodalmi példát lehetne erre felsorolni. Egy jut most eszembe, egy gyerekimádság: Én Istenem, jó Istenem... Pedig a személyrag is megmutatja, hogy kinek az istenéről van szó. Vagy ugyanilyen, de felnőttek számára: Mi Atyánk. Pedig az, hogy atyánk is kifejezi, hogy kié ... Régies kifejezések, de nem helytelenek. Bornemisza Péter írta (azt hiszem) hogy "Keserves énnéköm tetőled elválnom"...stb
Te kis nyelvÉSZ!!!
Mit jelent az, hogy "töri a szemem"??? Vagy stílushibákról itt ne beszéljünk? (Bocsi, csak próbáltam elképzelni a szemtörést, de vagy horrorfilmet kéne alkotnom belőle, vagy egyszerűen nem megy...)
És igen, nyelvében él a nemzet, (de nyelvével még senki nem nemzett... )